Bakancslista
- 2009. december 3.
Hilde Wangel azért lett gyanússá, mert nem tudott elszámolni 10 köbliter benzinnel. Hiába mondta utóbb, van, amiről nem lehet beszélni, az üzemanyag is ilyen, néma vitorla, ügyész úr, ez nem tartozik magára. Esténként lépett a gázra, a leheletétől bepárásodott az üveg. Fűtés helyett az ablakot tekerte le, hogy valamit mégis lásson, persze ettől nedves lett a válla, és a haja is begöndörödött. De azok a céltalan utak az esőben az esőért voltak, nem akart ő semmit, csak úton lenni, néhány óra erejéig nem gondolkodni, csak nézni, ahogy szitál. Volt, hogy félrehúzódott, de mintha kabátban ülne asztalhoz, indulásra készen, nem állította le a motort, egyszerűen elfeledkezett róla. Járt a gép, az eső kopogott, ő nem emlékezett már a penészes falakra, a hideg műszerekre sem. Kimelegedett. És ezzel nem tudott a bíróságon elszámolni.
Ilyen cetliken bevásárlólista volt, tej, kenyér, alacsony zsírtartalom és teljes őrlés. Most egy ugyanolyan cetli, de villog és vakít a fehér, nem mindegy, mi kerül rá. Például kerülnek-e nevek. Vagy csak ott állsz az esőben, kezedben a telefont szorongatva, kapu előtt vagy a hídon, minden jól esik, mintha elindultál volna valahova, csak időközben elfelejtetted, hova, kihez, persze többet nem akarsz magadnak hazudni, és kimondod azt a nevet, gépen szállsz fölébe, fejben térképet rajzolsz, szaporázod a lépteid, még elérd. Ez itt az ajtó, az ott a teste. Esik, mert az isten a legaljasabb tud lenni, úgy szeret, nehezíti a pályát. Hilde Wangel, a legerősebb asszony vagy, akit ismer az ég.
Milyen szép életfilm lesz, semmiért nem adnám. És hirtelen lehanyatlik a kéz, ami az előbb még ütni akart, kisimul a görcs a szívben, valami meghalt, de közben mégis élet lett, új élet, minden rendben van, a helyére kerül. Már nem kell bizonygatni, magyarázkodni, tudom és tudja, ez így van jól, és az ember kicsit fanyar lesz, milyen az élet, rácsodálkozik, hogy bassza meg. De van megbocsátás, mérnök az Úr.
A pilóta HIlde Wangelt sosem hívta fel. Kagylóban nem hallotta a hangját, de éjjel, ha nem tudott aludni, vizelés után süket telefont szorongatott, mintha a nőhöz beszélne mégis. Hallózott, mintha megszakadt volna a vonal, hogy ne kelljen megbánnia, sosem tette meg, sosem tárcsázott. Az égről beszélt a nőnek, elmesélte, milyenek onnan a fák, milyenek a felhők, milyen apró az ember. Hogy ott mennyivel őszintébb magához is és hozzá. Elmondta, hazudott, amikor azt kérte, tőkesúly legyen, föld, amiről elrugaszkodhat a nő. Gyáva voltam, hogy bevalljam, minden vágyam, hogy az eged legyek, gyáva voltalak kimondani. Pedig a föld te vagy, és a föld Hildében van, pedig a fa te vagy, és a fa Hildében van, pedig az élet Hilde, és az élet Hildében van. Nekem pedig élnem kell.
Csak azt bánom, amit nem tettem meg. Tehát bántalak téged. Hogy gyáva voltam, és mégis visszafordultam, hiába indultam végre el.
A repülés a bolondok gyönyörűsége.
Hozzászólás