hirdetés

Bartók Imre: Petri megmérgezte a kortárs költészetet

2014. április 17.

Azt hiszem, ennek a lírának az egyik legérdekesebb jellemzője az, hogy olyan centrumot kreál magának, amelynek a gravitációja megtartja a körülötte keringő űrszemetet. - Írók írókról sorozatunkban kortárs szerzőket kérdezünk a rájuk jelentős hatást gyakorolt írókról. Most Bartók Imrét Petri Györgyről.

hirdetés

Az első kérdés mindig az első (meg)"érintésre" vonatkozik: hol, hogyan találkoztál Petri verseivel. Mik voltak az első benyomások? Volt-e olyan szerző, akin keresztül hozzá jutottál?

Bartók Imre: Mint bizonyára kortársaim többsége, én is serdülőkorban találkoztam vele. Eleinte én is a József Attila – Pilinszky – Petri Bermuda-háromszögben próbáltam úszni tanulni. Pilinszkyt és Petrit lényegében a JA-fa két leágazásaként olvastam. Noha kettejük közül akkor Pilinszky közelebb állt hozzám, ma már Petrit összességében maradandóbbnak látom, bár ezzel, azt hiszem, csupán az általános vélekedésnek adok hangot. Érdekes visszaemlékezni, hogy noha egy irodalmon kívüli közegben léteztem akkor, Petri milyen erősen „a levegőben volt”. 2000 nyarán mintha minden utcasarkon róla és a haldoklásáról beszéltek volna. Nem sokkal később egy tanárom filozófiai magánkurzusai is rendre Petrivel végződtek. Többórányi vesződés Platónnal, Hegellel, Heideggerrel, de végül mindig felolvasta: „A kaktusz és homok kora elközeleg / a barátságnak – vége. / Vége, ti kedvesek, a szerelemnek / A szeretet / betokozódik / szél hordja / és kemény lesz, mint a kvarc. / Jelen van – jelt nem ad.”… De most, ahogy nézem, ez is egy JA-parafrázis a homokkal. Bár az utolsó sorában van egy kis Hérakleitosz is.


Milyen olvasói kontextusba, költői mintázatba illeszkedett, "kért helyet" nálad a költészete?

BI: Petri teljesen mást jelentett számomra az első találkozás(ok) alkalmával, és mást, amikor később újraolvastam. Eleinte, nem meglepő módon, a közvetlenségével, a brutalitásával hatott, ahogy hat azóta is sokakra. Az is valószínűsíthető, hogy a szerelmi költészete a mai fiatal olvasók többségében erősebb rezonanciát ébreszt, mint például a nyugatosoké. Hosszú távon azonban az „Igazad van, sehol se basznak”, vagy a „csókolóztunk / az élére-perdült-gyufásdoboz-szobában”-sorok nyomorult vagy éppen letisztultabb romantikája számomra valamelyest veszítettek ragyogásukból, noha ezek a versek, és ez talán elsőre nem is látszik igazán, igen nagy mesterségbeli tudással vannak megalkotva. Mostanában viszont inkább e líra bölcseleti tartalma érdekel. Kevésbé az alanyiság, a fekete szentimentalizmus, a végtelen mennyiségben, kígyózó sorokban álló nők a „gyűrött cigarettásdobozra” hasonlító mellükkel, hanem például az anatómiai vázlatok foglalkoztatnak: „Az élő anyag elrejti magát. […] Egyedül a szem mutatja, / miből vagyunk. E félig víznemű / gömbbe ágyazott porózus telep / a test nyilvános anatómiája.” Hogy ebből jön-e a Telep csoport neve, arról fogalmam sincs, mindenesetre érdekes látni, hogy nagyon is származhatna innen.

Sokat írtak róla, nem is kevés ideje ő is klasszicizálódott, kultusza már saját életidején belül kialakult. Te generációs okokból ennek közvetlenségével, "szertartásaival" nem szembesülhettél. Ezért szabadabb perspektívából nézhetsz rá az oeuvre-re. Mi látható innen, mi az, ami erejét, érvényét kikezdhetetlenné teszi?

BI: Az irodalmi kultuszok általában véve sem feltétlenül rokonszenves jelenségek, de Petri esetében ez a kultikus státus bennem kifejezetten ellenkezést ébreszt. Nyilvánvaló, hogy Petri delejes hatást gyakorolt környezete számos tagjára, ebből én, valóban, semmit sem tapasztalhattam, viszont a személyét övező anekdoták számos elemét megütköztetőnek tartom, ahogy taszítónak találom a szexista megjegyzéseket is egyes interjúiban (vö. Összkiadás, III. kötet 438). Számomra az életmű józan értékelésének emiatt fokozottan erős feltétele, hogy leválasszam a reáliákról, ami mellesleg nem könnyű egy olyan recepciós térben, ahol valakinek máig ilyen erős jelenléte van.

