hirdetés

A nagy versnek nincs irodalomtörténete – Bányai Jánosról

2018. május 12.

A kultúra csak teljes kultúraként létezik. Olyan kultúra nincs, hogy részkultúra. Ha azt mondom, hogy kisebbségi kultúra, akkor azt mondtam, hogy magyar kultúra. Ha azt mondom, hogy kisebbségi irodalom, ha az ideológia kalapácsai el nem némítanak, akkor azt mondom, hogy magyar irodalom. – Bányai János portréja.

hirdetés

„A kultúra csak teljes kultúraként létezik. Olyan kultúra nincs, hogy részkultúra. Ha azt mondom, hogy kisebbségi kultúra, akkor azt mondtam, hogy magyar kultúra. Ha azt mondom, hogy kisebbségi irodalom, ha az ideológia kalapácsai el nem némítanak, akkor azt mondom, hogy magyar irodalom. Is nélkül. Mert nincs azon kívül kisebbségi magyar irodalom, hogy magyar irodalom. De a kisebbségi irodalomnak mégiscsak van valamilyen beszédmódja, és ha erre a beszédmódra nem figyelünk oda, és nem halljuk a hangját, hanem integráljuk, akkor valami nagyon fontosról mondunk le. Ezt akartam mondani. Ebben a mennyiségnek nincs szerepe. [...] Azt hiszem, ebben a pillanatban végig kell gondolnunk, hogy a magyar irodalomban, az új magyar irodalom történetében a törésvonalak többé nem a határok mentén alakulnak ki. Ezért mondtam, hogy próbáljunk meg a határ szónak a másik jelentésével foglalkozni. Kíséreljük meg a határt a nyitottság metaforájának venni. Máshol alakulnak ki ezek a törésvonalak. Nyilvánvaló, hogy nemzedékek, affinitások, esztétikai, de akár politikai affinitások, választások, stílusirányok, egyáltalán az irodalmi folyamatok mentén alakulnak ki és alakulnak majd ki ezek a törésvonalak" – A „határon túli magyar irodalom" integrációjának kérdései elnevezésű konferencia kerekasztal-beszélgetésén Bányai János nyilatkozott így. Ha vajdasági irodalomról beszélünk, nem maradhat ki a neve.

Bányai János akadémikus, kritikus, irodalomtörténész, prózaíró és tanár, az Új Symposion és a Híd egykori főszerkesztője, a Forum Könyvkiadó felelős szerkesztője volt. A vajdasági irodalom fontos alakja. Írói munkássága és egyetemi oktatómunkája mellett a vajdasági magyar kulturális sajtó és könyvkiadás történetében töltött be pótolhatatlan szerepet. A hatvanas évektől kezdve a magyarországi hatalom által megtűrt és elhallgatott szerzők, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Weöres Sándor, majd Petri György, Mészöly Miklós, Tandori Dezső munkásságáról „máig érvényes, új szempontokat felvető tanulmányokat írt, melyek a hazai állapotokhoz képest akkor szabadabb szellemi mozgásteret biztosító Vajdaságban meg is jelenhettek és idővel szerves részévé váltak a Magyarországon lassan elinduló nyitásnak" – írja róla Mann Jolán az Országos Széchényi Könyvtár blogján.

Bányai János 1939-ben született Szabadkán. Általános iskolai tanulmányait Feketicsen, a középiskolát Szabadkán végezte. Erről később Literán közölt naplójában, 2011-ben így írt: „Én ugyanis feketicsi vagyok, bácsfeketehegyi, ahogyan mostanában mondják. Persze úgy feketicsi, hogy Szabadkán születtem, és Újvidéken élek. De a szülői ház, a vertfalú sarokház fogva tart, és ezen már nem lehet változtatni." Egyetemi tanulmányait az Újvidéki Egyetem magyar szakán végezte 1959–1963 között. 1962-től az Indeks című újvidéki diáklap szerkesztője, majd a Képes Ifjúság című hetilap rovatvezetője volt. 1964-1984 között, valamint 1991-től az Újvidéki Egyetemen irodalomelméletet és esztétikát tanított. 1967-1969 között az Új Symposion, 1976-1984 között a Híd folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett. „Számomra és talán mások számára is, a Híd nem pusztán közlési lehetőség, hanem irodalom- és világszemlélet, máshoz nem igazán mérhető kulturális közérzet, intellektuális hangulat, de állásfoglalás is. Egy folyóirat, amire irodalom és kultúra épül; amit az irodalom és a kultúra tart fenn" – írja szintén naplójában. 1984-1987 között az újvidéki Forum Könyvkiadó felelős szerkesztőjeként, 1987-1991 között pedig vezérigazgatójaként dolgozott. 1993-tól az Újvidéki Egyetem hungarológiai szakát vezette nyugdíjba vonulásáig. 1996-2000 között a Zombori Tanítóképző Kar, 1998-tól a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2000-től a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Tanszékének vendégtanára, 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja volt. 2016 februárjában hunyt el. Halálhírére Bordás Győző írt nekrológot a Literára.

