hirdetés

Bazsányi Sándor: Esti Kornél színekre bontva

2016. szeptember 21.

Nem elég tehát, hogy az 1933-as kötet tizennyolc novelláját tíz típusba soroltam, még a későbbi Tengerszem kötet Esti-szövegeit és a kötetbe nem került Esti-írásokat is elhelyezhetőnek véltem ebben a rendszerszerű hálóban. - Bazsányi Sándor Ez tréfa? című kötetéről a szerzővel beszélgettünk.

hirdetés

Mindig érdekel, ha az esztéta, irodalomtörténész egy klasszikus témához nyúl, vagyis újraolvas. Hogyan akad új, ismeretlen nyomokra? Miként alakult ennek a Kosztolányi Esti-történeteinek az olvasás-kutatás története?

Bazsányi Sándor: Egyszerű a válasz: Esti-novellákat mindig is olvastam, újra és újra. A bölcsészkari műelemző órákon is elővettem őket, újra és újra. Ezen kívül folyamatosan jöttek az egyéb hatások: tanulmányok és monográfiák, vagy akár szépírók hozzájárulásai a tárgyhoz. Kettőt emelnék most ki (egyértelmű s egyszersmind szomorú mozdulattal): Szegedy-Maszák Mihály Kosztolányi-monográfiáját, benne az ő újragondolt Esti-értelmezésével, és Esterházy Péter Esti című könyvét, mindkettő 2010-ben jelent meg (hat évvel szerzőik halála előtt). És persze az 1933-as Esti Kornél című kötet kritikai kiadását, Tóth-Czifra Júlia és Veres András szerkesztésében. Mindezek után nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy ezúttal immár rendszeresen és rendszerezve olvassam újra a tizennyolc fejezetből álló kötetet, összevetve az egyes fejezeteket a kritikai kiadás által tálcán felkínált szövegváltozatokkal, meg persze a Kosztolányi-életmű más lehetséges vonatkozásaival. Nem vállalkoztam tehát többre (vagy kevesebbre), mint egy szorosabbra vont elemzésfüzérre.

A kötet elején egyfajta táblázatot, tematikus-motivikus hálót rajzolsz fel, amelyben az Esti-szövegek elhelyezhetőek. Ez a formalizálás aztán az Esti Kornél kalandjait, illetve az ebből kimaradt, a Tengerszembe sorolt, illetve kötetbe nem került Esti-történeteket milyen megvilágításba helyezi?

Noha nem szerencsés egy működőképesnek tűnő rendszert túlerőltetni, mégis megpróbáltam a többi Esti-szöveget is hozzárendelni ehhez a „tematikus-motivikus hálóhoz”. Nem elég tehát, hogy az 1933-as kötet tizennyolc novelláját tíz típusba soroltam, még a későbbi Tengerszem kötet Esti-szövegeit és a kötetbe nem került Esti-írásokat is elhelyezhetőnek véltem ebben a rendszerszerű hálóban, amely természetesen, hangsúlyoznám, csakis az olvasóé, neki van ugyanis olykor szüksége rá, a kötet nagyon jól megvan nélküle. Mi tagadás, elgyengültem, mérsékelt rendet kívántam látni az „Esti” címke alá tartozó szövegegyediségek sokszínűségében. Ha tetszik, színskálatípusok szerint rendezni a szivárványosan sokféle darabokat.

Azt mondod, hogy valamely esetlegesség jellemzi a szövegek láncolatát, ami egyben játékosság is. Mennyire lehet belelátni Kosztolányi szándékaiba? Avagy mennyire kell óvatosan bánni a mindent rendezni-értelmezni akaró literátori szemszöggel?

Kosztolányi szerkesztői milyenségét (a szövegválogatás és a szövegelrendezés logikáját) már alaposan értelmezte a szakirodalom; ebben, a feltételezhető szerzői szándékban egyszerre látjuk a nem bántó következetességet és az esetlegességekre nyitott játékosságot. A nyitó- és a zárónovella ugyanis olyan lazán feszes keretet jelölnek ki, amelyen belül nyugodtan lehet szabadnak, sőt szeszélyesnek és könnyelműnek lenni. Tudatosság és ötletszerűség jól megvannak egymással ebben a kötetben. És persze jó, ha az általad említett „mindent rendezni-értelmezni akaró literátor” is tiszteletben tartja a szövegegyediségek sajátosságait, vagyis ha csak módjával kíván „rendezni-értelmezni”: jóllehet „mindent”, de csak annyira, amennyire lehet, amennyivel még éppen nem sérti a kötet játékosságát. De persze az értelmező többnyire kevésbé bizonyul játékosnak, mint az értelmezett, különösen ha Kosztolányiról van szó. Noha lehet olykor fordítva is, ahogyan az Ady-kultuszt és/sőt az Ady-költészetet, az „életes” költőre telepedő „írástudatlanság” túlsúlyos irodalmiságát kritizáló Kosztolányi tette 1929-ben.

Van-e valamely azonosítható alapja, mely novellák kerültek be a regényes novellafüzérbe, és melyek maradtak kívül?

