hirdetés

Bartók Imre: A megfelelő helyen megakasztott folyondárosság

2018. szeptember 23.

Empatikus, de váratlan helyeken szigorú író, prózája sodró lendületű, hogy néhol aztán elbizonytalanítson, kellően ismerős, hogy helyenként mégis váratlan legyen – A hónap szerzője, Bartók Imre Poór Zsuzsát mutatja be a Litera olvasóinak.

hirdetés

Poór Zsuzsát szeretném bemutatni a kedves olvasóknak, mert meggyőződésem, hogy érdemes a figyelemre. Empatikus, de váratlan helyeken szigorú író, prózája sodró lendületű, hogy néhol aztán elbizonytalanítson, kellően ismerős, hogy helyenként mégis váratlan legyen – ilyen terjedelemben sajnos csak jelezhetem, hogy milyen erényeket véltem felfedezni a szövegeiben, minthogy az Független Mentorhálózat keretein belül folytatott munka során többet is volt szerencsém olvasni tőle. Ellenben megragadnám a lehetőséget arra, hogy az FM-ről ejtsek pár szót, noha az szerencsés módon az elmúlt időszakban megkapta az elvárható mértékű publicitást (legutóbb pl. Gerevich András és Gerőcs Péter beszélt róla Péterfy Gergellyel a Klubrádióban).

A Független Mentorhálózat a KMTG-re adott válaszként született. Itt most beérném Reményi József Tamás összefoglalásával: „A KMTG nem azért elutasítandó, mert valamelyik oldal szélsősége volna, hanem mert a szellemi élettől teljesen elszakadt hatalmi-politikai-gazdasági nómenklatúra szörnyszülöttje, azé a nómenklatúráé, amely támaszaként, kirakatilag nemcsak dilettáns talpnyalókat, gátlástalan középszereket használ, hanem a magyar irodalom frusztrációit is kiaknázza.” (Reményi József Tamás: Viszontválasz helyett. Élet és Irodalom, LXI. évfolyam, 41. szám, 2017. október 13.)  Ijjas Tamás privát kezdeményezéséből kiindulva, amelyben ingyen vállalt kreatívírás oktatást, Nemes Z. Márió hirdetett meg egy azonos elven létesülő, lazán szervező hálózatot, amelynek, túlzás nélkül kijelenthető, hatalmas sikere volt, hiszen napokon belül ezrével jelentkeztek az érdeklődők.

Miért tartottam fontosnak mindezt még egyszer felidézni? Egyrészt, mert volt abban valami megrendítő, hogy az írás iránt nem csupán ilyen nagy számban érdeklődnek, de hogy némi biztatás hatására ilyen sokan hajlandóak érdemben dolgozni is a meglévő munkáikon, és él bennük a tanulás és a megmutatkozás vágya. Másrészt pedig maga a kezdeményezés példaértékű volt, amennyiben a „nomenklatúra” újabb arcpirító túlkapásával szemben ezúttal nem csupán felháborodásra és tiltakozásra tellett, hanem egy valódi alternatívát kínáló, proaktív stratégia lehetőségének megteremtésére is. Mindezt példaértékűnek és a civil társadalom szempontjából fontos eseménynek tartom.

Visszatérve magára a műhelymunkára: a próza előnye is hátránya is, hogy már egy rövidebb írás is rengeteg szövegkezelési-szerkesztési kérdést felvet, amelyekkel hosszasan el lehet babrálni, mintegy anélkül, hogy a „lényegről” beszélnénk. Erről a lényegről persze – tartalmi kérdések, „miért ezt?”, „miért így?” – egyáltalán nem is kell feltétlenül beszélni, előfordulhat ugyanis, hogy hallgatólagos konszenzus van a két fél között arról, hogy a szöveg feltételezhető centruma, értelme, alapproblémái, poétikája stb., tehát hogy mindez: érvényes és megingathatatlan. Persze azért, mert érvényes, még érvényt is kell neki szerezni. Ennek ezer és egy módja van, mégis, íróként és olvasóként is tapasztalhatjuk, hogy valójában mindig csak egyetlen út lehetséges, elvégre a jó szöveg ismérve éppen ez: elnyerte egyetlen lehetséges alakját, belőle semmit nem érdemes elvenni, kár volna hozzátenni. Poór Zsuzsa esetében ez az egyetlen út: a megfelelő helyen megakasztott folyondárosság, a hosszú mondat, de nem kizárólag mint „a hosszú mondat esztétikájának” címerállata, inkább mint a közléskényszer és az afázia, a bőbeszéd és a dadogás, a vallomás és a titok együvé tartozásának érzéki megjelenítése. Egyfajta taktilis próza ez, amelyben a ritmikus késleltetéseket követően helyenként meghökkentő térmélység jelenik meg. Hadd emeljek ki csupán egyetlen mondatot: „Ezért le kellett sütnie a szemét, úgy mondta el a paplannak, hogy szüksége lenne egy messzelátóra és a régi fényképezőgépére.” Legalább négyfelé csavarodik itt a tekintet, és egyre csak tanul közben arról, amit oda-vissza bejár. Én, bevallom, örömöm leltem ebben, ahogy az egy évig tartó, és mindannyiunk közül alighanem számomra a legtöbb tanulsággal szolgáló munkában is, melyet Poór Zsuzsa mellett Vida Kamillával és Böszörményi Mártonnal folytathatta. Ezúton is köszönet.

Bartók Imre

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.