Lanczkor Gábor: Vissza Londonba, Kalligram, 2008, 98 o., 1500 Ft

Minél többet forgatom Lanczkor Gábor új kötetét, amely Vissza Londonba címmel jelent meg nemrég a Kalligram Kiadónál, annál biztosabb vagyok benne, hogy egy nagy átverés részese vagyok. Jó értelemben. Lanczkor kötete a következő alcímmel jelent meg: Tizenegy hónap a National Galleryben és a Tate Modernben, és  a kiállítások képanyagához készített verseket tartalmazza. Amikor a kötetbemutatóról írtam, valahogy úgy fogalmaztam, hogy a versek a kiállítások képanyagának irodalmi adaptációjára törekszenek. Ezt ma már nem állítanám ilyen biztosan, sőt. A versek valóban képek mellé íródtak, illetve nyilvánvaló egy olyan törekvés ebben a kötetben, amely a műalkotások vizuális hatását kívánja szépirodalmi formába önteni, rossz szóval élve nyelvesíteni. Írásba foglalni azokat a kódokat, azt az emocionális hatást, amit egy képzőművészeti alkotás hordoz, kivált. Nos, a vállalkozás szinte lehetetlen. [KálmánG]

 

A teljes cikk a KönyvesBlogon olvasható.

 

Egyéniség a nyelvben: nem a Nádasdy mondja meg

Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol, Magvető, 2008, 350 o., 2990 Ft

 

"Gondolom, önök is eltűnődtek így nyaralás közben, hogy pontosan mi is a névutó. Nem csodálom, ha ezen töprengenek, mert valóban különös lény" - kezdi a névutóról szóló írását Nádasdy Ádám, és talán itt kéne abbahagynom ezt a minikritikát, és nem magyarázni tovább, hogy milyen bravúrosan teremt egyensúlyt a Prédikál és szónokol a könnyen olvasható ismeretterjesztő szöveg és a tudományos írások között. Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, habilitált egyetemi docens, az ELTE-n tanít, valamint a Magyar Narancsban Modern Talking címmel időről időre aktuális és érdekes nyelvi problémákat feszeget. Igen, merthogy van olyan, hogy érdekes nyelvi probléma, nem Nádasdy találta ki. Mit csináljon például a Sziget Fesztivál szervezőirodája, ha szeretne kiadni egy közleményt, miszerint elmarad a fellépése egy előadónak, akit The Game-nek hívnak? Lemondta a fellépését a The Game? Lemondta a fellépését a Game? Lemondta fellépését The Game? [verespalne]

A teljes cikk a KönyvesBlogon olvasható.

 

A nagy igazságokkal nem árt csínján bánni

Márai Sándor: Jób… és a könyve (televíziós és rádiójátékok) Helikon, 2007, 333 o.

Márainak van egy feelingje, mint ahogy a Márai-olvasásnak is. Az ember lelassul, elnehezül tőle, és kicsit álmos lesz. A „nagy igazságok” olyan súllyal telepszenek a vállára és fejére, hogy azt ki kell aludni. Ettől még lehet rajongani a patetikus, archaizáló, erkölcsi-kinyilatkoztató, ringató körmondatos stílusért, amitől egyesek a falra másznak. Én, aki jórészt az első csoportba tartoztam, most elbizonytalanodtam. Főleg abban a kérdésben, hogy ez így együtt hogyan és mennyire állná meg a helyét színpadon, tévében, rádióban, merthogy a könyv rövid, párbeszédes jelenetek gyűjteménye. Két nézőpont között hezitálok azóta is: egyrészt nem csodálkozom, hogy ezeket a darabokat nem nyomatják túlzottan (bár a fülszöveg szerint külföldön volt erre példa), másrészt ha van valami, ami megmenthetné a szövegeket, az az előadás. Maradjunk annyiban, hogy Márainak szerintem jobban állnak (vagy fekszenek) a monológok, mint a párbeszédek. [Mesele]

A teljes cikk a KönyvesBlogon olvasható.

 

Spirónak igaza lett

Spiró György: Álmodtam neked, Scolar, 2007, 342 o., 2950 Ft

Spiró György különös jelenség a kortárs irodalomban. Míg a kultikus '86-os korszakhatár Nádas és Esterházy nevével jelölt prózafordulata papíron megtörtént, ő hangos közönségsikert könyvelhetett el, és minden más alkotónál markánsabban írta be nevét elsősorban színpadi műveivel a köztudatba. Amikor pedig a kilencvenes években minden magára valamit is adó szerző kötelességszerűen a szövegközpontú írásmód gyakran kétes kimenetelű technikáival kísérletezett, ő következetesen ragaszkodott a saját nyelvi stílusához és az akkoriban lesajnált történethez. Neki lett igaza: az elmúlt évtized visszahozta a mesélőkedvet, s míg a jelentős művek mellett jó néhány középszerű posztmodern szöveg született, ő a Fogsággal elérte rég vágyott célját: megírta azt az olvasók és a kritika által is elismert meghatározó nagyregényt, amelynek súlya alatt valóban beszakadt az asztal. [wolferl]

A teljes cikk a KönyvesBlogon olvasható.

