hirdetés

Balogh Attila: Magyarul írok, magyar költőnek tartom magam

2018. július 17.

Amennyiben elfogadjuk az olyan meghatározást, hogy cigány költő, úgy szükségszerűen léteznie kell a mozgássérült, fekete hajú és még sorolhatnám, milyen költő kifejezéseknek is. Amikor azzal fordultak Radnótihoz, adjon verset egy nívós zsidó kulturális lapnak, a költő nemleges választ adott. – Balogh Attilával Ayhan Gökhan beszélgetett.

hirdetés

A cigány lapok sorából – Rom Som, Amaro Drom, Kethano Drom – magasan kiemelkedett az ön főszerkesztésében működő, pont húsz éve megszűnt Cigányfúró című periodika. Utólag milyen sajátosságokat emelne ki a lap életéből?

A lapot meghatározó szempont a komoly szakmai háttér és megbízhatóság volt. A Cigányfúró a cigányságot érintő társadalmi és kulturális kérdések megvitatása mellett a nem cigány származású szerzőknek, úgymint Ladik Katalin, Mózes Attila, Géczi János, Tandori Dezső, Petri György, Eörsi István, szintén megjelenést biztosított. A szakértők közül egyvalaki a cigány nők felső és alsó testrészének higiéniájáról írt sokat, míg másvalaki a cigányok vándorlását vizsgálta. Egy indiai kutató hölgy a közel-keleti cigánysággal foglalkozott behatóan. A lapban publikáló szakemberek nagyon alapos ismeretekkel rendelkeztek arról, amiről írtak.

Főszerkesztőként és költőként foglalkoztatta a cigányság története?

Cigányügyben a rendkívül alulképzettek sorába tartozom. Autodidakta módon képeztem magam, hogy egy-egy kérdésben otthonosabban mozoghassak, de a cigányság kialakulásának, történetének mélyebb ismeretét inkább meghagyom a szakembereknek.

A kéziratok sorsáról ki döntött?

Én. Minden szerkesztőségi összejövetel alkalmával világosan megmondtam, hogy ez most nem demokrácia, hanem szerkesztőségi ülés. Rendelkezhet bárki saját véleménnyel, elfogadom, azonban a végső döntést én hozom meg. Nem gondolom, hogy ez a sajátos szabály ártott volna a lapnak, utólag visszagondolva, inkább előnyére szolgált. Mindenki mindent elolvasott, azonban az utolsó szó az enyém volt.

Rangos szerzőtől utasított vissza szöveget?

Egyszer Szakonyi Károlytól érkezett egy cigányokról szóló novella. Elolvastam, és mivel különösen nem voltam vele megelégedve, visszaadtam. Tettem mindezt úgy, hogy más, akkoriban működő cigány lapokat ajánlottam a szerző figyelmébe. Kemény István azzal fordult hozzám, közölne-e a lap részleteket a hetvenes években készített, Havas Gáborral közös nagy kutatásából. Belementem, lehoztuk. Úgy nézett ki a dolog, hogy míg az egyik oldalon az volt feltüntetve, hogy egy ágyra körülbelül 1,8 cigány jut, addig a másikon az szerepelt, hogy kutyára és egyéb állatokra hány négyzetméter jut. Utóbbi információhoz, amely az állattartási törvényt vette alapul, a német nagykövetségen keresztül jutottam. Kemény kicsit sértve érezte magát, pedig ez a lépés mindössze a cigányság lényegét ragadta meg: nevezetesen, hogy a cigányság a komoly dolgokkal is játszik. Kemény István később megbékélt.

A Cigányfúrónak könnyedén sikerült magát megszerveznie?

A lap működése érdekében létrehozott alapítványon keresztül jelent meg a Cigányfúró. A Soros Alapítványtól is kaptunk támogatást. Évi három millió forintból gazdálkodtunk, ennek hatását a szerzőink is megérezték: rendkívül jó honoráriumot fizettünk.

Egyéb anyagi segítség is a rendelkezésükre állt?

