hirdetés

Balázs Attila: Szamaras Simeon

2018. december 29.

Karácsonykor nagyapámékhoz átjött szokása szerint a szomszéd szövetkezet őre, Simo bácsi. Teljes nevén Simon Palikuca. Nagyanyám magyarosan Pali kutyának nevezte ezt az embert, akinek a szerb édesapja korán meghalt, magyar anyja nevelte valahol Zenta környékén, úgyhogy aztán a „dobár dánnal" nagyjából ki is merült Simo bácsi szerb tudása. – Ünnepi Magasiskolánkban Balázs Attila novelláját olvashatják.

hirdetés

Azokon a teleken rég a Tisza-parti tanyán általában farkasordító hideg volt. A nádat zörgette a szél, a közeli holtág felszíne vastagon csontkeménnyé vált, tükörsimán messze kanyarodott a tájban a fekete jég. Ugyanez a nádat zörgető szél szeszélyesen felkapta a hópaplant, szétcibálta, majd vitte magával egy darabig a foszlányait, hogy kedve szerint valahol elejtse, jókora torlaszokat építve, miközben lenyomta a füstöt a kéményből az ember orrába, és jól megborzolta a fagyoskodó kakas tollait. A kakasét, aki igyekezett peckesen lépkedni a baromfiudvaron át, ám a vak is láthatta, azért masírozik olyan nevetségesen, azért kapkodja úgy a lábát, mert bezzeg, nagyon fázik az a remek tollgatyája. Csak nem akarja mutatni a tyúknépségnek.

Karácsonykor nagyapámékhoz átjött szokása szerint a szomszéd szövetkezet őre, Simo bácsi. Teljes nevén Simon Palikuca. Nagyanyám magyarosan Pali kutyának nevezte ezt az embert, akinek a szerb édesapja korán meghalt, magyar anyja nevelte valahol Zenta környékén, úgyhogy aztán a „dobár dánnal" nagyjából ki is merült Simo bácsi szerb tudása. De ahhoz, hogy egy kis pálinkázás meg adomázás folyjék a kemencénél, vagy huszonegyezés az asztalnál, a petróleumlámpa fényénél, nem is volt szükség különösebb nyelvtudásra.

Kukoricaszemekbe' játszottuk az ájncot. Általában Simo bácsi nyert, akit ez rendre feldobott, és amikor már jól belegázoltunk az estébe, akkor vendégünk letette a karácsonyi kártyát, majd csendre intett mindenkit. A történethez tartozik, hogy volt neki egy szamara, általában azzal jött át hozzánk, és ezt a prófétai képességekkel megáldott állatot, amelyet az istállónkban helyezett el, olyankor szóra tudta bírni. Hogy' csinálta, ma sem tudom. Csak sokáig összpontosított, valami hókuszpókuszokat mormogott, és akkor a szamár elkezdett ordítozni odakint. Hogy hányat ordított Simo bácsi szamara magyar karácsonykor, attól függően messzemenő következtetéseket lehetett levonni az elkövetkező évre nézve.

Mert csak tudja az a szamár Krisztus urunk jászlánál, hogy mi lesz.

És emlékszem arra az utolsó évre, amikor Simo bácsi szamara nem akart mondani semmit. Nem és nem. Simo bácsi rövidre rá meghalt. Nagyapámék beköltöztek a városba, mert nem bírták már olyan öregen odakint. Hogy a szamárral mi lett, nem tudom. De az az érdekes, hogy én karácsonykor gyakran hallom megszólalni Simo bácsi szamarát a távolban. És akkor az olyan hatással van rám, mint Odüsszeuszra a szirének dala. Vagy Szirmai Károly vajdasági magyar író hősére a muzsikáló messzeség. Alig bírom ki, hogy ne induljak el, otthagyván csapot-papot, ne menjek el tüstént valamerre arra, ahonnan az a megátalkodott szamár hív. Esküszöm, az Ave Mariát énekelve ki.

Balázs Attila

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.