„Régen minden más volt. Ma már semmi sincs ugyanúgy” – köszöntött az Óvigadó főpincére  minden egyes alkalommal, amikor meglátott, s mivel ez abban az időben sűrűbben fordult elő, mint ahányszor áldoztam vagy gyóntam, mélyen belémivódtak rezignáltan tárgyilagos  kijelentései. Volt húsz évem rá, hogy megjegyezzem, az igaz. Kihajtott gallérú fehér ing, fényes lakkcipő, pincérkendő az alkaron, vizes fésüvel belőtt választék a hajban, precizen átadott bizalmas üzenetek. És hitel.
     A régi iskola.
     Aminek akkor még magam is feltétlen híve voltam – úgy jó, ahogy van, ne változzon semmi, mert ha változik, az ránk nézve csak rosszat jelent. Debrecen foglyaként, szokások rabjaként az ismerősen megbízható változatlanságban voltam az ezredforduló éveiben érdekelt. Olvasni, írni, szerkeszteni, szórakozni – ezeket szerettem, a rendszerváltás láza már régesrég lecsengett, vele világmegváltó, bohó fiatalkorunk. Eszembe sem jutott volna önként feladni a Nagyerdő legrosszabb konyhájáról és legjobb személyzetéről híres törzshelyemet.
     Úgyhogy ha rajtam múlik, ma sincsen Litera.
     Evvel szemben 2002 tavaszán egyszer csak a budapesti Avar presszóban találtam magam Gabival, Andrással és Marcellel (Nagy, Csejdy, Sebők) szemközt, s alkonyatra fokról fokra felőrölték az alkati ellenállást az alig követhető ütemben érkező érvek és Dreherek.
      Mire észbekaptam, a Litera megalapíttatott.
      Ma is érzem a jeges rémületet hazafelé a vonaton.
     Gabi révén az őszi induláskor a Műcsarnok tetőtere lett az első otthonunk. Nyolc-tíz négyzetméter, ha felálltam, koppant a fejem a plafonon, amíg megszoktam, többször elájultam, amikor meg véletlenül épp nem voltam összeesve, átsétált a helyiségen egy néma néni lábujjhegyen, hogy semmmiképp se zavarja meg az értekezletet.. Innen kezdtük el dobálni a köveket az állóvízbe, úgy gondolván, a kortárs magyar irodalom online fórumának létrehozásánál per pillanat mi sem fontosabb és aktuálisabb.
     Ez lett belőle, ami: a mi mindennapi kenyerünk.
     Reggelig anekdotázhatnánk, felelevenítvén a legfontosabb állomásokat és helyszíneket a hőskortól máig, sorolván a rendezvényeket, a pályázatokat és a díjainkat, az aloldalakat és a kiadványokat, mérleget vonva, mi valósult meg, s mi nem a tíz év alatt a kezdeti elképzelések és a folyamatos ötletelések közül. Hogy mégse fusson nosztalgikus sztorizásba, vagy az objektivitást érintettként nehezen megőrző dicshimnuszba a közeledő évforduló, arra gondoltunk, beszéljenek a Literáról magunk helyett maguk a publikációk, a megjelent szövegek.
     A most induló sorozatunk 10 hónapon át 10 kiválasztott anyag újraközlésével idézi fel a 10 éves Litera történetét. Olyan közlésekkel, melyeket mértékadónak, a Litera szellemiségét, törekvéseit illetően meghatározónak gondolunk. Melyek szerintünk avval együtt is állítanak valami érvényeset és maradandót a 2002-2012 közti évek magyar irodalmáról, szellemiségéről és valóságáról, hogy ma már semmi sincs ugyanúgy.
     Hogy mást ne mondjak, főpincérek sincsenek.

Keresztury Tibor