hirdetés

Biró Zsombor Aurél: Lápvilág

2017. december 13.

Lemegyek a földszintre. Száműzöm a fejemből apámat. Már döntöttem. Az ő álma és az enyém közül a sajátomat választottam. Érettségi után is mondtam neki, hogy nem érdekel az egyetem, én írni akarok. – A Litera bemutatja rovatban Bíró Zsombor Aurél novelláját olvashatják.

hirdetés

Százötven oldal, ötvenezer szó, háromszázezer leütés. Megírtam ezt a regényt, másfél évig kínlódtam vele, majdnem kibuktam miatta az egyetemről. A derekam is fáj, annyit ültem előtte, pedig huszonöt sem vagyok. De a kiadók nem válaszolnak, még arra se képesek, hogy elutasítólevelet küldjenek.
A cetlin a nevem, a telefonszámom és az e-mailcímem áll. Ráragasztom a tablet hátára, és arra gondolok, hogy ki kéne egészíteni a lakcímmel. Nem ártana egy harmadik elérhetőség, csak a biztonság kedvéért. Laptopom nincs, hogy megnézhessem, ha e-mailt küldenek, a négyezer forintos mobilom meg hol működik, hol nem. Fogok egy tollat, ám amint a papírhoz ér a hegye, felkapom a fejem. Mintha hallottam volna valamit. Nézem a bejárati ajtót, de nem nyílik. Szerencsére apám csak este jön haza, akkor is hullafáradtan, holnap reggelig nem vesz észre semmit.
Az ajtóhoz lépek. Megfogom a kilincset. Apámra gondolok. Vajon mit mondana, ha látna? Ha a főnöke az építkezésen odaszólna neki: hé, Szabó, amíg te Csepelen szopsz, a fiad épp azon dolgozik, hogy átbasszon! Elszorul a torkom. Nem akarom lenyomni a kilincset. Fél éven át gyűjtött erre a tabletre. Azelőtt kézzel jegyzeteltem, csak a könyvtárban tudtam elérni a segédanyagokat, és a beadandóimat is papíron kellett megírnom. Apám látta, mennyit küszködök, és beleölt egy halom pénzt ebbe a Samsungba.
Körbenézek a lakásban. Vett volna inkább fogasokat, hogy ne kelljen minden héten visszakalapálni a falba a kabáttartó szögeket. Vagy egy porszívót, a mostani tizenötször lefullad, mire kitakarítom vele a lakást. Becsukom magam mögött az ajtót, de nem tudok továbbmenni. Feloldom a tablet képernyőjét, és a megnyitott dokumentumra meredek. Az első oldalon a regényem címe áll. Lejjebb görgetek, és elolvasom a kezdőmondatot, de ettől se leszek bátrabb. Pedig tudom, hogy a regény jó. Érzem. De nem olvassák el. Egy-két kiadó maradt csak, amit nem próbáltam, azokat már nem is fogom. Nem bírok elviselni több sablonválaszt. Apám azzal vigasztal, hogy úgysem ez számít, hanem az egyetem, az, hogy legyen rendes életem, de hát éppen itt a baj. Engem az nem érdekel. Nekem a regényem számít, hogy legyen valami értelme az elmúlt másfél évnek.
Lemegyek a földszintre. Száműzöm a fejemből apámat. Már döntöttem. Az ő álma és az enyém közül a sajátomat választottam. Érettségi után is mondtam neki, hogy nem érdekel az egyetem, én írni akarok. Ő persze nem értette. Azt hiszem, akkor láttam először igazán dühösnek. Megparancsolta, hogy jelentkezzek, és mi mást tehettem volna? De azóta eltelt két év, és nem bírom tovább csinálni.
A kiadó felé indulok. A sarkon pizzaillat terjeng, összefut a nyál a számban. Egy hete majonézes, krémsajtos, mustáros kenyéren élünk. Úgy volt, hogy apám kedden kap fizetést, de már péntek van, és még mindig nem adták neki oda. Átfut az agyamon, hogy lehet, kénytelen leszek visszaköltözni kollégiumba. Már megpróbáltam, amikor felvettek az egyetemre, és tényleg könnyebben kijöttünk anyagilag. Csak hát a tanulás. Az ott nem ment. Kis híján átsoroltak önköltségesre, ami egyet jelentett volna azzal, hogy otthagyom az egyetemet. Mehettem volna apámmal tizennégyórázni az építkezésre. Vagyis valószínűleg egyedül, mert ő abba egész biztosan belerokkant volna. Egyedül az tartja benne a lelket, hogy én talán szerzek diplomát.
Téglavörös raktárépület, mellette üvegfalas iroda. Nézem a kapucsengőt. Eszembe jut apám arca, amikor hazahozta a tabletet. Ujjongva mesélte, hogy milyen olcsón vette, használtan ugyan, de nem baj, mert van rá garancia, és különben is megéri, mert ezzel a géppel kirázom a kisujjamból az egyetemet. Felemelem a kezem a csengőgombhoz, aztán leengedem. Arra gondolok, hátha mégis van más megoldás. Hátha mégsem kell ezt tennem. Lenézek a tabletre. Vigyáztam rá, mint a szemem fényére, egy karcolás sincs a képernyőn. Lesimítom rajta a cetlit. Apám annyi mindent kibírt már, ezen is túl fogja tenni magát. Oda se nézek a kapucsengőre, ahogy megnyomom. Kicseng, el akarok futni, már emelem a lábam, de akkor megszólal egy női hang.
– Jó napot – mondom, és próbálok nem gondolni semmire. – A Főszerkesztő Úrnak hoztam valamit.

