hirdetés

Berka Attila: Lada Béla nem hal meg

2009. szeptember 4.
Berka Attila huszonkét tételes történetében nincsen jó és nincsen rossz: a kattogó; elkerülhetetlen létezés van.
hirdetés

Kopott, gödrös aszfalton, szurokkal pettyezett betonon járunk, kopognak a léptek, és mégis. Mosatlanok és ételszag. Fúj a szél és homok csikorog a fogak között.  Egybefolyik reggel és este, lámpafény és neonfény, hajnalfény és estefény. Ébredés és túlélés, készület és maradás. Cigaretta, szesz és szex. Telik, de nem múlik.

Berka Attila szavai, mondatai, történetei mintha egyformán peregnének, holott mindig minden más, a mindennapok ropognak a fogak között. Lada Béla izzad, szomjazik, cigarettázik, fél és vágyakozik, menekül és akar.

Berka Attila mondatai, történetei olyanok, mint egy rohanó, rémült ember lélegzete: hosszú, kapkodó légszomj, aztán a pattogó érverés. Folyton, szándékkal elvétett kötés, egy végtelenített, soha el nem készülő  pulóver. Lada Béla olyan szobrász, akinek szavakból, mondatokból, történetekből tapadnak egybe a szobrai. Belőlünk: a szeretőinkből és a házainkból, a cigarettáinkból és a könyveinkből, a rémült hajnali ébredéseinkből és a táskás szemünkből, a tiltakozó testből és a vágyakozó intellektusból.

Berka Attila huszonkét tételes történetében nincsen jó és nincsen rossz: a kattogó; elkerülhetetlen létezés van.

Szél, beton, homokcsikorgás.

Ladák között nőttünk fel, Ladák szaga csípi az orrunkat.

Szobrászok akarunk lenni, csak senki ne lássa a műveinket.

Lada Bélák vagyunk, sose halunk meg, hiszen kattog a falióra, parázslik a cigaretta, mindig van egy következő hajnal és egy szó.

Vagy ha nincsen, hát akkor is úgy tesz, mintha volna, ez benne a legrémületesebb.

Kőrösi Zoltán

 

Berka Attila: Lada Béla nem hal meg, 2009, Spanyolnátha Könyvek 2, 112 oldal, fogy.ár: 1700 Ft


XII.

Lada Béla ült a kocsmaasztalnál, kortyolta a sörét, cigarettázott - a dohányzás veszélyezteti embertársai egészségét is -, és hallgatta a mindenki által elviselt, bár nem feltétlenül szeretett törzsvendég, a klasszikus régi bútordarab státuszú Lajos bácsi sajátosan előadott nótákkal kevert drámai vagy drámaiatlan monológját.

Akár azt is mondhatnám, fordult az öreg a nagyon molett, alkoholista, foghíjas festett vöröshöz, véletlenül vagyok itt. Hogy nem is tudom, hol vagyok, és mit keresek itt. Mintha jelentősége lenne annak, ha nevet adunk helyeknek, helyzeteknek, csettintette, aztán énekelt egy kicsit a szélben szerteszálló rózsaszirmokról. Mélyről jöttek a hangok, rezegtetett tisztességgel Lajos bácsi, a kocsma többi vendége, beleértve az alkoholista, foghíjas festett vöröst is, mintha csak Lada Béla amúgyis vidám hangulatát akarták volna fokozni, együtt énekelt a váratlan sikertől csillogó szemű bácsikával, és a kocsma úgy megtelt élettel, hogy azt bárki megirigyelte volna, ha az ilyes bárkik, akik irigyelnék az élettől duzzadó kocsmákat, járnának kocsmába.

Nyílt az ajtó, és egy nagy fekete bőrkabát sétált be rajta, port és némi szelet hozott magával, a pulthoz lépett, kért egy sört, majd körbenézett a helyiségben. Mivel majdnem teltház volt, Lada Béla egyébként hatszemélyes asztalához ült le.

- Szép jó estét! Szabad ez a hely? - kérdezte a sűrű szakállas bőrkabát.

- Hát persze, hogyne. Van hely bőven - nézett körbe Lada Béla-, legalábbis itt.

Az öreg közben folytatta, szeretjük magunkat áltatni és sajnálni, hogy az élet nagy dolgai életünk összes másodpercében nyomják a vállunkat, rajtunk a teher örökkön-örökké, nem tudunk szabadulni tőle és a többi. Ostobaság. O-s-t-o-b-a-s-á-g. Nagy levegő, ének.