Az Egyre kevesebb talán című kötetében közölt, Megértés és értelmezés című tanulmányában írja: „A megértésre alapozó irodalomtanításnak az irodalom »történeti megértésére« nézve is fontos következményei vannak. A most érvényes programok úgy állítják be, mintha az irodalom története kiváló művek egymás után következő rendje lenne. A program időrendbe állítja a magyar költészet nagy műveit, az egymásra következés kontinuitását feltételezi, és ezt mint irodalomtörténetet árulja. Holott az igazság az, hogy a nagy és jelentős művek, éppen a megértés útján, kilépnek a maguk idejéből, és a jelenben szólalnak meg, a megértés emeli ki őket a saját idejükből, és emeli be őket a mi időnkbe. Ma már nem lehet úgy írni verset, ahogyan Vörösmarty írt a maga korában, de nem is lehet úgy érteni Vörösmarty versét, ahogyan az ő korában értették. Ma másként értjük, és a magunk részére értjük Vörösmarty versét. Ebből következően Vörösmarty verse a megértésben egyidejű Pilinszky vagy Tandori vagy Petri György versével. A nagy versnek nincs irodalomtörténete. A szépnek sincs. Az irodalmi értéknek sincs. Van azonban az irodalom intézményeinek története. Az irodalmi korszakoknak, irányzatoknak, az irodalmi élet tényezőinek, stílusoknak, beszédmódoknak, az irodalmi műfajoknak, a kánonoknak, és nem utolsósorban az irodalom megértésének van története."

Bányai János továbbá „fontos szerepet játszott a magyar irodalom közvetítésében a többségi, jugoszláviai, később elsősorban a szerb kultúra felé (a Literán Tolnai Ottóról írt kritikáját olvashatják), és viszont – olyan délszláv szerzők magyar megismertetésében vannak érdemei, mint Danilo Kiš, Sveta Lukić, Danko Grlić, Boško Krstić, Aleksandar Tišma, Miroslav Krleža és mások" – íjra az OSZK blogja.

Munkásságát többek között Alföld- és Híd-díjjal, Nemes Nagy Ágnes-, Déry Tibor-díjjal, József Attila-díjjal és Pro Literatura-díjjal ismerték el.

Művei: Álarc felett a nyári nap (elbeszélések, 1961), Bonyolult örömök (tanulmányok, 1964), Súrlódás (regény, 1969), A szó fegyelme (tanulmányok, 1972), Könyv és kritika I–II. (kritikák, 1973-1977), Talán így (kritikatörténet, 1995), Kisebbségi magyaróra (tanulmányok, 1996), Hagyománytörés (tanulmányok, 1998), Mit viszünk magunkkal? (tanulmányok, kritikák, 2000), Egyre kevesebb talán (2003). Online többek között elérhető még a Hagyomány és modernitás konfliktusa, A regény mint nagytakarítás (Ladik Katalinról), a Mit látsz egy íróasztalon? (Széles Kláráról) című írása.

„Bányai János (...) súlyos, meggondolkodtató, kínzó dilemmákkal is terhes életművet hagyott maga után. Hűvösen, vállat vonogatva nem szabad elmenni mellette. Ha még érdekel bennünket az, ami vajdasági és magyar. Elvégre személyében a mindenkori vajdasági magyar kultúra egyik legnagyobb formátumú képviselője távozott: dilemmái úgy reprezentatívak, hogy a vajdasági magyar létezés mélyszerkezetébe vágnak" – búcsúzik tőle Losoncz Alpár az Autonómia vajdasági civil portálon (írása eredetileg elhangzott az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában). Érdemes elolvasni.

Szilasi Flóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.