Persze! Egyszer például a fővárosi önkormányzat kisebbségi bizottsága ítélt meg nekünk támogatást. Jelentkeztünk a meghirdetett pályázatra, aminek az volt a célja, hogy kutatási szándékkal eljussunk Indiába. A tervünk kivitelezésére negyvenvalahányezer forintot ítélt meg a pályázatokat elbíráló kuratórium. Mondtam a szerkesztőségben: gyerekek, van pénz, indulhatunk! Addig mentünk, ameddig a támogatásból futotta rá. A végállomás Békéscsaba volt. Nem tehettünk másképp, vissza kellett fordulnunk. Az út során mindenről kértünk igazolást, hogy a kiadásokra fordított támogatói összeget az utolsó centig el tudjuk számolni.

Viszont egy másik, tartalmasabb út megvalósult.

A kétezres évek környékén egy komoly, felkészült szakemberekből álló stábbal sikerült megszerveznünk egy nagyobb utazást. Budapestről indultunk, busszal, Görögországba, a terv az ott élő cigányság megismerése volt. Makedónia és Görögország között, a határmenti városkában jelentős cigány kolónia élt. A kolónia egyik tagja szerint még Nagy Sándor hozta őket Egyiptomból Európába. Legenda vagy sem, nem emeltem ellene kifogást, mindenkinek tiszteletben tartom az elképzeléseit, a mítoszait. A Kovalcsik Katalintól kapott címek könnyítették meg a tájékozódást. A székhelyünk egy Cigány Kutatóközpontban volt, onnan utazgattunk mindenfelé. Megismerkedtünk a szegényebb cigányok csoportjához tartozó táborral is, közéjük gyakran visszatértünk. Sátorban, elég rossz állapotok közt éltek, ellenben szívélyesen fogadtak minket. Vittünk magunkkal magnót, hogy bemutassuk nekik a magyarországi cigányok énekeit. Olyan cigánytelepen is jártunk, ahol hat-hét cigányklán élt az út mellett, nyomorúságos körülmények között. Ezekről a látogatásokról film is készült, azonban mind a mai napig nem sikerült megismertetni a szélesebb közönséggel.

Eddig még sehol nem volt látható a film. Az ott gyűjtött hangfelvételekkel és a helyszínen készült fotókkal sem jártak sikerrel?

Nem jelentek meg sehol, de őrzöm az anyagokat, itthon az összes megvan. Nem tudom, mit kezdhetnék velük, eddig még senki nem jelentkezett értük. Majd megöröklik a gyermekeim, és ha az élet úgy hozza, nagyobb sikerrel járnak, mint én.

Találni egyezést a magyar és a görög cigányok között?

Nyelvben mindenképp. Az egyéb általánosításoktól óvakodnék: minden egyes ember külön személyiség. Egy csoportot a kulturális-szociális háttér, és nem a vérvonal határoz meg. Azért a nyelvben is akadt eltérés. A különítmény egyik tagja, Daróczi Gyula nagyon szépen beszélt cigányul. De volt egy szó, ami pont az ellenkezőjét jelentette. Olyan jelentésbeli eltérésre kell itt gondolni, mintha a Magyarországon használt tavesz baktalo (jó szerencsét!) Görögországban pont az ellenkezőjét jelentené. Erről az egyik helyi tanítónő világosított fel, lelkünkre kötve, hogy vigyázzunk, mert még más helyen bajba kerülhetünk emiatt. A telepen töltött idő alatt főleg az idős emberek társaságát kerestem. Egy öreg cigánytól értesültem arról, hogy ők Egyiptomot nevezik meg származási országként. Ebben több a realitás.

A nem cigányok közül sokan abba a hibába esnek, hogy a cigányságot egy halmazként kezelik, pedig a dolog ennél jóval bonyolultabb.

Fraser szerint olyan, hogy cigány, nincs, mert korábban több, Európába egymástól függetlenül eljutó vándortörzs létezett. Az ő vélekedése az, hogy az európai cigányok indiai eredetű perzsák. Ha egy észak-indiai átjön ide európai ruhában, nem tűnik fel a különbség.

Az 1971-es Első Roma Világkongresszus idején tettek egy kísérletet, hogy anyaországot találjanak a cigányságnak.

