hirdetés

Azok a csodálatos Grecsó fivérek

2011. szeptember 6.
Az idei nyár kétségkívül egyik legérdekesebb irodalmi programsorozatát kínálta a Millenáris Piknik, amelyen hétről hétre csütörtökönként az irodalomé volt a főszerep. Ezekből is kiemelkedett az augusztus 18-án megrendezett a Rokonok című, Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán által létrehozott közös est, amelyen Miklya Anna járt. Beszámoló sok-sok képpel és videóval.
hirdetés

A Grecsó-fivérek, a sikeres szépíró, Grecsó Krisztián és hasonlóan elismert táncos öccse, Grecsó Zoltán története igazi magyar népmese, hollywoodi forgatókönyv-alapanyag, vagyis mindenképpen olyan történet, amire fejét csóválja az ember, és azt mondja, hogy ilyen nincs, nem létezhet a valóságban. Elindul a két mesebeli szegénylegény a Viharsarokból szerencsét próbálni, és mind a ketten a tehetségük, a szakma iránti alázatuk és a sikeres munkához elengedhetetlen, szívós kitartásuk eredményeképp- a csúcson találják magukat. Vagy legalábbis valamiféle csúcson, mert mindig van még hová felfelé törni.

Kettőjüknek először a tavaszi Margó Feszten szerveztek közös estet, akkor azonban Zoltán éppen nem tartózkodott Magyarországon, csak kivetítőn lehetett jelen. A Margó Fesztivál és a Millenáris Piknik nyári, szabad ég alatti különkiadásában ezért újabb lehetőséget kaptak a bemutatkozásra és a mesélésre.


Részlet a tavaszi Margó Feszten megrendezett Rokonok című előadásról (Fotók és videók: Valuska Gábor)

Az estet együtt kezdték el, a színpadon, az Angyalkacsinálás című korai (1999-es) kötet két versével, amit Krisztián szavalt, Zoltán táncolva-mondott, motyogott maga elé. Hamarosan Winkler Nóra érkezett, és mindhárman leültek egy asztalka mellé, beszélgetni. Ilyen volt az este szerkezete: a hagyományos felolvasóestet táncbetétek szakították meg, amelyek élővé váltak és együtt lélegeztek a szövegekkel, és (a sokszor kifejezetten a részletekhez választott) zenével. Winkler Nóra háziasszonyként főleg személyes, kettejük életútjára vonatkozó kérdéseket tett fel. Először megbeszélték, milyen furcsa, hogy eddig sosem sikerült közösen dolgozniuk, de „mindig a legközelebb állóval való terv merül feledésbe”, mondta Zoltán. Aztán a családjukról, az általuk elsőként észlelt példaképről, édesapjukról beszéltek. Krisztián kiemelte, hogy szereti ugyan magáról az elsőgenerációs értelmiségi parasztgyerek-képet festeni, és ez szóról–szóra igaz is, édesapja viszont kénytelen-kelletlen kiiratkozott a szegvári könyvtárból, mert kiolvasta a teljes állományt.
Folyton azt láttuk, hogy olvas, teszi hozzá az öccse. Ez logikusan terelte az idősebb fiút az irodalom felé.


Grecsó Zoltán, Grecsó Krisztián és Winkler Nóra

A táncnak már szövevényesebb története volt, amely 7 évesen önálló produkcióval kezdődött a szegvári művelődési házban („kicsit Dirty dancinges volt”, nevetnek), később pedig a szentesi gimnázium drámatagozatával folytatódott. A kettejük közti jelentős korkülönbség egyfajta mentori szereppel ruházta fel az idősebb testvért: tulajdonképpen ő irányítgatta öccse lépteit a drámafakultáció felé, „mindenféle praktikákkal, amit egy kiskamasznak beadható”, de egy apakomplexust is kialakított benne (talán mindkettőjükben), amit le kellett gyűrni „Éveken keresztül főzött rám. Megváltoztatja a dolgokat, ha valaki főz rád.”