Hogyan látod a Petri-féle politikai költészetet? Talán tíz egynéhány éve Károlyi Csaba kérdésessé tette az ún. direkt politikai versek időtállóságát. Te miként látod, tagolhatók-e ilyen szempontból a versek?

BI: Általában hidegen hagy a politikai költészet. Ha a politika normális formájában (közügyek közösen elfogadott elvek alapján történő megbeszélése, intézése) nem működik, megszűnik, akkor versek helyett inkább a Molotov-koktélok gyártásába és a zsarnokölés régi hagyományába helyezem a bizalmam. Azt, hogy „rettenthetetlen hülyék kora jő”, lehet igaznak vagy korszakos próféciának tartani, de mint költészet nekem nem jelent sokat. Úgyhogy azt, ami Petriben „politikai”, ami a saját egyszerre valóságos és ugyanakkor megkonstruált mártíriumából kibomlik, én inkább egy performansz keretei között próbálom értelmezni. Ha innen nézzük, a leginkább politikai verseit a kései líra nihilista receptszövegei alkotják, elvégre ezek egy kezdetben igen gazdag formanyelven és eszköztárral megszólaló költészet teljes kifulladását jelzik. „Mit kezdjünk azzal, akinek nem / nyilvánvaló, hogy a zsenge gyömbért mézben / és tokaji borban kell párolni ahhoz, / hogy kijöjjön zamata?” Tényleg, mit kezdjünk? A gasztronómiában itt egy gnosztikus, csak a beavatottak számára elérhető tudás körvonalai sejlenek fel, ami viszont ugyanazzal a gesztussal nevetségessé teszi önmagát. Persze, ettől még érdekes művekről van szó, lehet értékelni a rántottaapokalipszis kuriózumát (A hagyma szól), de ezeknek a verseknek szerintem inkább az életmű egészének kontextusában van jelentőségük.
Károlyi Csaba a 2008-ban megjelent szövegében alapvető kérdést vet fel, amikor szóba hozza az ideologikusság problémáját. Nekem így kellett élnem, megnyomorított a rendszer, hát persze, hogy innom kellett stb. Bán Zoltán András másutt Hajnóczy kapcsán írta, hagyjunk fel azzal, hogy az alkoholizmust politikai mártíriummá stilizáljuk. Hajnóczy alkatilag alkoholista volt, és ennek nincs köze a rendszerhez. Ugyanez áll Petrire. Az, hogy Petri részegen hogyan viselkedik gyermeke anyjával a kb. hatéves fiú szeme láttára („Laposra keféllek” - lásd Petri Lukács Ádám decemberi visszaemlékezését), mégis mennyiben „politikai” és mennyiben megbocsájtható ez? Azért is borzasztóan kényes ez a kérdés, mert ennek a züllött létállapotnak számos mozzanata nem csupán megjelenik a költészetében, de kifejezetten annak visszatérő, sőt szervező elemét is alkotja.

Sokat és alaposan foglalkoztál a huszadik század meghatározó költőivel; Rilke- és Celan-esszéid nagyszerűek. Ha ebben a léptékben nézzük Petrit, a hagyomány mely rétegeibe ágyazódott? "Felmenőit", "családfáját" hogyan vázlatolnád?

BI: Petri kapcsán csupán a szubjektív benyomásaimról tudok számot adni, és a rá vonatkozó irodalomtörténeti reflexió tekintetében szívesebben hagyatkoznék másokra. Szabó Gábor monográfiájában - a könyv remek, mindenkinek érdemes elolvasnia, akit érdekel Petri – van arról szó, és Radnóti Sándor is említi a fülszövegben, hogy Petrinél „Hölderlin és Beckett összeegyeztetése” volt a program. A Wittgenstein-hatás emlegetése pedig szinte közhelyszámba megy. Visszautalnék arra, miként ezek a felvetések is jelzik, hogy ennek a lírának a hétköznapi, nem ritkán banális, taszító, alantas, karneváli elemekből összeálló felszíne alatt kifejezetten bölcseleti törekvések (is) voltak. Hordozza ezt a sok főzeléket, nőt és infantilizmust valami, amiről, azt hiszem, igen keveset tudunk. Én Petriben ezt látom igazán fontosnak és kihívásnak. József Attilánál egészen más a helyzet, ott sokkal több verset találok, amit önmagában, összefüggések keresése nélkül is remekműnek tartok. Petri ebben talán, ha már említetted a két szerzőt, Rilkére hasonlít: Rilke manírjai, modorossága és szépelgése mögött volt egy éjszakai, sötét világ, ahová már nem merészkedett el szívesen, hiszen „iszonyú minden angyal”, „a kezdete annak, amit még épp elviselünk”. Petrinél fordítva áll a dolog, és a versek közönséges, alantas stb. elemei mögött talán valami jóval letisztultabb tárulkozhat fel. Az olvasó nincs könnyű helyzetben, hiszen Petri egész attitűdjével maga tette nehézzé az ehhez való hozzáférést.

