hirdetés

Bán Zoltán András: Nem filológiai búvárlat

2017. október 20.

Október 22-én, Arany János halálának napján a Katona József Színházban kerül bemutatásra az Arany-félmaraton, A halhatatlan halott című előadás. A három felvonásos est szövegkönyvét Bán Zoltán András állította össze. Vele beszélgettünk.

hirdetés

Jánossy Lajos: Elsőként kezdjük azzal, hogy neked mit jelent Arany? A hóhért most kicsit felakasztják, mert az Unikornison te állítottál kötélnek kortárs szerzőket ebben a kérdéskörben….

Bán Zoltán András: Természetesen nagyon sokat, de csak elég későn jutottam el hozzá, úgy értem, nem kamaszként, ahogy egy vérbeli költőhöz szokott az ember, például József Attilához, hanem már a húszas éveimben. Arany valahogy túl okos, túl megfontolt, a humora nagyon ravasz és szinte fű alatti, és a kétségbeesett rezignációja is egy meglett emberé, nem olyan forró, mint József Attiláé. Arany már fiatalon is kései művész, és nem hiszem, hogy ezt egy kamasz képes felfogni, pláne élvezni. Öregkori művész a szó klasszikus értelmében. A legtöbbet nekem a Bolond Istók adta és adja, a legnagyobb magyar művészeti tragédiák közé sorolom, hogy töredékben maradt. Hogy miért? Mert nem kellett senkinek, senki nem olvasta és Arany gyorsan letört. Nagy hajlama volt a letörésre általában is. Egy ember, aki önmaga társaságától jött zavarba.

Hogyan látod irodalomtörténeti helyét, de főként a kiterjesztett, európai értelemben. Elég illusztrálnom egy évszámmal, mire gondolok: A romlás virágai és A walesi bárdok nagyjából ugyanabban az időben jelent meg.

Hát igen, Pilinszky mondta, hogy össze lehetne állítani egy Baudelaire-szerű kötetet a verseiből. De én nem hiszem ezt. Arany engem inkább T. S. Eliotra emlékezetet, ha már a kérdést feldobtad. Amolyan konzervatív avant-garde, kis túlzással élve. Arany legnagyobb tragédiája szerintem az, hogy nem volt kortársa a magyar irodalomban. Az egyetlen, Petőfi mindössze két és fél évet töltött vele együtt. Arany érett korában ilyen pályatársakat találsz: Szász Károly, Lisznyai Kálmán, Tóth Kálmán. Lévay József.  No meg Tompa, de hát ő is összemérhetetlen vele. A legnagyobb kortársa Széchenyi volt, mármint a döblingi Széchenyi. Akinek a műveit Arany nem olvashatta, persze a Blicket leszámítva. Egyébként tudomásom szerint Széchenyi soha nem említi Aranyt, ellenben Petőfiről kijelenti, hogy az ő törvénytelen fia volt….És persze megemlíthetjük Vajda Jánost, de ő nagyon távol állt Aranytól, és az ellenszenv kölcsönös volt.

Nem horgonyzunk le, Vörösmartyra mégis rá kell kérdezzek…

Jogos. De én nem látom a köztük lévő kapcsolatot. És 1849 után Vörösmarty összesen talán hat-nyolc verset írt, bár olyanokat, mint A vén cigány vagy az Előszó. Éppen akkor omlott össze, amikor nagyon kellett volna Aranynak egy komoly kolléga. És hát 1855-ben már halott.

Értem, és minden látszat ellenére, már jócskán benne vagyunk a közepében, az Arany-félmaraton-ban, A halhatatlan halott-ban. Mert a fentiek előkészítették azt a dilemmát, amelyet szerintem a darab feltárni akar. Mert egyfelől van egy hallatlan népszerű emberünk, temetésén a korabeli viszonyokhoz mérten tömegek vonulnak, és van egy magányos halottunk, aki az élete során telve volt kétségekkel, szorongásokkal. Az egyik alak klasszikusan látható a szélesebb közönség számára, a másik mintha most bújna elő.

Hát igen, de azért meg kell említeni, hogy néhány jelentős irodalmár régebben is sokat tett a másik Arany megismertetéséért. Első monumentuma ennek a Németh G. Béla által szerkesztett esszékötet volt 1972-ben, melynek már a címe is nagyon sokat mond: Az el nem ért bizonyosság. És meg kell említenem az újabbak közül Milbacher Róbert tanulmánykötetét és Dávidházi Péter alapvető monográfiáját Aranyról, a kritikusról.

Lassan rájöttünk, hogy bár Aranynak nem is volt igazi pályatársa, mi mostanában, azaz a 70-80-as évektől kezdve lettünk kortársai, kicsit hozzá öregedtünk talán. Nehéz lenne mai jelentős költőt mondani, akire nem hatott Arany. (Ugyanakkor Petőfi már senkit sem izgat igazán, noha totális zseni volt, igaz, talán éppen ezért folytathatatlan.)

És ez a műsorban is látszani fog, szerepel saját verssel, a Családi kör furcsa átiratával Parti Nagy Lajos, Várady Szabolcs egyenesen a felkérésünkre írt Arany maszkjában egy Lisznyai-paródiát, Kukorelly Endre kis esszével lép fel, és valamiként Szilágyi Ákos az ál-Petőfi álarcában írt versei is idetartoznak. De kétségtelenül ambíciónk volt, hogy a kevésbé ismert Aranyt is felvillantsuk. Például a zeneszerzőt.

