Az artpoolosok baráti találkozó keretében már ünnepelték a kiadványt az Artpool P60 Paulai Ede utcai kiállítótermében március 3-án, ahol levetítették az 1992-es képzeletbeli boglári kiállítás megnyitójáról készült "Kultúr (Galántai) domb" című filmet. Március 6-án a Magiszter könyvesboltban Vitányi Iván beszélgetett a kor művészetpolitikájáról a könyv egyik szerkesztőjével, Sasvári Edittel.

Az Írók Boltjában került sor a harmadik nekifutásra a Törvénytelen avantgárd dokumentumgyűjtemény bemutatásának záróakkordjaként. A vesszőt az i-re György Péter tette fel, elismerő, baráti szavakkal méltatva a szerkesztők, Klaniczay Juli és Sasvári Edit kitartását és természetesen Boglár szellemi atyjának, Galántai Gyurinak soha el nem évülő érdemeit. 

     A balatonboglári kápolnában folyó művészeti tevékenységről a tájékozatlanok kedvéért röviden csak annyit mondanék itt, hogy ez volt a hetvenes évek elején a korabeli kortárs ellenzék egyik művészeti és szellemi központja (többek közt: Galántai György, Erdély Miklós, Najmányi László, Szentjóby Tamás, Jovánovics György, Gáyor Tibor nevéhez fűződik - a szerk.) A másik, nem annyira nagyszabású, de lélektanilag jelentős "hely" az Erdély Miklós, majd Maurer Dóra vezette InDiGo csoport volt nem sokkal később, a Ganz Művelődési Központ tornyában (1975-76-ban és 1976-77-ben, a szerk.) A három "t" kultúrpolitikájának időszakából a boglári a tiltott sávban futó aktivitás centrumaként nem lett hosszú életű. (Az Erdély-féle sem.) A politikai cenzúra gyakorlatilag felszámolta az alkotóközösséget, belekényszerítve a művészeket a törvényenkívüliség helyszíneibe: Halász Péter például színházi életközösségével egyetemben emigrált, Galántai számos itthon maradott sorstárssal egyetemben pedig a "föld alá" kényszerült.
     Ebben a történetben ma már nincs semmi ismeretlen elem, gondolná az ember, érdekessége csupán történeti jellegű, hiszen az utóbbi tizennégy évben gyakorlatilag mindenre fény derült. Amire pedig még nem, az után bátran kutakodhatunk a Történeti Hivatal archívumának aktái közt. Vagyis, hogy állítólag itt kezdődnek a gondok! Az Írók Boltjában kipattanó aprócska, de annál szenvedélyesebb, Halász Péter színházrendező csiholta vita kerekedett az általa - mintha és némiképp - érdemtelennek ítélt felszólaló, azaz könyvméltató, György Péter személye kapcsán. Halász, a tőle nem szokatlan kedélyes gúnyolódás hangján utasította el György Péter autentikus voltát, mégpedig, ha jól értettem, morális alapon. Sérelmezett valamit, aminek nyitja vélhetőleg a rendszerváltásnak nevezett időszak óta kialakult hatalmi berendezkedésben keresendő. Más felszólaló (archívumi kutató) az aktuális politikai gyakorlatban rutinszerűen előálló dokumentummanipulálási tevékenységre hívta fel indulatos szavakkal a figyelmet, szintén György Pétert (is) szembesítendő az aktuális hatalommal való lojalitásával. 
     Ismét felmerült tehát a dilemma, lehet a radikális művésznek, radikális gondolkodónak közösséget vállalni "bármiféle" hatalommal, amelynek természetéből szükségszerűen(?) következik a korrupció. György Péter laza hányavetiséggel utasította el a kurtán-furcsán nekiszegezett vádakat, s kijelentette, hogy ő mint tanárember siet vissza iskolájába előadást tartani, a véletlenek egybeesésének okán épp az archívumok (archiválás?) műhelytitkairól. Persze elhangzottak a nagyöregek részéről (Papp Tibor, Bujdosó Alpár) kedélyes anekdoták az emigráció idejéből, midőn a boglári aktivistákat a hivatalos kultúrmisszionárius-hisztérika a párizsi nyilvánosság előtt lehuligánozta, anno, vagy a Táskarádió akkorabeli ifjú riporterének esetéről, akit kipenderítettek állásából, mikor lélekszakadva rohant a kápolnában folyó hatalmi visszaélésekről tudósítani. Nyakas Szilárd azóta, még az átkos rezsim alatt a rádió állományába visszavétetett, kirúgatása után hat évvel, pedig nem is nagyon ácsingózott oda visszatérni, de mégis: ő volt a 2003. március 18-ai könyvbemutató riportere, s kezében mikrofonnal tett tanúbizonyságot arról, hogy aki rádiósnak születik, nyilván annak is hal meg. Ember tervez.
     A könyvről még annyit, hogy Klaniczay Juli elmondása szerint a véletlenek és a szükségszerűség együttállása szülte a létrehozására irányuló szándékot. Hat éve Sasvári Edit bejelentkezett nála (kultúrtörténész), hogy a Somogy megyei levéltárban talált, kápolnára vonatkozó anyagot feldolgozná, ha lehet, az Artpool-archívum dokumentumaival kiegészítve. Az engedély megadatott, sőt Klaniczay Juli mint a Galántai munkásságához legközelebb álló dokumentátor (nála csak a korabeli művészek állnának közelebb, azok meg maguk is archiválandók, sic!) is részt kért a munkából. Klaniczay szerint a könyv létrehozása azért is lett aktuális, mert megelégelték, hogy az akkori időket holmi koncnak tekintő boldog-boldogtalanok - pl. egyes újságírók - mindenfelé nyilvánosságra hoztak dokumentumtöredékeket, amelyekkel senkinek nem használtak, főleg nem az életműnek. Így hát a források kutatásától eljutottak az egyetlen autentikus forrásmunka létrehozásához, amiből az is kiderül viszont, hogy mindezen dokumentumoknak A Törvénytelen avantgárd is csak a történeti feldolgozása, s a művészek munkásságának egyenkénti művészettörténeti összegzése még várat magára. 
     György Péter nem vitaindítónak szánt, de mégis azzá lett beszédének legfőbb hiányosságát egyébként Halász Péter abban látta, hogy az alkotói személyességet mint abszolút értéket a neves korszakelemző figyelmen kívül hagyta. 
     A mű tehát nyitott maradt, mint minden valamirevaló, s hogy hiányosságai inspirálnak-e továbbgondolásra, vagy az itt feltárt, eddig ismeretlen tények, az a személyes olvasatra van bízva. Kerestetnek egyébként azok a kutatók, akik a boglári alkotóközösség egyes művészeinek munkásságát vennék kutatásaik tárgyául az elkövetkezendőkben. Az Artpool archívuma a tőle telhető minden segítséget megadna ehhez a projekthez!