hirdetés

Bazsányi Sándor: Experimentalizmus helyett technológia van

2017. április 18.

A hamarosan kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentik be, ki nyeri az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat. Ennek apropóján megkérdeztünk néhány kritikust, irodalomtörténészt, mit gondolnak, mennyire jellemzi ma az irodalmat az új utak keresése, a kockázatvállalás, mindaz, ami Hazai prózáját jellemezte. Bazsányi Sándor válaszol.

hirdetés

Április 22-én jelentik be, ki kapja idén a Hazai Attila Irodalmi Díjat, melyet a zsűri a névadó szellemében kísérletező, újító, kockázatvállaló művek alkotóinak ítéli meg minden évben. Hogy látod, mennyire jellemző a kortárs irodalom különböző generációira a kockázatvállalás, az új utak keresése?

Kockázatvállalás mindig is volt és lesz az irodalomban. Nádas Péter Párhuzamos történetekjétől Zoltán Gábor Orgiáján át Szabó Marcell verseskötetéig, A közeli limbusig – hogy néhány nagyon különböző generációba tartozó szerző könyveit mondjam a közelmúltból. Ugyanakkor számos bejáratott módja van az irodalomcsinálásnak, amelyek sokszor karöltve jelentkeznek a piac által erősen alakított olvasói elvárásokkal. Holokauszt, testpoétika, szociális érzékenység…: mind-mind nagyon különböző, de egyképpen fontos témák. Ám sokszor éppen az irodalmi művek teszik ezeket a témákat és saját magukat kiszámíthatóvá, színtelenné, komfortossá. Hadd ne mondjak most példákat. Ügyképviselet van. Továbbá az ügyet képviselő művek testvéries-bajtársias-elvtársias fogadtatása van. Önműködő politikai-ideológiai olvasatok vannak. Elvárhatóság és teljesíthetőség van. Egyetértés van. Azaz lényeges dolgok nincsenek. Többek között tényleges kockázatvállalás nincs. Jellemző például, hogy a kritikusként ismert Sántha József regénye, A húgom operája szinte teljesen észrevétlenül landolt ebben a lakályos irodalmi kultúrában.

Történetközpontúság és minimalizmus, valóságábrázolás és teljes abszurd. – Hazai Attila egy sor szempontból ambivalens életművet hagyott maga után. Hogyan látod: kiknél, milyen formákban van jelen ez a fajta szellemiség, ez a stiláris és műfaji heterogenitás az elmúlt évek kortárs irodalmában?

Hazai hangjának és kockázatvállaló hibriditásának, megkapóan ironikus idiotizmusának én nem érzékelem folytatását (biztosan van, csak nem tudok róla). Persze, ti most a jóval tágabban értett Hazai-„szellemiségről” kérdeztek. A 2016-os Hazai Attila-díjat megkapó Bartók Imre például nagyon, sőt nagyon-nagyon tehetséges, ahogyan ezt bárki észrevehette, aki kézbe vette első könyvét, a Fémet. Íráskészségének ereje, látásmódjának eredetisége tagadhatatlan. Azóta írt három plusz egy regénye viszont elismeréssel elegyes csalódást hozott nekem: mintha már létező igényeket szolgálva, kézhez álló (kurrens és/vagy bombasztikus) témákat és műfajokat követve állítaná elő a könyveit, kiszámítható kiadói logika és andalító szubkulturális elvárások jegyében. Valóságos – persze mértékes hatósugarú – értelmezői kultúra telepedett a könyveire. Nehéz lehet ebben a helyzetben érvényesen bátornak lenni.

A mostani pályakezdők közül kiben van potenciál arra, hogy olyasféle vihart kavarjon, mint amit Hazainak sikerült, amikor A pulóver című novella elhangzott a Magyar Rádió Irodalmi újság című műsorában? Egyáltalán alkalmas-e még az irodalmi élet hasonló volumenű „botránykák” (Németh Gábor) kitermelésére – nettel, slammel vagy azokon túl?