 

Hogyan változik körülöttünk az ország

Závada Pál: Idegen testünk, Magvető, 2008, 2990 Ft

Závada Pál legújabb könyve, úgy vélem, a szerző legérettebb és legjobb könyve az eddigiek közül, ami – ha csak végiggondolunk a szövegek sorát (és ha csak a regényekre korlátozzuk ezt a felsorolást: Jadviga párnája, Milota, A fényképész utókora) – bizony nem kis dolog. Persze ez merész kijelentés, főleg ha a Jadviga párnája fogadtatására gondolunk. A nyolcvanas éveket követően, s itt konkrétan Krasznahorkai Sátántangójára kiélezve a dolgot, ez volt az a mű, ami hasonlóan nagymértékben megmozgatta a kritikát, és olyan erővel és magabiztossággal állta ki még a negatív hozzászólásokat is, mint kevés más szöveg – s természetesen itt is hozzáadódik az a plusz, hogy első regényről volt szó. [Szőllő]

A teljes cikk a KönyvesBlogon olvasható.

 

Indiainak lenni

Huszadik századi indiai novellák, Noran, Modern Dekameron, 2008, 582 o.

Azért (is) választottam ezt a könyvet, mert emlékszem, mennyire elbűvölt annak idején A hajnal leánya indiai mesegyűjtemény. Emiatt magánhasználatra szánt fejtegetésbe bonyolódtam arról, mi köze egymáshoz mesének és novellának, mi mindent tettek már meg a novellaműfajjal, létezik-e egyáltalán stb. Egy összefoglaló megerősített abban, hogy a novella előzményei közé számítanak a keleti mesegyűjtemények, ennek ellenére – mint Greskovits Endre a szerkesztői utószóban megjegyzi - a novella műfaja „idegen a klasszikus indiai irodalomtól”, a gyarmatosítók, illetve az angol egyetemeken tanuló fiatalok honosították meg. Mégis több helyen ráleltem arra a finom, helyenként misztikusan megközelített, éteri világra, ami A hajnal... szövegeit mozgatja, de míg ott a mesék happy enddel végződnek, itt erre alig látunk példát. Ez a világ sokkal nyomasztóbb, sötétebb és kegyetlenebb: az igazság törvényszerűen vagy veszít, vagy rejtve marad. Egy novellát találtam, amelyik igen közel áll a klasszikus tanmeséhez; a középső részből Initizár Huszain: A bráhmin-kecske című írása, amelyik az újjászületések szakadatlan láncolatának hiábavalóságát dramatizálja azzal az állítással a középpontban, hogy legyünk bármily körültekintéssel és jóakarattal, a sorsot nem kerülhetjük ki. [Mesele]

A teljes cikk a KönyvesBlogon olvasható.

 

Nem art Eco, de jó

Roman Ludva: Szív-fal, ford. Csoma Borbála, Kalligram, 2008, 356 o., 2490 Ft 

Nem értem, miért kell elrontani egy jó történetet egy ósdi klisével – ez jutott eszembe, miután elolvastam a regényt, és rájöttem, hogy minden célzatosságával együtt a kerettörténet egyszerűen felesleges. Patrik Honzl, az író felkeresi a világhírű festőművészt, hogy utánajárjon egy titokzatos legendának, egyúttal anyagot gyűjtsön új regényéhez. Lenyűgözi őt Josef Hala vidéki rezidenciája és csodaszép felesége, de a kimerítő sztorizás után már hazavágyik saját családjához. Felesége nagyot néz, amikor az író hazatérve megcsókolja. Mindez nagyon szép és didaktikus: szeressük a minket körülvevőket, és akárhány középkori rejtély is lengi körül a művészetet és az életet, maradjunk meg az anyaföld talaján, és absztrakt fantazmagóriák helyett inkább az ölelésbe próbáljunk apait-anyait beleadni, amikor a házastársunkkal kettesben veszünk részt egy kéjes happeningben. [Florescu]

A teljes cikk a KönyvesBlogon olvasható.