Balázs Attila és Bollók Csaba Képzett Társítása
- 2010. február 19.
Az 1955-ben, Újvidéken született Balázs Attilát már huszonévesen a kortárs magyar próza markáns hangú egyéniségeként tartották számon. 1991-ben elhagyta a szülőföldjét, a polgárháborús katonai behívó elől menekült Magyarországra. Különleges erejű, Kinek Észak, kinek Dél című regénye jelentős figyelmet keltett, kritikusok sora méltatta a sokszálú, a történelmi tudást és a mesélőkedvet remekül elegyítő könyvet, amelyben a szerző a Vajdaságról tár elénk történelmi képet. A Kinek Észak, kinek Dél című regényéért Balázs Attila vehette át 2009 decemberében a Füst Milán-díjat.
A febuár 25-i est másik vendége Bollók Csaba Balázs Béla-díjas filmrendező, aki rövidfilmjeivel és első, Észak Észak című játékfilmjével számos nemzetközi fesztiválon szerepelt. Az Iszka utazása című játékfilmjéért a 2007-es Magyar Filmszemle fődíját vehette át, s a film világpremierje, a 2007-es Berlinale óta számtalan hazai és nemzetközi díjat kapott. Balázs Attilával csupán egyszer dolgozott együtt: a Magyar Televízió Hajónapló című sorozatában Balázs Attila írásaiból készített filmet (Summertime címmel), ám ezen kívül számos közös pont található a világukban, például a határon túli művészetek, irodalom, alkotók iránti érdeklődés.

A beszélgetés, a felolvasás és a vetítés mellett minden alkalommal fontos szerepet játszik az improvizatív, ott születő zene. Ezúttal a hazai dzsesszélet egyik legmarkánsabb egyénisége és legkitűnőbb előadója, Dresch Mihály szaxofonos játssza el fúvós hangszerein a saját gondolatait, érzelmeit mindarról, amit az esten hallhatunk, láthatunk. Dresch Mihály 2009 tavaszán játszott már egy korábbi AEGON-esten, akkor Németh Gábor író és Kardos Sándor operatőr, rendező felolvasásaira és filmrészleteire improvizált bámulatos érzékenységgel és leleménnyel.
Hozzászólás