hirdetés

Berta Ádám: Zsilip

2018. augusztus 27.

Mondták a lányok, hogy menjek közelebb a betonzsiliphez. A rosszarcú idegen fiúk fenyegetően néztek. Csak egyféleképp tudtam kiegészíteni a helyzetet: valamit értésemre akarnak adni azzal, hogy lelöknek onnan, vagy nem löknek le, de éreztetik, megtehetnék. – Kamaszkorom legszebb nyara sorozatunkban Berta Ádám írása.

hirdetés

Biztos annak is van kamaszkora, aki egész idő alatt végig ugyanott lakott, de nekem – mintha valaki előre kitalált volna egy kicsit szájbarágós forgatókönyvet –, pont azon a nyáron, amikor kamasz lettem, meg is változott a helyszín. Érzékelhető kontraszttal. Gyerekkor és kamaszkor, másik város, másik iskola, másik lakás, a költözés nyarán pedig külföldi tábor, a szülők vagy nagyszülők nélküli első utazás.

Busszal az NDK-ba, két hétre, konkrétan ezalatt a két hét alatt változott a cselekményközpontú gyermeki nézőpont érzelmek átélésére alkalmas kamaszperspektívává, aminek részleteitől jobb, ha mindenkit megkímélek. Vegyük inkább úgy, hogy a közvetlen környezet a lelki táj kivetülése: tényleg minden másmilyen volt a költözés előtt és után.

Tavasszal még elit, belvárosi iskolába jártam, jól nevelt osztálytársak vettek körül, ősszel pedig egy sokkal érdesebb, durván heterogén, mégis szabálykövető, felszínes, kisvárosi közegbe illeszkedtem be, ahol rögtön furcsa lettem, ahol minden vonásom élesebben kiíródott. Más szavakat használtam, mint újdonsült ismerőseim, gyanakodva néztem a ruhatáramat, minden apró eset bizarr jelentésekkel telt meg.

Az osztálybeli lányok elhívtak magukkal; nem értettem, miért, de izgatott voltam. Azt mondták, találkozzunk suli után, és bevittek az erdőbe. Egy lepukkant betonzsilipnél lyukadtunk ki, életemben nem jártam még ott. Három lány és én: azt hittem, senki más nincs az erdőben, de tévedtem. A kihalt helyen, közvetlenül a zsilip tövében vadidegen fiúk álltak. Úgy lehetett érteni, hogy őket külön ebből a célból hívták ide. A romantikus színezet eltűnt, egy gengszterfilm díszletei elevenedtek meg. Az a lány, amelyik végig főnökként viselkedett, odament a fiúkhoz, látványos mozdulattal papírpénzt vett elő, átadta nekik. Fogalmam sincs, mi történt ott, de teljesen beszartam, komplett leszámolás pörgött le a fejemben.

Mondták a lányok, hogy menjek közelebb a betonzsiliphez. A rosszarcú idegen fiúk fenyegetően néztek. Csak egyféleképp tudtam kiegészíteni a helyzetet: valamit értésemre akarnak adni azzal, hogy lelöknek onnan, vagy nem löknek le, de éreztetik, megtehetnék.

Zúgott a víz. Lenéztem a szürke betonszegélyen túlra, végképp földbe gyökerezett a lábam. Valószínűtlenül meredeknek tűnt a fal, a csövek és csapok mellett alig tudtam volna eloldalazni. Ha egyáltalán, gondoltam. Nyelni akartam, de nem ment.

Senki nem beszélt. Ahogy az ilyen emlékekkel lenni szokott, a pillanat beégett, és a hozzá vezető szakasz is élesen megvan, a hátralevő rész viszont, mintha elzárták volna, felszívódott. Fogalmam sincs, hogyan kerültem haza. A szobámat addigra már megszoktam, metált hallgattam, az ágyon hasalva ponyvaregényeket olvastam. Persze nem voltam mindig egyedül, de ha a többiek közé mentem, ettől fogva fél lépéssel hátrébb álltam, figyeltem, mivel töltik az idejüket a serdülő fiúk. Metált hallgattak, beleköptek a kutyáik szájába, bicikliztek, hetekig fétisként őrizgették az egyre bolyhosabb tampont, amit nem tudom, honnan szereztek. Be volt téve egy szocialista ruházati bolt nejlonszatyrába, hogy exkluzivitást kölcsönözzenek neki. Beállt a rend. A lányok másutt voltak.

Berta Ádám

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.