- Aranyos az öreg - szólalt meg ekkor a bőrkabátos férfi. - Mindig ilyen?

Lada Béla ránézett.

- Általában igen, ha itt van, igen, de nem túl gyakran van itt, nem alkoholista.

Az idegen a kezét nyújtotta. Hatalmas, viharedzett tenyerei voltak.

- Engedd meg… Guliszesz.

- Lada Béla. Szevasz. Jól értettem a neved? Guliszesz?

- Igen, jól, Guliszesz. Elsőre elég hülyén hangzik, de én szeretem. A régi törzshelyemen ragadt rám. Évekkel ezelőtt volt egy regényem, és így hívták a főszereplőt. Egy herceg, aki elutazik otthonról, körbejárja a világot, sőt, elmegy a világ végéig, hogy mikor visszatér és király lesz, mindenhol ismerjék a nevét, és ő legyen a legtapasztaltabb, legbölcsebb uralkodó. És vicces volt a szöveg, úgy írtam meg. Olyan Rejtősen.

- És mikor jelent meg?

- Nem jelent meg, és már nem is fog.

- Miért?

- Á, nem érdekes.

- Mégis… Ha már ideültél és belekezdtél, fejezd is be…

- Oké. Elhatároztam, hogy megírom a regényt, aztán híres író leszek, keresnek kiadók, és filmrendezők, producerek, az írásból élek, minden hepi és a többi. Akkor viszont se munkám, se pénzem nem volt túl sok, a kocsmázásról meg a mulatságokról lemondani vagy lemaradni viszont nem akartam. Szerencsére a tulaj meg a pultosok is ismertek, úgyhogy nem kellett fizetnem, csak a készülő regényből kellett fejezeteket olvasnom vagy mesélnem. Az elején jól is ment, sokat írtam, vittem a sztorit, a kocsmában meg híre ment, egyre többen jöttek, a tulajnak tetszett, örült, hogy nem hiába hitelezett nekem. Ne vedd nagyképűségnek, de jól is írtam meg a sztorit, humorosan, viccesen, csak úgy jött belőlem, tényleg, a vendégek hangosan, ordítva röhögtek, mindenfélére meghívtak, őrület volt, na, őrület! - Persze megáll egy pillanatra, a szemközti falon toporgó légyre összpontosít a tekintete, mert mindjárt jön a negatív fordulat, ez nyilvánvaló, minden nyilvánvaló ebben a történetben (is), mégsem elég unalmas, megdöbbenni, elszörnyűlködni mindig tudunk, hát még Lada Béla, aki nógatja is tovább Guliszeszt.

- Egyre több időt töltöttem a kocsmában, egyre kevesebbet írtam, aztán az a kevés is egyre rosszabb lett. Már nem voltak annyian, a pultosok lassan meguntak, a tulaj egy ideig még szánalomból hagyott, de aztán egyszer szólt, hogy legközelebb fizessek, ha fogyasztok. Vagy írjak megint valami kurvajót, mint régen. Na, azóta nem járok oda.

- És azóta nem is írtál semmit? A regényt se fejezted be?

- Így van. A regényt soha nem fogom befejezni. Írtam egy-két novellát, de szarok.

- Honnan tudod?

- Szarok, és kész.

Hallgattak. Lada Béla egy kicsit elgondolkodott, de épp csak addig, amíg kiürült a korsója. Akkor elhatározta, meghívja ezt a Guliszeszt egy sörre, ha kamuzik, ha nem, a mai büdzséjébe belefér. Guliszesz azonban máshogy gondolta.

- Rendes vagy, ám inkább én hívlak meg. Most van egy kis pénzem, és végül is én ültem ide. Meg különben is, újabban proletár vagyok, dolgozni járok, legalább erre fussa már, ha mindennek vége.

- Aha. - Többet akart volna mondani Lada Béla, de valahogy nem sikerült. Csodálkozott is magán, mitől ilyen szűkszavú, máskor le se lehet lőni, most meg be van lassulva vagy mi, hogy semmi kedve szószátyárkodni.

- És akkor mellé valami tüske is jöhet?

- De akkor az az enyém.

- Mondtam, hogy hagyd. Mit kérsz?

- Jó, akkor majd a következő kör. Unikum.

