hirdetés

Esterházy, a csipkeverőnő

2017. november 9.

A Szépírók Társasága által szervezett Esterházy-fesztivál nyitóprogramján a szerző szerkesztőivel beszélgetett Csuhai István a Teslában. Az általánosabb című Esterházy az irodalom világában című esemény meghívottjai Dávid Anna, Körmendy Zsuzsanna, Péczely Dóra, Tóth-Czifra Júlia voltak. Ott jártunk.

hirdetés

A négy meghívott szerkesztő, a négy nő, emeli ki Csuhai István, szinte teljesen lefedi Esterházy csaknem negyven könyvnyi életművét; azonban a szintén fontos szerepet játszó Morcsányi Géza, Zsámboki Mária és Laczkó Mihály hiányzik a beszélgetésről, a jelenlévők említése által viszont megidéződnek.

Utóbbi két név mellett Esterházy egy '98-as Élet és Irodalomban megjelent szövegében Körmendy Zsuzsára úgy hivatkozik, mint „az egyetlen ember, aki nekem az írásban (írás után) segített". Az első körkérdés erre a segítségre vonatkozik – amely Körmendy szerint mindenkinek mást jelent. Neki például semmiképpen sem kardinális dolgok, hanem inkább nüanszok javítását, támpontok adását, amelyek viszont akár a továbbiakban is segíthetik az írót. Körmendy szavaiból lassan a kölcsönös tisztelet bontakozik ki: ha a szerző tiszteli a szerkesztőjét (amely tapasztalata szerint sajnos gyakran nem így van), akkor annak, mint első olvasónak, a véleményét nagyon fontosnak tartja. Később kitér a még izgalmasabb oldalra: hogy ő mennyire tisztelte Esterházyt, ugyanakkor mennyire bízott abban, hogy ez a tisztelet nem látszik meg túlságosan, mert az rontott volna a félbaráti viszonyon. „Ez leginkább a szövegkezelésen érződik", mondja, ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a szerző többszörös átíró és javító módszere révén többszörösen átgondolt gépiratot kaptak mindig. Arra, hogy betegyen vagy kivegyen valamit a szövegből, Körmendy szerint Esterházy nem volt hajlandó, így csak egy, de annál fontosabb tanácsot fogadott meg tőle: hogy a Hahn-Hahn grófnő pillantásából, ha már idézi Cseres Tibort, ne hagyja ki az akkor friss Hideg napokat. Nem sokkal később a szerkesztő kapott egy plusz fél oldalt. Annak ellenére, hogy Esterházy nem sok mindent fogadott meg, nagyon is igényelte a személyes szerkesztői találkozókat, az apróságok végigtárgyalását. Körmendyvel a Magvető szerkesztőségében találkozott mindig, kivéve amikor a szerkesztő már nem dolgozott ott hivatalosan, a Harmonia Caelestishez mégis az ő munkáját kérte az író: ekkor Körmedynél vették át az egész kéziratot elejétől a végéig.

Körmendy Zsuzsanna után Dávid Anna „örökölte meg" a szerzőt, titkosan a Javított kiadásnál vizsgázott le, ekkor még a szerkesztőnek, Morcsány Gézának küldve a javításait, hogy aztán már közvetítő nélkül dolgozzon vele. Dávid az adatellenőrzések fontosságát és a jó beszélgetéseket emeli ki, illetve hogy később megtudta, az volt a baj vele, hogy „nem biztatta eléggé a szerzőt". Harmincévesen Esterházy Pétert biztatni... – mondja bizonytalan hangon ironizálva Dávid Anna, a közönség pedig nevetésével nyugtatja meg. Az akkor még belőle hiányzó filoszi precizitást is említi, amiről nem tudta, hogy milyen fontos, Esterházyt pedig annyira nem érdekelte, „azért egy laza lelki tartás volt benne". A névmutatót viszont Dávid ajánlotta, amely használata onnantól kezdve a Magvető bevett gyakorlata lett.

Péczely Dóra azzal kezdi, nem titkolta szerelmét a szerző iránt, hogy szakdolgozatát is belőle írta (már ennek kapcsán is leveleztek). Dávid Anna gondosan adta át neki örökségét azzal a nagyon fontos tanáccsal, hogy minden nevet és hivatkozást meg kell nézni, amely a szövegekben szerepel – mivel Péczely a már tökéletesre szerkesztett köteteket ismerte csak, ez eszébe sem jutott volna, biztos volt abban, hogy Esterházy minden szava pontos és igaz, úgyhogy valóban esszenciális tanács volt ez. A hivatkozások ellenőrzésénél viszont sokkal többre nem volt szükség: Esterházy tényleg matematikai szinten látta át a szövegeket, és a húzás sem jutott soha eszébe Péczelynek, mert ahol talán billegett a szöveg, ott is mindig átfordult a jó irányba. Anekdotája szerint az erős szerkesztői bemelegítést követő Semmi művészetből három poént szeretett volna kihúzni, mert túl soknak tartotta, de amikor a felolvasáson az első kettőnél csak a közönség, a harmadiknál már ő is nevetett, rájött, hogy ki kell törölnie az erre vonatkozó megjegyzéseit. A „szerelem" ellenére Péczely igyekezett úgy dolgozni Esterházyval, mint bárki mással. Kiderül, hogy neki köszönhetjük például, hogy az Esti címe nem Esti Retró lett, hogy nagyon sok Kosztolányi-szakirodalmat ő ajánlott az írónak, amit aztán az fel is használt, és hogy az alcímekkel való küzdés „hatalmas menetének" döntetlen lett a vége – „vagy lehet, hogy inkább harminc-hetven". Péczely Dóra szerint Esterházy nem nagyon szorult tehát rá a szerkesztésre, de "belement a játékba", a szakmaiságot komolyan vette. Körmendy Zsuzsához hasonlóan ő is folytatta a munkát Esterházyval azután, hogy elhagyta a Magvetőt. A szerző mindenképpen vele szeretett volna dolgozni, és ez a kiállás Péczelynek rengeteget jelentett, amellett, hogy így megmaradhatott a kiadóval fenntartott folytonos kapcsolat.