Ha kötetekre bontjuk, melyek állnak hozzád közelebb, és melyek távolabb?

BI: Feltehetően épp a generációs különbség miatt, mivel én már „az egészet” kaptam kézbe, eléggé homogénnek látom az életművet, vagyis a kései kilengéseket visszaintegrálhatónak tartom az életmű fősodrába. („Még hogy pokerface! Pókerfasz valék.” – hát nem borzalmas ez a sor?) Azt hiszem, ennek a lírának az egyik legérdekesebb jellemzője az, hogy olyan centrumot kreál magának, amelynek a gravitációja megtartja a körülötte keringő űrszemetet. Az is igaz – ezt épp Károlyi mondja méltatóan az említett kritikában –, hogy a kései életműben megjelennek olyan szövegek is, amelyekben felerősödik a halál közelségének tapasztalata, és ezáltal ez a líra képes megújulni. Ezzel együtt én az első két kötetet olvastam a legszívesebben.

Petri leszámolt a nagy, metafizikai elbeszélésekkel, a baloldali narratíva, de a küldetéses szereplíra minden formájával is. Végül a "reflexív racionalitás poétikáját" dolgozta ki a végsőkig. (Vári György) A kortárs költészetben mennyire vihető tovább ez az attitűd, illetve mennyire lép fel egy ismételt igény az emelkedettebb hanglejtésre?

BI: Szerintem Petri megmérgezte a kortárs költészetet. Ha mással nem, nikotinnal biztosan, márpedig arról mindenki tudja, hogy súlyos függést okoz. De rögtön hozzátenném, ez a mérgezés nem Petri hibája, inkább egy szerencsétlen körülményről van szó, azokról a problémákról, amelyeket már érintettünk: ezt az alanyiságot, ezeket a pózokat, ezt a konyha-olcsóbor-dohányzás hármasságot nem lehet valami kész adottságként elfogadni és átvenni. Márpedig sokunkra, fiatalkorunkban, úgy hatottak ezek a dolgok, hogy nem kérdőjeleztük meg az érvényességüket, úgy tettük magunkévá Petrit, hogy nem problematizáltuk sem költészetének egyes elemeit, sem az egész attitűdöt és poétikát. Így folytatódhat sokszor szinte zavartalanul a „kimegyek-a-gangra-és-elszívok-még-egy-utolsó-cigit” líra, amit, bevallom, elég siralmasnak tartok. Tanulmányokat kéne írni az elmúlt tíz év fiatal magyar költészetének cigaretta-referenciáiról. Petri közvetlensége és nyersessége persze felszabadító élmény, de ez egy bonyolult költői program része, amihez sokan reflektálatlanul nyúlnak vissza, mintha ezek a motívumok készen volnának, és minden további nélkül hozzáférhetőek lennének. Petri valójában egy nagyon sajátos irányba torzította a Költő alakját, egész lírájában is egy nagyon egyedi és veszélyes dolgot művelt. Én most úgy látom, sikerrel vette az akadályokat, elképesztő arányérzékkel tartotta egyben ezeket az amúgy nem ritkán kásás állagú szövegeket, de ettől még az egész pengeélen táncolás volt. Egyszeri, öngyilkos performansz, nagy és korszakos, poétikailag is roppant tanulságos versekkel, de hogy ma bármiben is követendő példát jelentene, azt nem hiszem.

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
ádáméva ádáméva 2014-04-18 21:32

A kérdések "elbeszélnek" a válaszok mellett. Valószínűleg előre gyártottak, ellenkező esetben már a második válasz után világos lett volna a kérdező számára, hogy az interjúalany szerint Petri távolról sem olyan "kikezdhetetlen" nagyaság ("hétköznapi, nem ritkán banális, taszító, alantas, karneváli"), mint amilyennek ő (a kérdező) hiszi.