Idült nosztalgiával mondom: könnyű volt akkoriban, a kilencvenes években Hazainak botrányt okozni. Akkor még volt helyzeti értéke az irodalmi botránynak. Volt ugyanis valamiféle érvényes irodalmi közérzület, amely valahonnan a nyolcvanas évek dinamikus irodalmiságának közérzületéből eredt. Ma már – amellett, hogy nincs ilyesféle dinamikus közérzület – inkább szenzációk vannak. Irodalmi botrányok helyett az irodalmi élet szenzációi. A szenzációigény és a szenzációszolgáltatás pedig tartósítható jelenségek, kellő hőfokon stabilizálhatók – erre valók az internetes nyilvánosság különböző felületei. Ezeket működtetik a működtetők és fogyasztják a fogyasztók. Amivel persze nincsen semmi baj, csak ne beszéljünk botrányról (vagy „botránykáról”) akkor, amikor szenzációról van szó.

„Ingerült elutasítás”, illetve „kultikus rajongás” – tavaly jelent meg Hazai Attila posztumusz novelláskötete, amelynek előszavában Németh Gábor szerint e két ellenpóluson kívül gyakorlatilag egyéb hatást nem is váltott ki Hazai szövege-zenéje-filmalapanyagai. Mára hogyan alakult át experimentális és mainstream viszonya? Mi változott az elmúlt 25 évben? Mennyiben más az a közöny és értetlenség, amelyet az ingerküszöb átlépésén innen az elmúlt egy-két év tehetséges pályakezdői tapasztalhattak meg?

Experimentalizmusnak nem lehet bája akkor, amikor mainstream sincs, illetve amikor értelmezhetetlenné vált a kettő megkülönböztetése. Experimentalizmus helyett jórészt technológia van. A mainstream meg jól megvan a maga sodráserejével. És ha már Arany-év, akkor szóljon az Arany-parafrázis: mindnyájan „benn vagyunk a fősodorban”, az experimentalista is, a konvencionalista is. És ha valaki kikerül belőle, vagy eleve bele sem vetette magát, akkor bizony címkézetlen Robinson lesz belőle. Okosnak kell lenni. Vagy szerencsésnek. Vagy elég okosnak ahhoz, hogy szerencsés legyél.

Hazai Attila sok műfajban alkotó szerző volt. Eltérő vélemények léteznek ma arról, vajon erősíti-e egymást a több műfaj (az, hogy valaki az irodalom mellett más területeken, például a zenében, képzőművészetben, filmkészítésben is aktív). Te mit gondolsz erről?

Ha ugyanabból a szívósan megdolgozott komolyságból fakad mindkettő, akkor mindenképpen erősítik egymást. Ilyenek például Szijj Ferenc versei és fotói. Annak meg különösképpen örültem, hogy Peer Krisztián a színházcsinálás világából új kötettel érkezett a költészet napjára.

Te kiket tartasz érdemesnek a Hazai Attila Irodalmi Díjra, és miért?

Egy nem éppen fiatal, ámde igazán még eddig a maga értékei szerint nem értékelt prózistát mondanék, Jenei Lászlót, és az ő 2016-os elbeszéléskötetét, a Díszössztűzt. Jenei ugyanis önfejűen eldobja az epika minden kellékét, mankóját, egyebét. Ami viszont marad: a mondatok működésének és a tudat működésének egymást erősítő, párhuzamos folyamai. Vegytiszta irodalom. Mint Mészöly Miklós vagy Szvoren Edina kisepikája. (Plusz még regényeket is írt Jenei, legutóbb a Blueboxot.) Ennél bátrabb, ennél botrányosabb gesztust tenni, ebben az időszakban méghozzá: nem hiszem, hogy lehetne. Nem csoda, hogy alig-alig veszik észre. Hiszen nem ül fel semmilyen lóra, nem lovagol meg semmilyen hullámot.

 

Bejelentés: 2017. április 22. 11 óra, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, Szabó Magda terem
(Millenáris Park, Budapest 1022, Fény u. 20-22.) 

Díjátadó est: 2017. április 29., 19 óra, Nyitott Műhely 
(Budapest 1123, Ráth György u. 4.)



hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.