*

Se sablonválasz, se elutasítás, se levél, se hívás. Semmi. Mint amikor az érettségi-eredményekre vártam, csak akkor nem izgultam ennyire. Azzal nyugtatom magam, hogy egy hét alatt nem lehet elolvasni a regényt, de hát igazából nem is kell. Egy oldalból meg lehet mondani, milyen a szöveg.
Az asztalnál ülök, és novellát próbálok írni. Nem jönnek a mondatok. A telefonom karnyújtásnyira hever tőlem, percenként ránézek, hátha nem hallottam a hívást. Teljesen kikészít a várakozás, reggel észrevettem, hogy rángatózik a szemhéjam. Leteszem a tollat. Csöpög a konyhában a csap, képtelenség tőle koncentrálni. Nem tudom, meddig bírom ezt így. Jobb lenne bevallani az egészet. Minden nap van valami, amihez kell a tablet. Tegnapelőtt apám azt kérdezte, nem tudnánk-e megnézni egy filmet rajta, ami a barátja szerint fent van ingyen a jutyubén meg az indavideón. Egyből rávágtam, hogy sajnos nincs elég netünk hozzá. Vagyis hogy van, csak túl gyorsan elfogyna, ha filmet néznénk. És akkor sokat kéne fizetni. Apám szerencsére bevette. Hümmögött, és mondta, hogy jól van, fiam, te értesz hozzá. Akkor gondolkoztam el először, vajon a szemébe tudnék-e hazudni, hogy a tablet tönkrement, vagy ellopták. Akármi, csak ez ne legyen tovább.
Iszok egy pohár vizet, és megnézem a mobilom. Hét óra negyven, apám húsz perc múlva hazaér. Biztos megkérdezi majd, hogy kerestem-e neki használt biciklit. Tegnap kért meg rá, és én egyből éreztem, hogy itt a vége. Negyedórán keresztül magyarázta, hogy érdemes beruházni, mert úgy nem kell majd bérletet vennie, kerekezhet mindenhova ingyen, ráadásul úgy hallotta, az interneten akár tizenötezerért is lehet venni bringát, milyen jó, hogy van a tablet, anélkül most rohangászhatna a városban. Így meg csak pár perc megkeresni.
Valami hallok az ajtó felől. Kattan a zár. Ma előbb jött haza. Belép, leveszi a cipőjét, szuszog, ahogy kibújik a munkaruhájából. Kérdezi, milyenek voltak az óráim. Az írásomra bámulok.
– Jók – mondom.
– Aztán a biciklivel mi a helyzet? – Megbont egy sört, és leül velem szemben. Motyogok valamit, de közbeszól. – Baj van?
Felpillantok rá. Nem tudok megszólalni. Felemeli a sört, a keze megáll a levegőben.
– Semmi gond, fiam – mondja, és megértően bólogat. – Tudom, mi történt.
Rám szakad a rémület, átjár a lábamtól a halántékomig, aztán bevillan, hogy ez nem lehet igaz. Nem tudhatja.
– Hogyan romlott el? – kérdezi. – Talán meg lehet javítani. Nem járt még le a féléves garancia, ugye?
– Nem romlott el, apa.
– Hanem?
– Elvittem. Odaadtam egy szerkesztőnek, hátha elolvassa a regényt.
Elkerekedik a szeme. Nem szól semmit. Emlékszem, régen azt mondta nekem, hogy egy férfi sírhat is, ha nem bírja másképp. De ő nem sír, csak néz. Sokáig nem hiszi el. Aztán ráncok tűnnek fel a homlokán.
– Odaadtad egy szerkesztőnek – ismétli. Feláll, lassan, mintha nem tudná, mit kell most tenni. Óráknak tűnik, mire az ajtóhoz botorkál. Tanácstalanul toporog, remeg a térde. A vállára teríti a kabátját, és lenyomja a kilincset. A nyikorgás élesen szakítja fel a csendet, de a lépteit nem hallom. Az asztal sarkát kapargatom, s érzem, hogy engem figyel.
– És mi lesz? – a hangja távolinak tűnik. – Megjelenik a könyved? Lehet majd kapni a boltokban?
Mondani akarom, hogy nem tudom, de csak megrázom a fejem. Az ajtó becsukódik, mintha haza se jött volna. Utána kellene mennem. Megmagyarázni, hogy miért. Bámulom az omladozó vakolatot. Egy szög megadja magát, a dzsekim nagyot puffan a földön. A szomszédban bekapcsolják a tévét. Focit néznek, én hallgatom. Nem tudom mennyi idő telik el így, de egyszer csak arra riadok, hogy megszólal a telefon. Keserű a szájam, ahogy utánanyúlok. A képernyőn ismeretlen szám villog.

Biró Zsombor Aurél

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.