Kihez? Kapom föl a fejem rögtön. Erős cím. Közvetlen felszólítás, közvetlen odafordulásban. Feltétlen is? Kategorikus imperatívusz? Itt igen. Jön belülről, természetesen. Ez a pozicionáltság végig. Így, egyoldalúan. Akihez odafordulnak, nem fordulhat vissza. Agyhalott. Csak teste van. Csak a testén át lehet hozzáférkőzni, lelket (farkat) verni belé.
Beszélj hozzá? Ne inkább hallgasd? Hagyd, hogy ő beszéljen. Kevés a fül, sok a száj. Túltengnek az egók, sehol egy te. Általában. Ám itt a lány nem képes beszélni. Kómában van, hosszú ideje már. Szereti őt egy fiú, még a kóma előtti időkből. Most, hogy testközelbe kerültek, ápolja és beszél hozzá. Nem akármiről. Mivel a lány táncosnő, táncelőadásokat néz meg neki, helyette, hogy aztán elmesélhesse. A lány mindezt nem tudja. A fiú szerelme önzetlen, sőt: önfeláldozó. Szó szerint. Életét adja azért, hogy a lány élhesse-folytathassa a magáét. Viszonzást nem vár. Nem tolakvó. Nem tudatja magát. Tesz. Kitartóan, vakmerőn, csöndben. Teherbe ejti kómában fekvő szerelmét, hátha ettől fölébred. Nekrofília? Ellenkezőleg. Hermész, a léleköntő jut eszembe, Kerényi Károly olvasatában. A magöntés, mint a léleköntés ősi, archetipikus aktusa. A férfi nemiszerv kitüntetett szerepe az ősi kultúrákban. Magja rejti az életet. A lélek kettős természete. A lehelt lélek mindig valami megfoghatatlan, légies szubsztancia: szél, levegő, lehellet, szellem. Jelentése is e körben mozog. Héberül: rúach. Latinul: spiritus. Az isteni princípiuma. Az öntött lélek folyékony. Ő a sötét aspektus: animális, tomboló, fékezhetetlen. Az ösztön-én, a tudattalan. – Itt válaszolok magamnak egy régen föltett kérdésemre: miért/ezért neveznek Psychének egy csupa és csak testiségében leledző és nedvedző nőt. Ő a vad, a fékevesztett, a tudattalanból elszabadult animus. (A férfiben élő nőképek egyike is. Ám ez messzire vezetne. Junghoz és túl.) Ezzel finoman át is kötöttem egy másik kedvenc filmemhez, Bódy Gábor Psychéjéhez. Nem véletlen, hogy annyi állat veszi körül őt. Baglyok huhukkolnak. Baglyok, denevérek. De vissza Almodóvarhoz. Ott tartottam, hogy a fiú teherbe ejti szerelmét. És a lány valóban föltámad. Föl is épül, ám soha nem tudja meg, vajon ki adott neki életet, s milyen áron, hogyan. A fiú pedig inkább elszenvedi, tudatosan választja magának a rosszat (meghurcoltatás, börtön), semmint hogy ne tegye választottjának a jót; közvetlen odafordulásban.

Almodóvar: Beszélj hozzá!

Bódy Gábor: Psyché

Fabó Kinga