hirdetés

Beck András: Beszorozzuk ötvennel

2018. augusztus 28.

Raktárkészlet címmel nyílt kiállítás az ISBN Galériában. A kiállítás középpontjában Milan Kundera Tréfa című regényének első magyarországi megjelenése, Csehszlovákia augusztus 21-imegszállását követő bevonása és betiltása, majd húsz évvel későbbi könyvesbolti felbukkanása áll. - Az ötletgazdával, Beck Andrással beszélgettünk.

hirdetés

Hogyan tudnád elmondani ennek a kiállításnak az előtörténetét? Az eseményhez kapcsolódó könyvben megjelenő szövegedből az tűnik ki, hogy – Szilágy Ákos nyomán -az ún. betiltott művek „erotikája" régóta foglalkoztat; a tiltásból adódó korabeli izgalom, amely a tényleges, írott korpuszon innen a betiltott tárgy kultuszát övezte. E az érdeklődés keresett, talált magának most tárgyat Kundra Tréfájában?

Beck András: Inkább azt mondanám, hogy az én viszonyom a könyvekhez alapvetően érzéki, vagyis az irodalom, és egyáltalán, a betűk, a mondatok halmaza számomra szinte soha sem puszta szöveg. A könyvekben tehát többnyire nem kell keresnem a tárgyat. A könyv számomra: tárgy. Anyaga, fénye, sorsa van. A tiltás csak az egyik alesete, alsorsa, vagy inkább balsorsa egy műnek. Vagyis a tiltott művek nem szükségképpen jelentenek számomra nagyobb vonzást, mint teszem azt a poros, vagy a bizarr könyvek. Engem jellemzően nem az iktatottan legnagyobbnak számító művek érdekelnek a leginkább. Azokkal valamiféle közös platformra kerülni – márpedig mi a műkritika, ha nem ez? - olyasvalami, ami túlnő rajtam. Ugyanígy túlnő rajtam az a nagypolitikai és kulturális gombolyag, amit 1968 jelöl. Vagy, hogy ennek csupán egy metszetét vegyük: 1968 Prágája és Budapestje ötven év távlatában. Kundera Tréfa című regényének 1968-as magyarországi kiadása, betiltásának, majd a bezúzottnak hitt kötetek húsz évvel későbbi előkerülésének története azért talált meg, mert a nagypolitika, a kultúrpolitika és a mindennapok személyre szabott esetei – mindez együtt, a maga komplexitásában belefér egyetlen könyvtárgyba, érzékileg meg tud testesülni benne, hozzáférhetővé válik általa. Legalábbis ebben reménykedem.

Mindebből következhetett, hogy a regény, a könyv így válhat kiállítási tárggyá. Miként képzelhető el a kiállítás látványvilága?

A kiállítás alapját képező installáció látványa könnyen elképzelhető, ha a Tréfa 1968-as magyarországi kiadásának egy példányát beszorozzuk ötvennel. De hát a művészet – akárcsak a líra,– logika, nem tudomány. Nem elég, ha tudjuk, hogy valamit be kell szorozzunk ötvennel, ha nem világos, hogyan is kezdjünk e művelet elvégzéséhez. Szóval először látni kell, hogy egyetlen példányban mit nézzünk. A szorzásba aztán sok minden beleíródik a könyv 50 éves történetéből, kultúrpolitikai hányattatásiból, és hozzáadódik az is, hogy mára, viszonylag ritka könyvvé vált. Tehát elég bonyolult műveletté vált ez az egyszerű szorzás, és akkor az ismétlés vizuális hozadékáról és az egyéb kísérőanyagok megjelenítéséről még nem is beszéltünk. Szóval, ha valakit érdekel, lehet, hogy jobban jár, ha nem elképzelni próbálja ezt az installációt, hanem elmegy az ISBN galériába és megnézi.

A történelmi idő konceptuális megragadása jut eszembe; egy korabeli jel, a rárakódott időrétegek hordozója. Mintha egy az olvasót, a nézőt megszólító, értelmezésre hívó archeológiai művelet ajánlata volna itt az ambíció ...

Igen, a kiállítás és az installáció címét adó raktárkészlet szó a befogadó felől valamiféle látens potenciált jelöl.

