Láng Zsolt kérdezi Tőled: Én nemigen tudok teniszezni, de pingpongozásban elég jó vagyok. És két dolog szokott történni: 1., teljesen kikapcsolok, csak a reflexeim működnek, mint valami őrült játszom, lemosok mindenkit; 2., taktikázom, előre eldöntöm, mit fogok játszani, pl. öt nyesés után jönni fog egy pörgetés, csupa figyelem vagyok, általában kikapok, de a játék élménye megmarad, emlékszem minden percére. Melyik a jó? Te hogy vagy ezzel?

Györe Balázs: "Melyik a jó?" Nem tudom, kedves Zsolt! Az az igazság, hogy főleg párost játszom (idén kb. százszor voltam a pályán szabad ég alatt), ezért inkább a partneremre kell figyelnem, nem az ellenfélre: gyors vagy lassú a társam, milyenek a reflexei, milyen hangulatban van, siet valahova vagy ráér, stb. stb. stb. Igyekszem alkalmazkodni, illetve kiszolgálni a társamat. Nem mindig sikerül, én is szoktam bal lábbal felkelni...A legjobban egyedül szeretek kiállni egy páros ellen. Hiányosságaimat gyorsasággal igyekszem pótolni, megpróbálok minden labdát elérni. Néha hangosat kiáltok ("Igen!!!"), ha úgy sikerül egy-egy ütés, ahogy elképzeltem. Tehát "kikapcsolok", ahogy írod. Nincs taktikám ilyenkor. Természetesen én is a pingpongtól indultam, gyerekkoromban bejártunk az újpesti Chinoin gyárba, ahol voltak rendes asztalok és a nagyobb fiúk jól elpáholtak.

Ha jól tudom, hosszú idő után, már van számítógéped. Mire használod? Változatlanul kézzel írsz, és a kéziratot gépeled be, vagy átszoktál a kompjúterre? Mit jelent számodra a kézírás, illetve annak szinte teljes eltűnése a kultúrából?

 

Gy. B. : Nincs számítógépem. Ceruzával írok, egyre inkább csonkokkal. A rövidebb írásokat, verseket (ahogy ezt is, éppen a PIM-ben, a Szépírók irodájában) én gépelem le, illetve be, a hosszabbakat más (barátságból vagy pénzért). Főleg e-mailezésre használom a gépet (erre kényszerítve vagyok).
Ha eltűnik a kézírás, alig marad utánunk valami. A gépekből, tudtommal, egy idő után semmit sem lehet elővarázsolni. Nagyon nagy becsben van nálam például egy Ginsberg-vers kézirata, Nemes Nagy Ágnes ajánlása, Ottlik levelező lapjai.

Nálad milyen az emlékezés természete? Egy megtalált momentum elindít, pályára emel, és onnan – ahogy mondani szokás – az elbeszélés megírja önmagát, vagy állandó erősfeszítés és küzdelem a múltért, saját magadért?

Gy. B.: Is-is. Többször történt meg, hogy halálesetek indítottak el, illetve állítottak meg. Jellemzőbb az erőfeszítés, készenlét, nyugtalanság. Életem filmje, a múltam állandóan előttem pereg. Mintha mindent egyszerre látnék. Kimerítő. Halál előtti pillanat? Kérdezem.

Sokszor említetted, hogy annyira vagy „realista”, hogy még a személyneveken sem tudsz változtatni. Az emlékezet és a fantázia milyen összefüggéseire mutat rá az előbbi megállapítás?

Gy. B.: Kikilai Dorottya nevére például sokáig rosszul emlékeztem. Egy teljes könyvön át 2 l-lel írtam a nevét. Az amatőr alkatú író (Mándy mondta, nem én) nem tud neveket kitalálni, legfeljebb jól elhelyezni. Én azt szoktam mondani (így védekezem?), hogy a valóságnak van a legnagyobb fantáziája. A valóság mint műfaj komponál, csoportosít (Karinthy).

A legutóbbi két nagyprózád a mostani terminológia szerint igazi aparegény, a legkiemelkedőbbek közül való. Nem merül fel egy anyaregény megírása?

Gy. B.: De! Anyám egyre előrébb tolakszik bennem. Már-már követelőzik. Egyelőre csak a verseimben szerepel. Húzom-halasztom ezt a "rettenetes találkozást".

Ha igen, ha nem, min dolgozol most?

Gy. B.: Verseket folyamatosan írok, néha közlök is belőlük. Tulajdonképpen készen van egy verseskötet. Ami a prózát illeti, szeretnék egy 3. könyvet, hogy valamennyire megnyugodjak apám történetében. Folytatni kellene Csajka Gábor Cyprian halott barátom élettörténetét (posztumusz verseskötetét a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb könyvének tartom!!!) (egyébként minden könyv posztumusz, az írók halottak, mondta a "Meztelen ebéd" szerzője). Egyáltalán: újra kell gondolnom, értelmeznem a barátságokra épülő és építő könyveim nagy részét, mert úgy látszik, hogy az "élet-mű" összeomlóban. Mintha elölről kellene kezdenem mindent. A munkacím talán magyarázatként szolgál: "Barátaim, akik besúgóim is voltak".

Dukay Ádámtól kérdezem: talált-e kiadót az új könyvére?