Oké, Arany mindenkire hatott, voltaképp az egész huszadik, immáron huszonegyedik századi lírára, közös szótár. Amikor a szövegkönyvet megírtad, milyen ponton ragadható meg az első inspiráció, az, amikor meglódult a fantázia?

Furcsán fog hangzani, de egy Szomory-jelenet volt a szikra. Nemrég jelent meg A tudósok című fiatalkori, töredékben maradt regénye, és ennek elején a Múzeum kertben most éppen nem látható Arany-szobor 1893-as leleplezését írja le valami hallatlan szarkazmussal. Rögtön tudtam: Ez az! Ezzel kell kezdeni! És valóban így indul az előadás, és egybemosódik Arany halálával, illetve megszületésével. Arany ebben a koncepcióban: élő szobor. És ekkor hangzik elé Vörösmartytól Az élő szobor című döbbenetes vers. Szóval mégis bejön valahogy Vörösmarty...

Amúgy ez nem egy szabályos darab, amit három részben láthatnak a nézők, bár elképzelni sem tudom, hogy lesz mazochista, aki az egészet végigüli. Inkább azt mondanám, hogy performance-ok laza sorozata. Ha ez műfajnak nevezhető egyáltalán....

Hogyan tudtál talpon maradni ezen a „földrészen”; olyan irodalomtörténeti területen, amelyen és amiről könyvtárnyi szövegek születtek. Mert komoly műgondot látok, utánaolvasást, igazi literátori munkát. Hol parancsoltál netovábbot, mitől kezdve érezted, megvan, most már az anyagból kiszabadult a szellem, az diktál, az irányít?

Bár mondhatnék ilyet! De az igazság az, hogy az idő diktált. Ugye, csak lopott időkben lehetett próbálni, a színházban két bemutató is volt ezzel egy időben stb. Egyszerűen blokkokban gondolkodtam, és amikor egy bizonyos jelenetet megírtam, elkezdtem húzni. Csomópontok keletkeztek így, nem egy szigorú belső logikával áthatott dráma. Persze vannak összecsengések, de hát ezt majd a nézők fogják észrevenni. Vagy nem. De akkor szomorú leszek.

Ahhoz viszont, hogy ez szövegmontázs, a kompilációk összeálljanak, mennyit búvároltál könyvtárban, a neten? Ha ilyen időszűkében voltál, az orrod nem hagyhatott cserben.

Sokat olvastam, persze, és hát szerencsém is volt nyilván. Meg nyilván balszerencsém is, hiszen rengeteg dolog nem került a kezembe. Szidjuk sokszor a netet, de ha nem lenne, hónapokat ülhettem volna a könyvtárakban. Az ilyesmi egyébként amolyan hólabda módszerrel megy: elolvasol egy tanulmányt, abban van hivatkozás két másik cikkre, akkor azokat is átnézed, amelyekből ismét nyílik három folyosó stb. És így lassan az egyes rétegek összetapadnak, és a végén lesz egy hatalmas hógolyód. Abból aztán csinálhatsz egy hóembert. Remélem, nem túl idétlen a hasonlatom. Plusz ott vannak a kritikai kiadások, Petőfié, ha nem tévedek, elég remek, Aranyé már revízióra szorul, különös tekintettel a versekre, amelyek köteteit még Voinovich Géza szerkesztette, de hát szerfölött idejétmúlt módszerekkel. De azt hallottam, hamarosan ismét megindul az Arany kritikai kiadás a jelenkor legkiválóbb magyar filológusaival. De azért ez elsősorban nem egyéb, mint egy szórakoztatónak szánt színházi este, lesz benne még asztaltáncoltatás is, vagy a Honderű című lap 1847-es gyilkos paródiája Arany és Petőfi barátságáról. Szóval nem filológiai búvárlat.

Hiába a színházi vénád, a pompás végszó ellenére sincs még vége; mert okvetlen érdemes kitérnünk arra, épp azért, nehogy azt a benyomást keltsük, hogy filológiai búvárlatoknak teszed ki a nézőt, nos tehát arra, kik bukkannak még fel ezekben a szcénákban, ennek a különös, groteszk tablónak az életképeiben?

Hát feltétlenül megemlítendő Egressy Gábor, a nagy színész, mellesleg neki köszönhetjük az egyetlen ismert Petőfi-fényképet. Az ő lakásában folytak az asztaltáncoltatások 1853-ban, ahol legkivált Petőfi szelleme volt örömmel várt vendég. Szél Piroska, Arany tragikusan ifjan meghalt unokája is komoly szerepet kap, miként Arany ugyancsak korán távozott lánya, Juliska. Fellépnek a hivatásos funerátorok, Gyulai Pál, Beöthy Zsolt  és Szász Károly, utóbbi Szél Piroskát is temette. Magyarkodik egyet Lisznyai Kálmán, aki bizonyos értelemben A walesi bárdok helyett írta meg a Ferenc József császárt üdvözlő verset 1857-ben – a teljes költemény elhangzik majd, Magyarországon először, ha nem tévedek. Vagy zenés előadást tart a zenetudós Bartalus István, aki 1884-ben kiadta Arany dalait. És lesz egy majdnem másfél órás blokk a Petőfi-Arany barátságról, ezt Zsámbéki Gábor rendezi. És jönnek vendégművészek is: Bálint András, és a Toldiból színházi estet csinált Csőre Gábor. A költőket már említettem, mindenki személyesen lép fel a saját verseivel. És elhangzik még Liszt három öregkori műve a nagyszerű zongoraművész, Nagy Péter előadásában. A teljes előadás így a Csárdás obstiné hangaival ér majd véget, remélem, még éjfél előtt...   

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.