Persze minden szerkesztőnek mások az élményei, de Tóth-Czifra Júlia a Hasnyálmirigynapló és a poszthumusz kötet szerkesztésével még egyedibb helyzetet tudhat magáénak. A szerkesztői segítés körkérdésére válaszolva kijelenti, az alapfeladatokon fölül a legtöbb, amit a szerkesztő tehet, ha kérdez. Sokat. Minél nagyobb ugyanis az életmű, annál több kérdésre vágyik a birtoklója, mondja Tóth-Czifra, az ugyanis, ha nincs kérdés, ha alapvetésnek veszünk mindent, amit a szerző teremt, az bizonytalanságot szül. Esterházy nagyon örült is a kérdéseknek, megadta a szabadságot hozzá, nem volt tiltás alatti felvetés, és még ha érintetlenül is maradt egy-egy problémásnak vélt szöveg, valóban jó beszélgetések kerekedtek.

„Ez nem az utolsó kötet." – a Hasnyálmirigynapló félig kimondott munkahipotézisének köszönhetően kicsit távolabb lehetett kerülni a szövegtől és jobban meg lehetett állapítani, hol is kellene elvágni. Tóth-Czifra jelenleg Esterházy kiadatlan publicisztikáinak szerkesztésén dolgozik, ami egyfelől azért nagyon nehéz munka, mert nincsenek fogódzók, elgondolások, amelyek mentén lehet dolgozni, másfelől pedig „irgalmatlanul sok anyagról" van szó. 13-14 év hatalmas korpuszát nagyon nehéz kezelni, és nagyon rossz, hogy nem lehet kérdéseket feltenni. Emellett a Hasnyálmirigynapló szerkesztése sem zárult le: a fordítók kérdéseire ő próbál folyamatosan válaszolni.

Az est során Zsámboki Máriáról részletesebben megemlékeznek a résztvevők. Az aktív, színes egyéniségű szerkesztő különös figyelemmel fordult a fiatalok felé, felfedező típus volt, a kezdő szerzőkkel baráti kapcsolatot alakított ki, és jó hangulatú szalonokat is tartott saját lakásán.

Körmendy Zsuzsától kapunk még egy anekdotát: a Bevezetés a szépirodalomba című kötetben szereplő névsor nem más, mint az Írószövetség névsora. Esterházy tudta, hogy majd mindenki keresni fogja magát a listán, ebből is látszik, véli Körmendy, mennyire ironikusan viszonyult az emberi hiúsághoz. A fesztivál címével (Van egy író. Szeretem.) kapcsolatban Körmendy Zsuzsa kiemeli, hogy bár jó ez a cím, Esterházy ezt a szót nem nagyon használta – miközben áradt belőle a szeretet. „Túl sokat jelent ez a szó, és ezt ő pontosan tudta."

Kihagyhatatlan, hogy Esterházy intertextus-szeretetéről is beszéljenek a résztvevők. Körmendy Zsuzsa, aki minden fél órában talált olyat, amiről nem tudta megállapítani, kitől van, úgy fogalmaz, Esterházy mint egy csipkeverőnő dolgozott a különböző szövegekkel, idézetekkel. Dávid Anna Dalí bajszos Mona Lisáját említi a lopás-vádak ellenében, ő felelt egyébként a Magvetőbe érkező ilyen témájú telefonhívások rendezéséért. Arra, hogy Csuhai István másfél évi keresés után rájött, nem találta meg az összes idézetet és forrását, Péczely azt mondja, a rengeteg munka után még mindig nincs meg az összes, mert az irodalmi hivatkozások mellett újságcikkekből is beemelt. A szerkesztő Esterházyval együtt próbálta végigvenni a rengeteg anyagot, ami az egyik legkeményebb munkát jelentette számára; sok mindenre aprólékosan emlékezett az író, sokszor viszont csak keresztnevek jutottak eszébe, csak ezeken lehetett elindulni.

A beszélgetés végén a szerkesztőknek saját kedvenc EP-könyvük megnevezése mellett arra is válaszolniuk kell, magának az írónak melyik lehetett a kedvence. Tóth-Czifra Júlia és Péczely Dóra utóbbira tudja a biztos választ: mindig az, amin épp dolgozik. Ahhoz, hogy teljes lélekkel írhasson, azt kellett éreznie, hogy az épp aktuális munka, szöveg a csúcs. Miután minden szerkesztő a Harmonia Caelestist emeli ki, illetve többször elhangzik, hogy éppen az a kedvenc, amit olvasnak, Péczely utolsó megszólalóként elmondja, meglepődött és jó érzéssel tölti el ez a nagy egyetértés. Hogy egy ilyen összetett ember összetett életműve után létezik egy ennyire erős konszenzus.

Sajnos most sem maradt idő közönségkérdésre, hiszen a fesztivál szoros menetrendjében jött a következő beszélgetés. Az viszont elmondható, hogy a sokszor félszavakkal kommunikáló szerkesztők szeretetteljes megszólalásainak, emlékezéseinek összekapcsolódása egy finoman intim légkört alakított ki, amelyben igen jólesett Esterházy Péter alakját megidézni.

Seres Lili Hanna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.