Mind keletkezéstörténeti, mind szerkezetpoétikai szempontból lehet érvelni egy-egy Esti-novella bekerülése vagy kihagyása mellett. Merthogy például az eleve ellentmondásos életrajzzal rendelkező kötethős (akinek olykor van testvére vagy családja, olykor nincs) tényleg nem szorul rá arra, hogy a gyerek- és fiatalkorát tárgyaló szövegekből több kerüljön bele a novellafüzérbe, mint amennyi végül is belekerült, bőven elégnek tűnik az elemi iskola első napjáról és az érettségit követő utazásról szóló két fejezet. De mondjuk az Esti-poétikára jellemző, egy-egy véletlenszerű ötletből kibomló novellatípusból, a nyomatékadás vagy netán provokáció végett, kellett legalább három (a „becsületes városról”, az „óriási örökségről” és a „világ legelőkelőbb szállodájáról”), több meg talán már udvariatlanul mértéken felüli lett volna…

Feltűnő, hogy nem szeretnél belemenni egyneműsítő olvasatokba, ugyanakkor már az első fejezetekben többször felbukkan Freud és Lacan neve; az anyai és az apai világoknak, Estinek mint ősemberi árnyékszemélyiségnek a feltárásában a pszichológiai megközelítés mégis erőteljesebb…

A freudi antropológia, jobban mondva Freud nagyszabású víziója az emberről: több, mint egy szaktudományos vagy szakirodalmi szempont a sok közül. Ráadásul maga Kosztolányi is erőteljesen érintett – bizonysága ennek például az általa fellelt „ősvalami” kifejezés a freudi „das Es”-re, vagy még inkább a szerző vagy az elbeszélő mélylélektani alteregójának is tekinthető novellafüzérhős Esti. És persze a Kosztolányi-életmű értelmezőinek egyike-másika sem tartóztatja meg magát az efféle gondolatoktól. Van néhány alkotó, közöttük Kosztolányi, azok néhány alkotása, közöttük az Esti Kornél, akikhez és amelyekhez nem lehet nem használni Freud (és esetleg Lacan) egy-két erős állítását. Vagyis nem ráolvassuk a művekre az adott filozofémát vagy ideologémát, hanem inkább meglátjuk a ténylegesen létező párhuzamokat. Nem beszélve arról, hogy az Esti-novellák elbeszélője (aki gyakran maga a címszereplő) olykor vastagon gúnyolja vagy legalábbis ironikusan csipkedi az egyszerűsítően pszichologizáló értésmódokat, a vulgárfreudizmus megannyi – ahogyan mondtad – „egyneműsítő olvasatát”.

Különösen érdekes a korabeli recepció, amelyben egyrészt Babits mára talán némileg elhalványult szerepére hívod fel hangsúlyosan a figyelmet, másrészt arra, milyen fokon forgatta fel a megszokott poétikák rendjét Kosztolányi…

Tényleg emblematikus, ahogyan Babits Kosztolányi Esti Kornélját olvasta, ahogyan idegenkedett tőle. Ahogyan aztán – nyújtózzunk egy nagyot – jóval később sokan idegenkedtek a Kosztolányi-féle irodalmiságot folytató Esterházy prózájának könnyedségétől, felszínességétől. Vagy ahogyan ugyanazok elismerően hümmögtek akkor, amikor a Termelési-regény vagy a Függő szerzője aztán kegyeskedett komolyabb és megrendítőbb dolgokról írni a Fuharosokban vagy A szív segédigéiben. Ez ilyen, vannak az irodalomban ilyen léhaságok, olyan könyvek tehát, mint az Esti Kornél vagy mint a Pápai vizeken ne kalózkodj! Az ember nem úgy születik, azazhogy nem úgy válik olvasóvá, hogy Esti-történeteket vagy Esterházy-mondatfüzéreket olvas. (Mint ahogyan nem ugyanaz a típusú borzongás fut végig a gerincoszlopon akkor, amikor a Pacsirtát, és akkor, amikor a török lánnyal a vonatfolyosón fecsegő Kosztolányi-hős anekdotáját olvassuk.) De előbb-utóbb el kell fogadnia, hogy van ilyen is. Hogy szeretni lehet az ilyet is. Hogy vannak, akik szeretik az ilyet is. Azt hiszem, az Esti-poétika már bőven túljutott az utó- vagy újraolvasás tisztítótüzén. Az Esterházy-poétika meg még előtte áll ennek. Reméljük és kívánjuk neki a legjobbat! Legyenek olyan értő magyarázói, mint voltak az Esti-szövegeknek!

Tanítasz is. Az egyetemen, a diákjaid között, milyen tapasztalataid vannak Kosztolányi–Esti ügyben? Mennyire olvassák-értelmezik szabadon? Hogyan szól a mai bölcsészeknek? Érnek-e meglepetések?

A nyitottabb szemléletű hallgatók egyből tudnak örülni egy-egy Esti-novellának, de vannak olyanok is, akik ilyesféle szövegeken át tanulják a nyitottságot. Vagyis elfogadják, és talán őszintén örülni is tudnak annak, hogy az irodalom sokhangúságába, sokszínűségébe beletartoznak ezek az Esti-írások is, mi több, választott tárgyukkal és nyelvi állagukkal jelentik is ezt a sokszínűséget. Manapság, ha jól érzékelem, nem olyan az ország szellemi-kulturális állaga (sorolhatnám a riasztóbbnál riasztóbb példákat – de nem fogom), hogy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy ne találkozzanak a gyerekeink minél hamarabb (idejekorán a középiskolában, legvégső esetben, ha úgy alakul, a bölcsészkaron) a viszonylagosság poétikáját és világszemléletét megtestesítő Esti Kornéllal, az őt ábrázoló novellákkal. Nagy szükségünk van az ő játékosan megengedő gondolkodás- és látásmódjára, „írástudóságára”. Tényleg ránk fér.

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.