Számítottál-e rá, hogy az ötlet léptéket vált és a korszak metaforájává emelhető?

Nem állt szándékomban, hogy a korszak metaforájává tegyem ezt a történetet. Nem is hiszem, hogy az volna. A metaforáknál egyébként is jobban vonzódom a konkrét helyzetekhez, esetekhez, körülményekhez, a történetek nem várt kanyarulataihoz. A kiállítás és a kötet egy rendkívül sokágú, soktényezős, személyekre is szálazható történet elemeit mutatja fel, amelyben benne kavarog a nagypolitika, a történelmi súlyú események, a kisebb-nagyobb kulturális epizódok, mindezek magánéleti, családi, hétköznapi metszetei, összefüggése, és persze az emlékezés rostamunkája.

A Raktárkészlet kötet hogyan állt össze?

Azt tudtam, hogy szeretnék egy személyes hangú esszét írni, és azt is, hogy szükség van a a Tréfa különböző kiadás-egyedeinek tárgyszerű és informatív bemutatására, amely a történet alapszövetet adja. Erre rakódnak rá az interjúk, arról, hogy a megkérdezetteket miképpen érte vagy nem érte el ez a Tréfa köteteinek szálára felfűzött történet-gubanc. Olyanokkal próbáltam beszélgetni, akikről feltételeztem, hogy valamiképpen kapcsolatba kerültek a könyvvel, van hozzá kapcsolódó emlékük. A kötetben újraközlöm Nagy Gáspár novelláját is, mely a Kortárs 1981/10-es számában jelent meg. Ez az írás két szempontból is nagyon érdekes. Nehezen érthető ugyanis, miképp jelenhetett meg akkoriban, ráadásul az egyik legprominensebb folyóiratban, hiszen nyíltan és teljes erőbedobással egy betiltott könyv és betiltott szerző kultuszát élesztgeti. Ennél csak az érthetetlenebb, hogy megjelenése miért nem keltett figyelmet sem az ellenőrzött irodalomi élet felvigyázói, sem aknamunkásai körében. Nagy Gáspár novellája szinte önálló, szigetszerű epizód a Tréfa magyarországi utóéletében.

Nem utolsósorban ott van Bán Zoltán András bámulatos, lucidus nagyesszéje ...

Igen, ez zárja a kötetet, mint afféle finálé. Elképesztő gazdagságú és sodrású írás, amely a személyes viszonylatok köreiből indulva mind nagyobb köröket jár be. Erre az esszére joggal lehet azt mondani, hogy: nagyívű. Örülök és büszke vagyok, hogy ebbe a kötetbe íródott.

Értek-e meglepetések, új felismerésekre jutottál-e a munka során?

Más se ért, csak meglepetések és felismerések. Persze mindig így van, ha az ember valamibe belefúrja magát, ami érdekli. Egyre érdekesebb lesz, egyre tágul a dolog, egyre több kérdést és meglepetést tartogat. A legizgalmasabb az, hogy a Tréfa magyarországi betiltásának nyilvános története, körülállása vagy akár csak az időpontja nagy vonalaiban nem lett egyértelműbb számomra, annak ellenére, hogy nagyon sok elemét tisztábban látom. Úgy is mondhatnám, hogy a könyv betiltásának (sőt megjelenésének) időpontját illetően minden továbbra is az emlékezettörténet körében maradt. Az egyes emlékezések pedig figyelemre méltóan nagy szórást mutatnak még abban is, hogy a betiltás milyen és mennyire közvetlen összefüggést rajzol ki 1968 augusztus 21-ével, Csehszlovákia katonai megszállásával. Ez elsőre negatív eredménynek tűnik, én mégis sokkal izgalmasabbnak találom, mintha most már meg tudnánk mondani, mi is és hogyan is történt. Egy általános tényállás helyett sikerült visszanyerni a történetek gazdagságát, az egyéni szemhatárok esetlegességét és esendőségét: egy absztrakt igazság helyett, az élet és az emlékezet szövetét.

A kiállítás az ISBN Galériában (VIII. Víg u. 2.) tekinthető meg, augusztus 21. és szeptember 7. között.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.