Zászlót, himnuszt, nyelvet, látszatra tehát mindent sikerült elfogadtatni, egyvalamit kivéve. Azzal keresték meg az indiai kormányt, hogy tegyen tanúbizonyságot arról, hogy a cigányok indiai eredetűek, mert ha beleegyeznek abba, hogy ők az anyaország, jobban érvényesülhetnek a jogaik. Az indiai kormány akkori vezetője elutasította ezt a kérést. A világ minden részén élnek cigányok, noha anyaországgal nem rendelkeznek. A sikeres önszerveződést is gátolja az anyaország hiánya.

Magyarországon milyen a cigányok érdekérvényesítő képessége? Nincs komolyan vehető, színvonalas cigány újság, és az utolsó rádió is a 2011-ben megszűnt Rádió C volt.

Úgy gondolom, hogy azok a jogok, amelyeket ma el kellene érni cigányügyben, érthetetlen okokból nem teljesülnek. Egy jól működő államban ezekért a jogokért nem kell folyamatos küzdelmet folytatni. Ha egy közösség jogot kér magának, jelezve, hogy ő egy különálló etnikum, akkor mint különálló etnikumot jogok illetik meg. Nyilvánvalóan létezik a cigányság arculatát meghatározó számtalan óhaj. De ez ne abban merüljön ki, hogy valamilyen önkormányzat vagy polgármesteri hivatal finanszírozásával megvalósult rendezvény keretein belül látványosan megetetik a kis cigánygyerekeket egy iszonyatos mulatószene kíséretében. Ne butítsák le szándékosan a cigányságot. A cigány identitás megélése érdekében ez idáig nem sok kezdeményezés ért el sikert.

Milyen a cigány identitás?

Kulturális. Létezhetne másmilyen?

Szembenállás a magyarokkal mint identitás...

Az ilyesmit zsigerből elutasítom, és mindenkinek azt ajánlanám, tartsa tőle magát távol.

Ha cigány tematika ötletével keresik meg, eleget tesz a felkérésnek?

Egyszer felhívott az Ex Symposion főszerkesztője, Bozsik Péter, tudnék-e szöveget küldeni a tematikus számukba. Kérdeztem, milyen témáról lenne szó. Miután megtudtam, hogy a cigányságnak szentelik a lapszámot, azonnal nemet mondtam. Érdekes módon azóta nem érkezett újabb megkeresés. Magyarul írok, ezért értelemszerűen magyar költőnek tartom magam. A cigány költő összetétel számomra egy nehezen értelmezhető, nem létező kifejezés.

Cigány irodalom sincs? Szécsi Margit, Szécsi Magda, Bari Károly, Lakatos Menyhért, Holdosi József, Balázs János, Osztojkán Béla neve említhető a témában, és ott van még a direkt cigány szerzők írásaiból összeállított, Choli Daróczi József szerkesztésében 1981-ben megjelent Fekete korall című antológia.

Annak idején engedtem Choli mániájának, hogy szerepeltessen a könyvben. Bari álláspontja ugyanez: ő magyar költő. Hogy a gyerekkori és a felnőttkori élményeimet befolyásolta a cigány származás, nos, az megint más kérdés. Amennyiben elfogadjuk az olyan meghatározást, hogy cigány költő, úgy szükségszerűen léteznie kell a mozgássérült, fekete hajú és még sorolhatnám, milyen költő kifejezéseknek is. Amikor azzal fordultak Radnótihoz, adjon verset egy nívós zsidó kulturális lapnak, a költő nemleges választ adott.

Ezek után azt gondolom, hogy az 1997-ben Zsigó Jenő igazgatósága alatt működő Romano Kher kiadta, Bari Károly szerkesztette Európai cigány költők antológiája című kötethez hasonló, kortárs kiadvány megjelentetését sem látja indokoltnak.

Könyvet abban az esetben kell megjelentetni, amikor elegendő szép vers gyűlt össze. Az egyik nagy probléma az úgynevezett cigány művészettel, hogy nagyon sok mozgalmi, társadalompolitikai vetülete is van.

Nem elkerülhetetlen?

Nem. Az még nem minőség, hogy én cigány vagyok.

Nem minőség, de hozzájárulhat egy minőséghez.

