hirdetés

Balogh Robert: Feminista tájkép hat ülésben

A Top of the Lake-ről

2017. szeptember 8.

A történet a világtól távol eső kisvárosban, azaz zárt, szűk közösségi tereken játszódik, s teljesen mentes a vidéki romantikától. Mondhatjuk azt, hogy igazából a női szerepekről szól. Vagy a társadalmi viszonyokról. Az uralkodó erősebbik nemről, s az általa csapdába kényszerített, megnyomorított nőkről. – Ördög a részletekben sorozatunkban Balogh Robert a Top of the Lake-ről írt.

hirdetés

A sorozat ereje a szokatlanságában rejlik. Lassú, néha esetlennek tűnik. A vontatott részek, a furcsán elsietett befejezések csak később, részek múltán nyernek értelmet. A közeg erősen maszkulin. A nő tárgy. Vagy eszköze a dugásnak, eszköze az étkezésnek, végrehajtója a takarításnak. A domináns, erősebbik nem pedig azt teszi, amit kíván. Ki drágán, ki olcsón, szociális helyzete szerint. A kiszolgáltatott meg kiszolgáltatott.

Amikor befejeztem az utolsó regényem, eszembe jutott a Zongoralecke című film. Jane Campion több rendezése is a megfelelő időben, a megfelelő helyen talált rám, kíváncsi voltam, éppen hol tart most a rendező. Egy filmsorozatot találtam tőle, A tó tükre címmel ment a magyar tévéadókon az az angol-ausztrál-új-zélandi minisorozat 2013-ból. És épp most indult a második évad, Nicole Kidman is játszik benne.

A film nyitóképe egy tóban didergő kislányt mutat, elkékült a szája a jéghideg vízben, azt gondolnánk, öngyilkos akar lenni, mi más?! Megerőszakolták vagy valami ilyesmi – a filmes klisék erre tanítanak. Közben a hátteret nyújtó új-zélandi táj annyira költőien gazdag, annyi minden mond, hogy önmagában is érdekessé tenne szinte bármilyen történetet, de jelen esetben a természeti szépség/komorság a filmnyelv egyik eszköze. Tui, a tizenkét éves kislány áll a jeges vízben, a méhében növekvő magzatát szeretné „csak" elveszejteni. Beszűrődik az egészbe némi transzcendencia, aztán visszazökkenünk a nyomozással a realitásba.

A sorozat sok szempontból az ötvenes korosztályra fókuszál. Lakókonténereket szállító teherautók képe is belevegyül a paradicsomi szépségű táj idilli látványába (a hely neve Paradise). A filmsorozat egy hazatérő fiatal nyomozónő (Robin) köré szövődött, akit megtalál ez az ügy. Az ügy, ami önmaga felé is vezeti. Az eltűnt kislány – mert eltűnik – a helyi drogbáró lánya. A történet a világtól távol eső kisvárosban, azaz zárt, szűk közösségi tereken játszódik, s teljesen mentes a vidéki romantikától. Mondhatjuk azt, hogy igazából a női szerepekről szól. Vagy a társadalmi viszonyokról. Az uralkodó erősebbik nemről, s az általa csapdába kényszerített, megnyomorított nőkről. Egy krimitől ez a szintű társadalomkritika erős, de mégiscsak erről beszél Jane Campion 350 percben. Ha néhány mondatban kellene megfogalmazni a film lényegét, akkor azt írhatnám, hogy a férfiuralom semmi jóra nem vezet. Az ilyen társadalom vakvágányra kerül, merthogy egy ártatlan kislány megerőszakolása, ráadásul teherbe ejtése nem bűneset, ráadásnak még azt is el kell fogadnunk, hogy igazságszolgáltatás sem létezik. Nem vagyok oda túlságosan a krimikért. Érdekes a nyomozás, az összefüggések feltárása, a helyszínelés, de itt nem a nyomozási szakmódszer tanítanak, bár mindegyik tantárgyból kapunk néhány elemet. Ennél örömtelibb, hogy a filmsorozat mentes a szájbarágós didaktikától. A történet szálaiból egy olyan falloszimádó világkép rajzolódik ki, amelyben a nőknek nem marad más lehetősége, mint kilépni a kötelékek közül. A Laketopba (a kisváros neve) költöző lelki beteg, kihasznált, meghurcolt, megnyomorított ötvenen túli nők számára a reménytelenség maradt, meg a vallás, vagy inkább valláspótlék, egy New Age gurunővel, akit Holly Hunter alakít. A zavarba ejtő sámánszerű, megvilágosodott táborvezetőnő kifejezetten hasonlít Jane Campionra. Közben meg olyan időnként, mint egy szellem, hol ironikus, kemény, vagy inkább merev és mindenkit félrevezet. Lassan kiderül, hogy a Paradise táborban szexéhes, férfiimádó vagy inkább férfifüggő nők várják a következő falloszt. A sorozat leghumorosabb jelenetei e témakörből merítettek. Szóval vannak ezek a végtelenül sebezhető, immár terméketlen nők, és vannak a gonosz, őket kihasználó, eltipró gonosz férfiak, akik így vagy úgy, de rabigába hajtják szegény nőket. Iszonytatóan komor világkép ez, nem tudom, volt-e már ennyire sötét Campion-film, csak egyetlen reménysugarat láttam: a tizenkét évesen terhes lány egy jelenetben, lovon, erőtől duzzadva fegyverrel a hátán belovagol Paradise-ba.

A nyomozó főhősnő sorsa megidézi a sodródó Campion-hősnőket. Akár a Zongoraleckére gondolunk, akár az Egy hölgy arcképére. Campion női szempontból láttatja a szenvedélyt és a vágyat, a társadalmi béklyók elleni harcot, az identitáskeresést és az újrakezdést... Mert van újrakezdés, még ebben a komor tájban is. Már-már transzcendens minőséget kap a táj, vagy a helyiek ősi mítosza a tóban lakó szörnyről. A tájban több költészet rejlik, mint Campion összes férfiszereplőjében. Jane Campion és Garth Davis sorozatát kiváló színészek jellemzik: Elisabeth Moss és Peter Mullan vagy a felismerhetetlen Holly Hunter, akinek játékát okkal terjesztették fel Emmy-díjra. Apropó Elisabeth Moss. Ő a szintén most futó A szolgálólány meséjének főszereplője is egyben. Nem tipikus szépség, a Mad Manből lett ismert, 2014-ben a Golden Globe-díjat kapott a Top of the Lake-ben nyújtott alakításáért. A szolgálólány meséjéért is fog kapni (Margaret Atwood disztópiájából is jó sorozat született). Elisabeth Moss egy olyan színésznő, aki a sorozatokban nyújtott alakításaival jutott el az ismertségig. Vagy a világhírig. Közben a torrent-oldalakról már leszedhető a második évad néhány része. Én bevárom az egészet, majd úgy nézem meg. Kétlem, hogy Campion másról beszélne eztán, mint ami a témája. Miért tenné, hát ez a lényege.


Top of the Lake (televíziós minisorozat, 6 epizód) – rendezte: Jane Campion, Garth Davis

Balogh Robert

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.