Mintha már pénteken vasárnap


                        Mintha már pénteken vasárnap.

                        Sőt szerdán az lenne. Bizony.

                        Vagy akármikor. Melyik állat

                        harapjon meg, ha akarom?

                        Mintha az ablakban repülnél.

                        Bent is vagy, kint is vagy. Sehol.

                        Mindenütt magadban, halálmély

                        égő toronyban utazol.

                        Mintha a szilárd pont pokolban

                        vetetted volna meg – haha! –

                        lábadat, s kimozdult, de hol van?

                        Hova száll a világ, koma?



                        Azt mondja bélagy, hogy a belekben

                        Azt mondja, bélagy, hogy a belekben

                        ott is van egy agy. Valami tudós.

                        S kommunikálnak egymással, ketten

                        döntik el azt is, ha a krumpli sós.

                        Nem úgy ám, hogy fölül a központ,

                        s az történik lent, mit a feji agy

                        (hatalom vagy mi) keményen megmond,

                        hogy alul csupán végrehajtanak,

                        papír van róla, hogy ha a has fáj,

                        miért lótsz-futsz, veszted el a fejed,

                        hogy amíg  észre nem tér az altáj,

                        az egész testnek annyi, cseszheted.



                        Tetőtől talpig ér a mély

                        Fönt, fönt a homloka mögött,

                        s hátrébb, a mennyezet alatt

                        faltól-falig feszül a köd,

                        alulról világít  a nap.

                        Meg-megáll a szürke szamár,

                        merthogy ott van, s iázni kell,

                        lüktet a hangban a homály,

                        visszhangzik a ki tudja hely.

                        Feszül, magába fúj a szél,

                        leesik, koppan  valami,

                        tetőtől talpig ér a mély,

                        néznek bele, de nincs aki.




                        Az arcodra, ha nem vigyázol

                        Az arcodra, ha nem vigyázol,

                        drasztikusan ráfagy a máshol.

                        A nem úgy, a nem most, a nem te,

                        a „mintha már”, a „csak a teste”.

                        Véletlenül  nézel tükörbe,

                        s akit látsz, egy idegen ürge.

                        Ő volna, aki bujkált benned?

                        Őt hitted a jobbik felednek?

                        Meredten, ahogy bámul, vallat,

                        mintha bottal ütnék a talpad.

                        Mintha azért verne a foglár,

                        mert ott se vagy még, itt se vagy már.



                        Cikkant egyet a monitor

                        Cikkant egyet a monitor,

                        mintha valaki, mintha épp

                        titkon a gépbe belelép,

                        s keresni kezdi, hogy mi, hol.

                        A Nagy Testvér? A Nagy fia?

                        Unokája? Csak egy magán-

                        szorgalmú  kutya? Netalán

                        a viharvert fantázia?

                        A bilincs zörrent a rabon?

                        A vége nincsen diktatúr?

                        A halálig követ, lapul?  

                        A merre fussak, nem tudom?

Bertók László