Az esztétikai minőségen kívül nincs helye más kategóriának. A Cigányfúró megalapításakor az lebegett a szemem előtt, hogy másszunk ki végre abból a médiagettóból, amibe a cigányság, önhibáján kívül vagy sem, de belekényszerült. Négy-öt cigányújság létezett akkortájt, és mindegyikre egy jó nagy anyag etnikai giccs vetett árnyékot, rendre hozták a cigány szóhoz kötődő sztereotípiát. Ennek kívántam én véget vetni.

Észlel változást? Sikerült hátat fordítani a sztereotípiáknak?

Megítélés tekintetében a helyzet rosszabb, mint volt. A sztereotípiáktól nem szabadult még meg a magyar társadalom, és nem tudom, minek kellene történnie hosszú távon ahhoz, hogy kedvezőbbre forduljon a helyzet.

Van kedvence a kortársak közül?

Borbély Szilárd megdöbbentően jól írt. A Nincstelenek és Az Olaszliszkai című szövegei rendkívül nagy hatást tettek rám. Borbély Szilárd mérhetetlen tisztasága van benne a darabban. Halotti pompa című könyvéből azt olvastam ki, hogy vélhetően cigányok törtek rá a szüleire.

Hivatalosan erre nem derült fény...

Azért mondom, hogy csak vélhetően, az én olvasatom szerint. A primitív és aljas viselkedés nem származásbeli ügy. Ennek ellenére Az Olaszliszkaiban olvasható cigány férfi monológja a megértés szándékával íródott, Borbély Szilárd felülemelkedett minden előítéleten és megkülönböztetésen.

Úgy tűnik, mindenről határozott, kemény véleménye van, nem tűri a mellébeszélést. Azt gondolná az ember, hogy aki ennyire nem hajlandó kompromisszumokat kötni, egyszóval: feladni az önazonosságát, nehezen is barátkozik. A barátságról mit gondol?

Nem tudom, mennyi barátságot bír el egy élet. Aki engem szeret és elfogad barátjának, az felettébb bátor ember. A mankóm páncélt ad, de sajnálatra épül.

Ezt nem látja rosszul?

Nem hiszem, hogy tévednék. A szánalom megelőzi az előítéletet, általában ezért nem ér a cigányoknak kijáró negatív figyelem. Az ideköltözésem után két nappal ott fityegett az ajtómon: hüje (sic!) cigány. Miután látták, hogy mankóval járok, nem fordult még egyszer hasonló eset elő.

Általában erdélyi kiadónál jönnek a könyvei. Nem gondolt még arra, hogy magyarországi kiadóknál házaljon a verseivel?

Dehogynem! De Magyarországon valamiért nem adják ki a könyveim. A Jelenkortól kezdve a Kalligramig próbálkoztam, eredménytelenül. A Lector Kiadót egy kolozsvári barátom, Egyed Emese ajánlotta a figyelmembe. Röviddel azután, hogy a kiadó vezetőjének, Gálfalvi Ágnesnek elküldtem a kéziratom, érkezett a válasz, hogy mindent megtesznek azért, hogy megjelentessék. Sanda gyanúm, hogy Magyarországon minden etnikumból a töredéke elég: tíz deka szlovák, tíz deka cigány és így tovább. Ezzel aztán a dolog el van intézve.

Nagyrészt hosszú, nem akármilyen odafigyelést igénylő verseket ír.

Arra kellett rájönnöm, hogy a tüdőnek van egy befogadóképessége. Függ ettől, hogy mennyi mondható el egy levegővétellel. Ez a versírást nagyon befolyásolja, mert úgynevezett természetes módon van szabályozva a sorok és a gondolatok hosszúsága. Beszéd alatt emelkedik, majd lelassul a ritmusa.

A verseit általában konkrét történetekből bontja ki, s az idén a Lector Kiadónál megjelenő verseskötete szövegeinél szintén nincs ez másképp. Legjobban melyik gyerekkori történetét szereti?

Apám egyszer arra kért, kísérjem el a postára azért, hogy együtt vegyük fel a nyugdíját. A posta mellett volt egy lottózó, az előtt állt egy kartonból készült bábu. Amikor odaértünk, apám jó napot kívánommal köszönt a bábunak. Figyelmeztettem, hogyhogy köszönt, az csak egy bábu. Ő erre csak annyit mondott: Akkor minek állt oda? Számomra rendkívül emlékezetes maradt ez az egyszerű kis történet.

Ayhan Gökhan

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.