hirdetés

Bereményi Géza: Vadnai bébi - részlet a Jelenkorban

2013. augusztus 10.

Minden idők leghosszabb Jelenkora: 178 oldalnyi olvasnivalóval készült a nyárra a Jelenkor folyóirat szerkesztősége. A július-augusztusi számból Bereményi Géza Vadnai bébi című regényének részletét ajánljuk.

hirdetés

 

Még aznap eljött az éjszaka is, az utolsó a Rózsa utcában. Hogy rövidítse, Dobrovics elment a Szalonba. Ott találkozott Doxával újra.

Titokban az országba csempészett újzenei lemezek forogtak, gyertyák lobogtak, mindenki a parkettán ült, a többség kiskorú. Gyertyák világítottak. Hallgatták a kísérletező nyugat-európai zenekultúra legújabb fejleményeit és a besúgó házigazda összekötő szövegeit. Bejött Doxa.

Sokan felfigyeltek rá, amikor megjelent az előszobán át a kétfelé tárt ajtóban. Doxa tekintély volt. Akkoriban. Megtisztelte Dobrovicsot, amikor leereszkedett mellé a padlóra. Rövidesen a füléhez hajolt.

- Ha adnál egy tízest, az mind a kettőnknek jó lenne.

Felálltak, elmentek.

Tulajdonképpen ezzel kezdõdött az utolsó éjszaka. És idegenvezetéssel folytatódott.

A Népköztársaság útján mentek eső utáni aszfalttükrökön gázolva, neonlámpák gyér fényei alatt. A kapuk mind bezárva, rendőrök egyelőre sehol.

Egy darabig némán mentek, és Dobrovics szerint jól néztek ki. Dobrovics lábán irtózatos bakancs, Doxán kék csehszlovák tornacipő. Lopta? Vagy az anyjától kapta? Beszéltek a Törzsben valamit, hogy Doxának van egy anyja, akivel Doxa durván bánik.

Álmodozva, egy kanyarral nyitott, miközben zsebrevágott kézzel mentek. - Azt hiszem... Talán. Te közel laksz ide. Mi?

- A Rózsa utcában.

- Az jó lesz. Reggel majd kérek egy húszast. Az öregasszonytól.

- Ad?

- Well, az a dolga.

- Õ hol lakik? Az anyád.

- Itt. Az Oktogonnál.

Ekkor Dobrovics már kitalálta, hogy Doxa nála akar aludni, de nem tett neki ajánlatot. Kíváncsi lett, hogyan kéri fel őt a törzs legméltóságteljesebb csavargója.

- Az Oktogonnál? - kérdezte Dobrovics. - Az pár lépésre van a Rózsa utcától.

Erre Doxa megállt, hogy összenézzenek. Szünet.

- Akkor? - tette fel a kérdést.

Így intézte el a dolgot. Hogy meghívta Dobrovicsot Dobrovicshoz.

- Alhatsz nálam a padlón - mondta Dobrovics feleslegesen.

Mentek tovább. Adtak magukra, ráérősen haladtak, sehol egy lélek. Csak a rokonszenv érezhető hullámai. Úgy lépdeltek ruganyosan, hogy közben egy képzeletbeli kamera hátrált előttük, amibõl sosem fogy ki a nyersanyag, és filmet csinál az egész életükbõl. És Dobrovics kifigyelte, hogy Doxa is bírja azt a képkivágást, amiben ők ketten most egyenjárással átvágnak a halott város éjszakáján. Eléggé beképzeltek voltak, kívülről figyelték magukat a Népköztársaság útján, és az volt a véleményük, hogy teljesen rendben vannak. Ha ők nem számítanak a világnak, őket sem érdekli a világ. Hogy egyedül a saját véleményük a fontos önmagukról, csakis arra kíváncsiak. Meg ketten egymásra.

