hirdetés

Balkán Bajnok – Írómozi Vida Gáborral

2017. október 11.

Folytatódik a Litera és a Nyitott Műhely közös sorozata, az Írómozi. Első vendége 2017. október 13-án, pénteken este 7-től Vida Gábor, aki Kincses Réka: Balkán Bajnok című filmjét választotta erre az estére. A vetítés utáni beszélgetést Szekeres Dóra vezeti.

hirdetés

Az Írómozi nevű írói filmklubban kortárs írók kedves filmjeit vetítjük havi egy alkalommal. A vetítések után – mint klasszikus filmklubban – beszélgetések következnek, amelyekben nem csak vendégeink vallanak filmmel kapcsolatos gondolataikról, de számítunk a jelenlévő közönség aktív értelmezői részvételére is.

2017. október 13-án 19 órától Vida Gábor lesz a vendégünk a Nyitott Műhelyben. Az Írómozi új évadának első három része – köztük ez az est is – a Litera Kilátó (határon túli kortárs szemle) című sorozata Erdély irodalmáról szóló fejezetének része.

BALKÁN BAJNOK
Színes film, 87 perc, 2006.
„A Balkán Bajnok édesapám, Kincses Előd portréja. A történet két idősíkon fut: '89 végétől, a 2004-es választásokig; valamint a 2004-es választási kampány alatt. A kampány zártával a győztesek ünnepelnek. Kincses Előd nem ünnepel. Ő vesztes. A rendszerváltás és a választások vesztese. Erdélyi Don Quijote. Tőkés László ügyvédjeként vált ismertté, rövid ideig vezető szerepet töltött be a megújulni akaró romániai politikában, aztán 1990 márciusában menekülnie kellett, mert őt okolták a véres magyar-román összecsapásokért. Hat évet töltött emigrációban, Magyarországon. Mire hazajött, már Erdélyben sem volt hely számára. Ötször próbált meg bejutni a parlamentbe, próbálkozását ötször megvétózták. Nem csak a románok, a magyarok is. A filmet személyes és kollektív ördögűzésnek szántam." (Kincses Réka)

Rendező: Kincses Réka. Szereplő: Kincses Előd. Operatőr: Petrik András. Producer: Anja Firmenich. Gyártó: Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin. (A film oldala)

Az alkotóval itt olvashatnak interjút a filmről:

TRAILER:

Bele lehet tekinteni még a filmbe ITT és ITT.

TOVÁBBI ESEMÉNYEK:
- Október 25. 19 óra: Írómozi Selyem Zsuzsával (film: Jim Jarmushtól a Down by Law, magyarul Törvénytől sújtva) - Beszélgetőtárs: Fehér Renátó.
- November 29. 19 óra: Írómozi Láng Zsolttal (film: Aferim! című román film) - Beszélgetőtárs: Jánossy Lajos.

Az eseményhez itt lehet csatlakozni a Facebookon.

AZ ÍRÓMOZIRÓL BŐVEBBEN.

Helyszín: Nyitott Műhely - Budapest 1123, Ráth György utca 4.


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.