Balatonalmádiban is elrajtolt az Olvasóliget. A rajtot úgy is lehet érteni, hogy az esős délután okán átsétált a strandról az esőhelyszínnek kitalált Méjvíz nevű alternatív kocsmába. Mi több: alámerült. A kocsmát egy kétemeletes ikerház garázsában alakították ki, a rendezvény pedig az egykorvolt garázs kocsi-behajtójánál zajlott. 

Néhány perc alatt szabatos kis irodalmi sarok lett a bejáratnál: könyvek, fotelek, olvasóasztalka és három író dekorációjával. A moderátor Jánossy Lajos régi barátaival, Németh Gáborral és Solymosi Bálinttal beszélgetett. Bevezető mondataiban a rá jellemző temperamentummal szőtte össze az irodalom, a barátság és Balatonalmádi közös szálait. 

A teljesen nyílt hangulatú beszélgetés első részében a nyári olvasmányokról beszélgettek. Solymosi Bálint nem is egy könyvet, hanem egy műfajt említett először, a krimit. A krimi ráadásul amolyan mozgóműfaj, hiszen egyszerre lehet olvasni a rejtvény felderítése miatt, és lehet benne találni összetettebb elbeszélői kódokat is. Erre a kettős karakterre példának hozta Wolf Haas Halottak feltámadása című bűnregényét, melyben a vidéki, vérnősző, provinciális Ausztria torz panorámája tárul az olvasó elé, à la Bernhard. A megkerülhetetlen Thomas Bernhard Díjaim című könyvét Németh és Solymosi is mostanában olvasta. 

Itt a beszélgetés az irodalom megítélése felé kanyarodott; Jánossy egy aznap lezajlott disputát vetett fel újra, mely a magyar irodalom és a Nobel-díj közös történetére vonatkozott. A költészet lefordíthatatlan,  a   magyar próza egyik vonulata pedig eleve lefordítja magát, hogy sikeres lehessen nyugati kontextusban is. Szóba került Márai váratlan népszerűsége, és ennek e siker földrajzi szerkezete, azaz az olasz és német irodalmi közeg aktív szerepe. Márai életműve szemléletesen mutatja, hogy az életmű egyik fele nagy siker külföldön, míg csekély szakmai megbecsülésnek örvend idehaza, ugyanakkor Márai legfontosabbnak tartott szövegei, az Egy polgár vallomásai és a Föld, föld… el sem jutnak a Lajtától nyugatra. 

Közben a nyitott garázsban zajlott az élet. Váratlanul megjelent Tóth Kriszta, az első sorokban ülő Odorics Ferenc pedig többször is hozzászólt a beszélgetéshez. Először Németh Gábor olvasott fel egy hosszabb részletet készülő regényéből. Igazi finommechanikájú szöveg, úgy következnek egymásból a mondatok, hogy közben mindegyik eltér a másiktól. 

Solymosi Bálint egy többször elkezdett és még többször abbahagyott regénytöredékkel érkezett. A történet az 1970-es évek közepén játszódik, Tápé és Szeged környékén. A fikcionalitás gazdag eszköztárával eltávolított önéletrajzi szöveg a késő kamaszkor termékeny káoszát idézi meg. Közös volt a két felolvasott regényrészletben, hogy a személyesség, a szubjektív érintettség nem közvetlenül, direkten jött át, hanem   áttételesen, mintegy másodfokon lett érzéki szövegtapasztalat.

A nézőtéri hozzászólásokkal kiegészülő beszélgetés utolsó részében egyszerre volt szó a hetvenes évek életvilágáról, a klasszikus, beállott, „telik, de nem múlik” kádárizmus mindennapjairól, az ezzel szembehelyezkedő lázadás adekvát formáiról, valamint az elbeszélés nehézségeiről. Utóbbit érzi most a helyszínelő is. Léteznek jól visszaadható diskurzusok, amelyek megoszthatóak, de vannak olyanok is, amelyek - hiába a jegyzetfüzet és a memóriapart - csak ott helyben élnek igazán, nem archiválhatóak. Ez a "méjvízi" beszélgetés ilyen lett. Legközelebb, most szerdán Péterfy Gergely és Podmaniczky Szilárd lesz   Jánossy Lajos vendége.

(A fotókat Németh Gábor készítette.)