Már az Operaház előtt jártak, amikor a Doxa a túlsó oldalra mutatott. Egy hatalmas neoreneszánsz palotára. Négyemeletes, többtornyú, mesebeli.

- Tudod, mi az?

- Az? A Balettintézet.

- Az az enyém volt kiskoromban.

- A családodé?

- A vén kurvától örököltem. Volna. Csak elvették tőlem. Eladta. Gyere! Ne nézd annyit. Én oda se szoktam nézni rá. A Vénpicsa se sajnálja. Röhög rajta.

- Államosították?

- "Államosították". El tudta volna intézni. Olyan nexusai voltak. Bejárt ez még, mittudomén, a Rákosihoz is.

- Igen?

Doxa nem tudhatta, milyen alapos ismeretei gyûltek össze Dobrovicsnak a közelmúltról. A tegnapról, ahogy magában nevezte a születése elõtti évtizedet Dobrovics.

- Jó, akkor a Rajkhoz járt be. A Sombor-Schweinitzerhez is. Híres kurva volt. A svéd attasé volt a szeretője. Képzelheted.

Különösebb hangsúlyok nélkül beszélt, közben a fejét ingatta, ahogy az érzéketlen vagányok. Dobrovics meg majdhogynem félt, minek avatja őt a bizalmába Doxa, később meg fogja bánni. Hadarás közben egyszer az öklével mellbe is vágta Dobrovicsot, mint hogyha máris haragudna. Az meg csak néha merészelt Doxa szemébe felnézni. Az övé is kék volt, mint a Dobrovicsé.

Már a Nagymező utca sarkánál ácsorogtak. Mielőtt továbbmentek volna onnan, még azt is mondta Doxa:

- Ide jártak azok.

Dobrovics benézett a Nagymező utcába, a híres éjszakai mulató fényeire, ahol elegáns férfiakkal éles hangú spicces nõk kötekedtek, majd betódultak, és egy csapásra megint csönd lett. Mélyebb, mint előzőleg volt.

- A Moulin Rouge-ba? Kik jártak oda?

- A vénasszony. Kiondolálva, meg szmokingosok vele. Ott voltak minden éjjel.

- A háborúban? - izgult fel Dobrovics.

- Elõtte is. Utána is. Jött a teherautó sofőrje, és elvitte.

- Mit?

- A gyereket.

- Hova?

- Engem.

A folytatás bentakadt Doxában. Tett néhány futólépést az Oktogon irányába, mintha megbánta volna, hogy beszélt, aztán befékezett, és látszott a hátán az erőlködés, hogy a folytatást magában tartsa.

- Invitálta. Maga mellé. Az ülésre invitálta. - Sorra köpködte ki a mondatokat.

Dobrovics beérte. Gondolta, jobb, ha kussol. Annyira váratlan volt az egész.

Mentek. Doxa egészen addig csakis olyasféle dumákat lökött, mint a törzs tagjai. Márpedig azok megvetéssel sújtottak minden régiséget, a saját és az elõdeik múltbeli életét. Túlléptek rajta, felejtésre ítélték, megvetették az egész öszszefüggéstelen szövevényt. Államosított palota, háborús éjszakai mulató, vén kurva anya. Õk új világot akartak alapítani, performanszot nyomatni. Ki is találták a saját humorukat, egy nyelvet, amit csak ők értettek egymás között, és még a tagjártatásuk is külön törzsi adomány volt. Abban lett gyakorlatuk, úgy érintkeztek egymással.

Doxa magas szinten művelte a törzs nyelvét, kialakításában döntőleg vett részt. Még abban a gyakori esetben is azt használta, volt olyan vakmerő, ha rászállt a rendőrség. Nagyon tudta dühíteni vele, magára uszítani őket. Nem is beszélve a hókaarcú államhivatalnokokról.