Grecsó Zoltán

Zoltán a Szegvár és a gimnázium közti különbségről is beszélt: milyen sokat jelentett számára a feltétel nélküli elfogadás, és hogy „milyen könnyen kinyílik az ember a szeretetben. Hányszor kell meghallania az embernek, hogy nem tud, amíg végül el nem hiszi”, és milyen, amikor ezt egy közösség feltétel nélküli elfogadása írja felül. Arról mesélt, hogyan vált a tehetségét szinte rejtegető kiskamaszból Szentesen magabiztos diák, amit persze a védett közegből kikerülve „ismét újra kellett definiálni” Pesten és később, a linzi Anton Bruckner Universitat tanulójaként.


Részlet a mostani előadásból

A beszélgetést felolvasás és tánc szakította meg: a legújabb Grecsó-regényből, a Mellettem elférszből olvasott fel Krisztián, Zoltán pedig partnerével, Rózsahegyi Orsolyával adott elő a regénybeli jelenetre koreografált táncjelenetet. A tánc és a szöveg, a gondosan kiválasztott zenével (Csárdáskirálynő részletei, elektronikus zene és zörejek, stb.) tökéletesen kiegészítették egymást, olyan erőteljes színházi élményt nyújtva, amire nem is számított az ember egy ilyen álmos nyári estén.

A (sajnos túl rövid!) színpadi jelenlét után a testvérek újra visszaültek beszélgetőpartnerükhöz, aki a művésszé válásról kérdezte őket. Krisztián először az olvasás fontosságát emelte ki, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni, majd arról beszélt, szerinte nincs fontosabb a „meg nem sértődés képességénél”, a kritika iránti alázatról. Zoltán szerint „kétfajta táncos van: aki tehetséges, és szereti csinálni, és aki nem annyira tehetséges és szereti csinálni”: a tánc szeretete az, fejtette ki bővebben, ami nélkül élni sem lehet, nem tudna lemondani róla. A didakszisról és az érzelmek átadásáról is mondtak pár szót. Talán az írásban könnyebben elkerülhető, de a tánc sokkal egyértelműbb, és könnyebben megvádolható a túlzott tanító szándékkal, hiszen a táncos az érzelmeit azonnal átadja a közönségnek, így tud hatni a műfaj maga.


Rózsahegyi Orsolya és Grecsó Zoltán

Ezután a Mellettem elférsz személyes vonatkozásairól beszéltek kicsit: bár Krisztián javarészt a saját családja történeteit dolgozta át és mesélte újra, rengeteg a fikció, a cselekmény utolsó harmada például egy az egyben kitalált, amely pont Zoltán csipkelődéséből eredeztethető „Tata, remélem azért Pesten volt valakid”.

Az estet Grecsó Zoltán, Maday Tímea és Lengyel Katalin közös produkciója, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című táncelőadás zárta, amelyet Grecsó Krisztián a Mellettem elférsz további részleteinek felolvasásával kísért. Bár az előadás a szövegtől független, a két produkció élei egybesimultak, és a külön-külön is figyelemreméltó alkotások együtt váltak valami döbbenetes, lebilincselően új egésszé. Legalább háromszor tapsoltuk vissza az előadókat, akik kedvesen, pironkodva hajoltak meg újra és újra, sajnos azonban ráadást nem adtak, hacsak Grecsó Krisztián hosszú ideig tartó dedikációja nem számít külön permorfansznak. Azonban a két testvérnek érdemes tudatosítani magában, micsoda lavinát indítottak el óvatlan színpadra lépésükkel: biztos vagyok benne, hogy az elégedetten útjára bocsátott tömeg idővel újabb kenyeret és cirkuszt követel majd.



Miklya Anna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
miklya.anna miklya.anna 2011-09-21 16:54

minden békés megyei ismerősöm erőteljes viharsarki identitással rendelkezik (én is). hagyd meg nekünk az örömöt!

grecso grecso 2011-09-21 09:52

Már elcsatolták volna? Megindult a Viharsarok trianonja? Pedig a régi szép időkben még... lásd Féja Géza Viharsarok című szociográfiájának fejezeteit: Békés, a békétlen vármegye, Csanád vármegye, az új Magyarország és végül: Csongrád, az eszmei vármegye.

daniel_ercsey daniel_ercsey 2011-09-19 08:43

"Elindul a két mesebeli szegénylegény a Viharsarokból szerencsét próbálni..." - Szegvár és a Viharsarok, nos mint Makó Jeruzsálemtől...