A sűrű szakállú bőrkabát a pulthoz ment, udvarolt kicsit a tényleg csinos pultoslánynak, Dórikának, kért, fizetett, hozta.

Ültek és ittak, mintha valakire vagy valamire vártak volna, ezt még megisszák, aztán, majd, de persze nem jött senki és nem történt semmi, csak reménytelenül részegek lettek, időnként beszélgettek kicsit, leginkább a tévét bámulták, a hangszóróból ócska diszkózene szólt, a tévében a beszélgetős műsor ment, minek, nem tudni. Lada Béla nézte a némán ésvagy zenére fontoskodva tátogókat, érezte a párhuzamot, senki nem mond semmit, csak várják a godót. Emlékezett, gyerekkorában mindig vele ijesztgették, ha rossz volt, na, megállj, majd jön a godó és elvisz, és az neked nagyon rossz lesz. Időnként szándékosan butaságokat csinált, mert úgy érezte, nem bírja tovább, jöjjön végre a godó és vigye el, kíváncsi volt rá nagyon, hova viheti az a godó, de a godó nem jött (bár állítólag a sarki házból elvitt a godó egy kislányt, és a szülei nagyon szomorúak lettek, el is költöztek).

Egy-két óra múlva Lada Béla kétségek közé került. Szívesen ivott volna tovább, ez az az este volt, amikor nagyon bírta, ugyanakkor azt is érezte, ha nem megy azonnal friss levegőre, beájul ettől a füstös, fülledt és reménytelen kocsmalégtől, és akkor vége, elég rosszul lesz. A nagy ötlet azonmód meg is fogalmazódott a fejében.

- No, Guliszesz, most az a javaslatom, hogy megisszuk, ami a pohárban van, aztán lenyomunk egy kábé tizenöt perces sétát, és nálam folytatjuk. Otthon van sör meg jóféle házipálinka, és valami kaja is akad.

- Azt mondod? De cserébe nem kell veled aludnom, ugye?

- Mi van?

- Hát, csak hogy…

- Na, jól van, ne aggódj!

- Oké, mehetünk - és lehúzták a maradékot.

Felálltak, megindultak. Lada Béla jól ismerte az éjszakázás fázisait, ezért nem lepődött meg, amikor a friss levegő és a séta tisztítani kezdték. Egy kicsit üvöltözött, de mire a lakásához értek, nagyszerűen érezte magát.

Beléptek. Lada Béla egyből a konyhába ment, Guliszesz előbb körbejárt, és elégedetten vigyorgott, amikor a konyhába lépett.

- A nők szeretnek hozzád járni, mi? Elég jó kis lakásod van, hallod. Stílusos, meleg.

- Szeretnek, persze. Némelyiket nehéz is utána kitenni, alig akarnak elmenni.

- Rögtön ideköltöznének, mi? De legalább reggelente nem neked kell kávét főznöd.

- Azért alapvetően szeretek egyedül lenni… Sört? Pálinkát?

- Fordított sorrendben. Jöhet.

Koccintottak, emelték poharukat, leültek, rágyújtottak - ne dohányozzon, ha egészséges akar maradni -, Lada Bélának pediglen kedve kerekedett.

- Nem zavar, ha beteszek valami zenét?

- Valami romantikusat? - kacsintott Guliszesz, de látszott, hogy megfeszül. - Azt mondtad…

- Hagyd már abba ezt a baromságot! Durva, éjszakai vedelős zene lesz. Csak ne kacsingass!

Lada Béla felállt, a nappaliba ment, előkereste az egyik European Mantra-lemezét. Mivel a szomszédokkal jóban volt, diszkréten tekerte a hangerőt.

- Mivel a szomszédokkal jóban vagyok - kezdte, amikor visszaült -, diszkréten tekertem a hangerőt. Idős néni, kisgyerekek, nem vagyunk bunkók.

- Oké. Nekem meg eszembe jutott a soha meg nem írt regényem egyik fejezete, amiben volt egy ivópárbaj. Hasonlót csináltam korábban, de ezt konkrétan még én sem mertem megpróbálni. De talán most lenne hozzá elég bátorságom. Mit szólsz hozzá?

- Nagyon durva?

- Attól függ, mennyi pálinkád van.

- Négy-öt liter.

- Az remek. És vajon poharad van-e elegendő?

- Adódik, azt hiszem.

- Kiváló! Akkor kezdhetjük.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.