De most Doxa az Andrássy úton nem talált szavakat. Kínlódva, darabosan dadogva, számára is homályos mélységekből beszélt, mert Dobrovics volt életében az első, akit a bizalmába avatott. Egy eltemetett történetet akart előkaparni görcsösen. Vázlatos volt, nem tudta térbe helyezni a történetet. Végül összefüggéstelen barlangrajz lett az egész, két visszatérõ motívuma valami szégyen és gyűlölet.

Dobrovics is erőlködött, hogy összeállítsa a képet. Sikerült is nagy nehezen.

Hogy Doxát néhány esztendős korában, a második világháború utáni második vagy harmadik tavaszon az anyja sétálni vitte az Andrássy útra. A nő friss száján illatos rúzs. A levegő ragyog. Egymás kezét fogták vidám járókelők között. Élénken társalogtak egymással, szellemeskedtek, és legalább olyan szépek voltak, mint a friss idő. Különösen Doxa anyja, a ruhája, haja, vidor léptei. Forogtak utána a férfiak az Andrássy úton. Hogy anyja volt akkoriban a legszebb nő Budapesten. A járda mellett vesztegelt egy ponyvás teherautó. Hogy a sofőr kedvesen kihajolt belõle, és kék szemét megragyogtatva rámosolygott Doxára. És invitálta, hogy a kisfiúnak van-e kedve kocsikázni egyet. Hogy Doxa felnézett az anyjára. Hogy menjünk? Az anyjának nagyon megtetszett az ötlet. Mondta, hogy ő majd hátraül a ponyva alá. Hogy felsegítette a fiát a sofőr mellé. Aztán elindult az autó kettős fasorban, napfényben. Hogy elhagyták a várost. A szellemes kisfiú Doxa többször is megnevetette a kékszemű sofőrt, tájak bukkantak elõ. Legvégül egy szépséges, pázsittal övezett kastélyhoz érkeztek. Hogy ott lefékeztek. Doxa kiszállt. És a ponyva alól az anyja helyett számos gyerek ugrándozott le. Akik évekre a kastély, vagyis egy korabeli árvaház lakói lettek, együtt Doxával. És az anyja sehol. Hogy aztán nem is találkoztak. Beláthatatlanul hosszú ideig.

 

Jelenkor 2013. július-augusztus

Minden idők leghosszabb Jelenkora: 178 oldalnyi olvasnivaló a nyárra.

A szám élén a Kivilágos kivirradtig Závada Pál által színpadra átdolgozott változata áll.

A prózarovatban Bereményi Géza, Kun Árpád, Havasréti József és Méhes Károly regényrészletei, valamint Amy Hempel novellája olvasható (utóbbi Sári B. László fordításában).

A versrovat Kőrizs Imre, Keresztesi József, Vörös István, Dékány Dávid és Domján Gábor verseit közli.

A tíz éve elhunyt Balassa Péterről Beck Andrással beszélget Czeglédi András és Tóth-Barbalics István.

A lap megemlékezik a száz éve született Weöres Sándorról. Kovács András Ferenc versét Bertók László esszéje követi, aki a költő pécsi kötődéséről ír. Papp Ágnes Klára tanulmányában Weöres Sándor karneváli motívumait veszi szemügyre. Bozsoki Petra Weöres és Gulácsy Lajos között von párhuzamot. Visy Beatrix Weöres és Babits haláltáncait hasonlítja össze. Bartal Mária az ahumán beszéd poétikájáról értekezik a Weöres-életműben.

A kritikarovatbam Bazsányi Sándor Krasznahorkai László Megy a világ című kötetét méltatja. Palojtay Kinga Darvasi László Vándorló sírok című novelláskötetéről ír. Mohácsi Balázs Mohácsi Árpád Benn-fordításait bírálja. Mátyási Róbert Bagi Zsolt tanulmánykötetéről ad elemzést. Weiss János Sárközi Mátyás Párban magányban című, Babits és Török Sophie házasságával foglalkozó könyvét és Török Sophie naptárait recenzálja.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.