(monodráma egy félvonásban)

 

mottó: Mutassatok egy világot, és én kifordítom a sarkaimat.

Színpadkép: egy fül és egy száj látható sötét háttér előtt, a száj és a fül szabadon úszkál a sötét háttér előtt.

 

Szia! Hogy vagy? Á, csak beteg ne legyen az ember. A betegséggel nem lehet viccelni. Bocs, ne haragudj, de most telefonon beszélek valakivel. Persze, veled. Csak azért szólok, hogy nehogy zavarjon. Nem tudom: szerinted ki ér többet, az ember vagy az állat? Ha az állatok mesélni tudnának, mi mindent tudnának mesélni! Hm! Ez kitűnő vitatéma. Olyan jó, hogy beszélgetünk. Csak sose legyen vége. Mindig akkor jövünk rá, hogy milyen jó egészségesnek lenni, amikor megbetegszünk. Nem, nem, ne izgulj, a nászéjszakán majd besegítünk. Egy gombostűt se lehet majd leejteni. Már a régi görögök is így csinálták. A mostaniak meg... Tudod van egy sanda gyanúm: jó annak, aki nem gondolkodik. Na, ezt még gyakorolni kell, de nem itt, hanem otthon. Ja. Gyalogolni jó, de legjobb otthon. A kirándulás is arra volt jó, hogy velem együtt a bokám is kiránduljon. A többiek? Egyszerűen belegyalogoltak a lelkivilágomba. Hogy miért? Mert náluk önkiszolgálás van. Aki gátlásos, annak kétségkívül nehezebb. Nyugaton másképp mennek a dolgok. Egyszer eljön az a kritikus pont, és akkor mindenkinek kell egy zug, ahol magára fordíthatja a kulcsot. Kész csoda, hogy nálunk még van közvilágítás. Ezek nekem ne magyarázzák el, hogy mi a kultúra. Nem áru, csak pénzbe kerül. Lehet, hogy a Csehov nekik kultúra, de marha unalmas. Ahogy néz azzal a két okos szemével. Tiszta Tirana. Vagy Hódmezővásárhely. Az ember csak magában bízhat, nem a szerelemben. De: hallgatni Arany, beszélni Petőfi. Állítólag abszolút hallása volt: abszolút nem hallott semmit. De tulajdonképpen minek élünk, ha úgyis meghalunk? Majd a halántékunkon átsejlenek a finom kék erek, és a biciklinadrágba töröljük a szánkat? Pecsét. Ráütötték a pecsét. A mezőgazdaság halálra van ítélve. Mint régen, mikor a ló halálos ítéletére a traktor ütötte rá a pecsétet. A traktornak halálos az ölelése. Mint Napóleonnak. Napóleon, a korzikai sas. Végül is, nekem nincs kifogásom a négerek ellen, olyan ruganyosak, hogy mindig elérik a banánt. Én is imádom a napot. De mindig akkor jön egy kis felhő, amikor kiérek a strandra. Kell egy kis nap annak bőrnek. A napozás – vitamin. Csak a szemem nem állja. Gréta Garbó is a sötét szemüvege mögé menekül a fotóriporterek elől. Hogy oda ne rohanjak. Tipegjek. Sántikáljak. Alamuszin csoszogjak. Persze néha kell egy kis luxus. Egy kis luxuspanoráma, indításgátlóval és elektromos ablakemelővel. A kényelem nem szégyen, de a hiánya roppant kellemetlen. Nem lehet az életet csak úgy leélni a vakvilágba. Nem lehet mindenki ökölvívó, mert akkor hülyére vernék egymást az emberek. És nem alakulhatna ki mezőnyfölény. De hát nem az számít, hogy ki milyen messze van a bölcsőtől, hanem hogy milyen közel van a koporsóhoz. Egy szál cigi, egy koporsószeg. Egy szivar, három koporsószeg. Egy karton cigi meg már kisebb ácsmunka. Persze tudom, ilyet még mondani sem szabad, az a lényeg, hogy élünk. Az a lényeg, hogy szeressen a férjed. Civil a pályán, bár vannak rendes papok is. Holtig tanulnak. Aztán meg a sírba viszik a tudásukat. Beadják a derekukat. A zaciba. A parancs az parancs, de ettől még pályát téveszthet az ember. Kinek a pap, ugye, kinek a paplan. Majd csak lesz valahogy.

 

Hej, ha megint egy kis időre fiatal lehetnék! Fiatal költő. Akinek bár verseiben rokonszenves feszültség munkál, önérvényű, eltéveszthetetlenül egyéni hangján való megszólalása még várat magára. A műben, a mélyén valami ösztönös erő morajlik. Látszik, hogy benne él a világban, a képi megörökítés szenvedélye, vágya fűti. Csakhogy mindennek megvan a maga technikája. És az ideje. Előbb el kell sajátítani, aztán jöhet az absztrakt... A feszültséget pedig jobb elkerülni. Mert aki korpa közé keveredik, azt valószínűleg már elhamvasztották. És akkor már késő bánat. Mert ha Hegelt is elhamvasztják, akkor vajon Marx hogy állítja a fejéről a talpára. Helyes a bőgés, oroszlán. Helyes ez a nő – himlőhelyes. És akkor még magán kívül, exhas, hozzáteszi: a hegyi levegőnek nincs párja. Ahogy a szegedi papucsnak. Erdő mellett nem jó lakni, mert a sok fától a fejem szokott hasogatni. Na de lássuk, mi a harci helyzet! Hm! Most lebuktál, mégis csak négy cukorral iszod a kávét. Olyan őszinte vagy, hogy már én se tudom, mikor mondasz igazat. Hogy eltörött a mécses? Sebaj! Fogyóeszköz, apróra. Nem lehet mindenki gazdag, boldog, milliomos, miniszter és filmrendező. Gondolj arra inkább, hogy a távolság megszépít. Téged is. Dekem bár binden bindegy. Ne add fel! Legalább mi tartsunk össze, mint két térdkalács. Ne magadat okold, az orvostudomány mai állása szerint minden az atom miatt van. Még ez is: bemégy a közértbe, nem veszel semmit, oszt az is egy ezres. Az más dolog, ne hasonlítsd magad vele össze. Ideje van, teje van, miért ne szoptasson? Te zavarba jönnél, ha meztelenül kéne sétálnod az utcán? Este. Persze. Sötétben mindenki egyforma. És a növény is érez. Nem lehet biztos receptet adni a halálra. Vannak dolgok, amiket nem lehet befejezni. Csak abbahagyni. Köszönöm, hogy élek.