hirdetés

Bírod a kritikát?

2018. november 3.

A napi és heti sajtóban mégis az a legjellemzőbb, hogy kritika helyett interjút készítenek a szerzővel, amiben végül mindig megkérdezik, hogy az olvasók izgalomba jöjjenek: Mit gondol Orbán Viktorról? – A Revizor OFFline estjén jártunk.

hirdetés

Bírod a kritikát? Kérdezte a Revizor legutóbbi offline beszélgetésnek a címében, ezzel a szójátékkal egyszerre utalva a kritika eredendően irodalmi műfajára és a szó hétköznapi jelentésére. A Magvető Café pódiumán helyet foglaló kritikusok, név szerint Bárány Tibor, Csáki Judit, László Ferenc és Soós Tamás, ha nem is erre a kérdésre keresték a választ, mert ugyebár ha e műfajban alkotnak, már miért ne bírnák a kritikát, hanem sokkal inkább arra, mi is a kritika, mit jelent ma, kinek írják, miért írják, hogyan írják és még sorolhatnánk. Másfelől, a beszélgetést többször kinyitva a közönség felé is, kitették magukat a közönség kérdéseinek, hozzászólásainak és az azokba bújtatott bírálatoknak: az est címében rejlő szójáték mentén láthattuk, hogyan bírták a pódiumon ülők a generációs törés mentén értelmezett kritikákat. De talán kezdjük az elejéről.

Az est moderátora, László Ferenc a felvezetőjében a kritika műfaját ért vlogos és blogos kihívásokat nevezi meg a beszélgetés apropójaként, vagyis a kultúrafogyasztási szokások átalakulását jelöli meg aktualitásként, melynek mentén érdemes újragondolni a saját műfajuk kereteit. A pódiumon ülő, négy különböző művészeti ágat pásztázó kritikus időnként egészen másfajta kihívásokkal találkozik, de talán nézzük először a hasonlóságokat.

Bárány Tibor tartott egy általa iskolásnak mondott műfaji alapozót, melyben három különböző típusú kritikát különböztetett meg: az első lenne a néhány flekkes napilapkritika, recenzió, mely spoilermentesen szól leginkább a potenciális befogadóhoz, amolyan szolgáltatás jelleggel. A másodikat nevezi (autonóm) kritikának, melyben a szerző, nem a szigorú tudomány felől, de bővebben artikulálva a véleményt, belátható szempontrendszerrel fejt ki. A harmadik típus lenne a szakkritika, mely a szaklapban a legfrissebb tudományos trendek mentén értelmezi tárgyát. Ha Bárány felosztását követjük, alapvetően az első és időnként a második típusú szövegekről folyik a szó. Csáki Judit, aki irodalomkritikusként kezdte pályáját a 70-es évek végén, és csak utána kötött ki a színháznál, a saját műfaját egyrészről szolgáltatásként látja és a potenciális nézőknek írja, nem a színészeknek, nem a rendezőnek. Soós Tamás, aki talán joggal nevezhetünk az egyik legtermékenyebb filmkritikusnak, szintén leginkább recenziókat ír, de hiányolja a filmkritikák közül a második típust. A Napszálltát hozza fel példának, melyről nem igazán születtek autonóm elemző szövegek – talán a közönségben helyet foglaló Gyenge Zsoltét leszámítva.

Csáki Judit szerint nem veszélyeztetik a blogok és a vlogok a kritika pozícióját. „Igény arra van, amit csinálunk. A Revizor is megtalálta a maga olvasóit és kritikusait.” A nagy változást az internet előretörésében látta, erre reagálva hozták létre a Revizort. Az volt a céljuk, és az indulás óta ez nem is változott, hogy print minőségű kritikákat publikáljanak, vagyis elsősorban nem a blogszférával, hanem a print újságok kritika rovataival vették fel a versenyt. A veszélyeket sokkal inkább a kritikusképzés és az kritikusi egzisztencia hiányában látja. Nincs intézményesített kritikusképzés, és aki ezt a szakmát űzi, leginkább csak másodállásban vagy szabad idejében tud vele foglalkozni.

Gyenge Zsolt a közönségből felszólalva már nem ennyire derűlátó, azt mondja, hogy az online átálláskor derült ki, mennyire kevesen foglalkoznak kultúrával. Míg a nyomtatott sajtóban nem lehetett tudni, ki veszi az újságot a versrovatért, ki a sportért, addig az interneten cikkenként látszik, hogy hányan kattintottak rájuk, viszont az ebből következő kattintásvadászat nagy veszélyének látja, hogy egyre markánsabb, túlzó véleményeket várnak a kritikusról. Mégsem írhatja azt a Napszálltáról, hogy az a világ/élete legjobb/legrosszabb filmje, ha csak – és ez nem kevés – korrekt filmnek látta.

Vele szemben Bárány Tibor úgy látja, hogy a folyamat még a hagyományos sajtó érájában indult, valamikor a messzi 90-es években: először a szépirodalom kopott ki a 90-es évek második felétől a napilapok hétvégi mellékletéből, majd a kritika ment egyre inkább össze, a Népszabadságban például 2009-ben szűnt meg. Mára már az Élet és Irodalmon és a Könyvesbologon kívül alig van olyan médium, mely a teljességre törekedve rövid recenziókkal követné a megjelenő szépirodalmi kötetek sokaságát. Persze maradtak fórumok, ahol rendszertelenül jelenek meg recenziók. A napi és heti sajtóban mégis az a legjellemzőbb, hogy ha valahol foglalkoznak szépirodalommal, akkor kritika helyett interjút készítenek a szerzővel, amiben végül mindig megkérdezik, hogy az olvasók izgalomba jöjjenek: Mit gondol Orbán Viktorról? Bárány szerint tehát – a kis kritikavita kapcsán megjelent, általa is szerkesztett könyv címét kölcsönvéve – nem az olvasó lázadásáról van szó, hanem az online médiumok megjelenése előtt szerkesztői vagy tulajdonosi döntések mentén kopott ki a kultúra (és ő ebben a beszélgetésben leginkább az irodalmat érti alatta) a sajtóból. Az online térben megjelenő kulturális újságok pedig gyakorlatilag bezáródnak. „Csak kifelé mutatnak onnan linkek, befelé nem igazán.”

A beszélgetők nem reflektálnak rá, de a hozzászólásaikból az látszik, hogy a kultúra presztízsének vesztesége a különböző művészeti ágakat mintha nem egyenlően érintené, az irodalmat például jelentősebben, míg a filmet kevésbé: a pódiumon ülő kritikusok közül egyedül Soós Tamás nevezhető professzionális kritikusnak abban az értelemben, hogy nemcsak szakma szerint űzi, hanem a szakmájából is él meg.

Az este második felét leginkább a közönséggel való párbeszéd dominálta, melyben a közönség soraiban ülő fiatal kritikusok, bloggerek, vloggerek próbálták győzködni az aktuálisan divatos műfajok elengedhetetlen megjelenéséről a pódiumon ülőket. Jó példaként Szirmai Gergelyt és az általa létrehívott Hollywood hírügynökséget állítva, aki egyszerre elemez, láttat, véleményt alkot és szórakoztat. A blogszférából érkezettek többen illusztrálják azt a generációs tételt, hogy ők már hosszabb szövegeket csak akkor olvasnak el, ha nagyon jól, nagyon izgalmasan vannak megírva. Puskás Panni úgy foglalja össze, hogy az interneten szocializálódott fiatalabb korosztálynak egyre fontosabbá válik a kritika és a vélemény performativ jellege. „Látni akarjuk a véleményformálókat.” Csáki Judit úgy reagált a felvetésekre, hogy maguk is éppen ezért csinálnak videókritikákat. Próbálkoztak színházi előadás utáni gyorskritikával is. A színházból kilépve egy-két mondatban reagálva a látottakra, de ilyenkor az egész előadás alatt azon gondolkodott, mi lesz ez a frappáns mondat. Azt még hozzáfűzi, hogy ő mégsem fog úgy hadonászni a revizoros videók ikonikus cserépkályhája előtt, mint Szirmai Gergely Hollywood hírügynökség videóiban. Pedig ezzel biztosan különleges élvezetet okozna a videókritikák nézőinek.

(Fotók: Revizor)

Modor Bálint

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.