Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék
A Móra Kiadó ajánlata
A kötete főhőse, Amália, a boszorkány szépséges szép, ért az állatok és a növények nyelvén, s csöppet sem gonosz: legfeljebb néha szomorú. De ami a legfőbb: csodás meséket mesél. Mesél az esőről, a napról, a holdról, csillagokról, felhőkről, virágokról, madarakról, színekről és árnyékokról, és a mesék boszorkányos varázslata hatalmába kerít mindannyiunkat, kicsi és nagy olvasót egyformán.
- 2007. március 31.
Az olvasó kedve szerint olvashatja különálló meseként vagy kerettörténetbe ágyazott összefüggő mesefolyamként a kötetet. A mesékben felfedezhetjük mítoszok, legendák és mondák motívumait, játékosan átalakított változatait, sosem látott, mégis mintha népmesékből előlépett lények alakját. A változatos történetek eredeti ötleteket villantanak fel, plasztikus figurákat vonultatnak fel, finom nyelvi ízeket kínálnak. A megvalósítható (erkölcsi-esztétikai) világrend és az eleven valóság sokszínűsége nyújtotta szépségélmény adja e magával ragadó mesevilág vonzerejét.
A kötet költői álomvilágát Szegedi Katalin illusztrációi keltik életre; az ő grafikai stílusa valósággal kínálkozik Boldizsár Ildikó meséi mellé.
Boldizsár Ildikó neve meseolvasó gyerekek és meseértő felnőttek számára egyaránt ismerősen cseng. Több mesekötet szerzője, de gyűjtője és tudományos szakértője is a meséknek, mesetípusoknak, motívumoknak. Meseíróként a kortárs irodalomban egyéni stílus és hangvétel jellemzi: meséi álomszerűen szépek, már-már költői hangúak. Ha irodalomtörténeti „rokonait” keressük, elsősorban Balázs Béla, Lesznai Anna, illetve a világirodalomból Oscar Wilde juthat eszünkbe. Az irodalmi köztudat a nyelvi játékosságot elsősorban a groteszk-ironikus stílusú szerzőkhöz társítja (pl. Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Békés Pál), de Boldizsár Ildikó szövegei is hallatlanul gazdagok nyelvi leleményekben, szókincse bővelkedik lírai fordulatokban, szemléletes képekben. Fontos szerephez jutnak nála a színek, életre kelnek az illatok, a valóságos növények megelevenítésével tündér- és álomvilág születik.
Író: Boldizsár Ildikó
Cím: Boszorkányos mesék
Illusztrátor: Szegedi Katalin
Kiadó: Móra Könyvkiadó
Oldalszám: 104 oldal
ISBN 9631182592
Bolti ár: 1990 Ft
Részlet a könyvből:
A Nap és a Hold találkozása
Egy régesrégi nyári éjszakán szerelmes lett a Napba a Hold. Még sohasem látta a Napot, csak a melegét érezte, s a meleget kísérő furcsa illatot. Szerette volna közelebbről is látni azt, aki a meleget és az illatot maga után hagyja, de bármilyen korán indult is útjára, sohasem olyan korán, hogy találkozhatott volna vele. Hosszú éjjeli sétáin, miközben lassan végigjárta az eget, százféleképpen is elképzelte a Napot: hol ragyogónak és kedvesnek, hol kacérnak és kegyetlennek, hol pedig szelídnek, csöndesnek.
Akkoriban még nem voltak csillagok, a Hold nem tudott szólni senkihez, s őt sem vigasztalta senki. Olykor bősz szelek érkeztek hozzá, de őket a Hold nem szólította meg. A szelek ezért gőgösnek tartották a Holdat, s nem meséltek neki sem a Napról, aki mindig mosolyogva fogadja őket, sem a folyókról és tengerekről, melyeknek ők fodrozzák vizeiket. A Hold a virágokról sem hallott soha. Nem látott még mást, csak a nagy és fekete éjszakát, nem érzett még mást, csak azt a meleget és azt az illatot, amely oly különös módon borzongatta meg, és amelyről azt sem tudta, mi lehet. Éjfélkor, amikor a legmagasabban járt, megállt egy pillanatra, körülnézett, de onnan sem láthatta a Napot. Ekkorra már a levegő is lehűlt körülötte, ő pedig szomorúan járta be égi útjának hátralévő részét, hogy hajnalban nyugovóra térjen, s ebben a pillanatban az ég másik oldalán útjára induljon a Nap.
Az a Nap, aki sohasem gondolt a Holdra, csupán sietett eloszlatni az utána maradt hideget, sietett fölmelegíteni a levegőt. Szikrázott, forgott az égen, tréfált a felhőkkel, játszadozott a széllel, azok pedig elmesélték neki, hol jártak, mit láttak. Üzenetet hoztak az erdőktől, a földektől, s a Nap addig nyújtózkodott, míg fel nem melegítette a legrejtettebb zugokat is, meg nem talált minden élőlényt. Sosem volt szomorú, sosem volt fáradt, és sosem gondolt arra, hogy mi lesz vele, ha egyszer majd megöregszik. A Holdat ő sem látta soha, eszébe sem jutott neki, hogy mi történik a világban éjszaka, ki világít az égen, ha ő nincsen ott.
Sok-sok éve így volt ez már: Nap és Hold váltogatták egymást, rendben, ahogy kellett, mikor egy éjszaka minden megváltozott.
Ezen az éjszakán a Hold
megállt az égen s el-
határozta, hogy nem
mozdul el onnan, míg
el nem jön hozzá a Nap.
Néhány héttel azelőtt egy öreg sas röpült el mellette, a Hold megszólította, és elbeszélgetett vele. A sas mesélt neki a Napról is, elmesélte, hogyan táncolja át reggeltől-estig az eget, hogyan szórja szerteszét sugarait.
A Hold még kíváncsibb lett rá, s minél jobban fázott éjszaka, annál jobban vágyta a Napot. Azért is állt meg azon az éjjelen, hogy magához ölelje végre.
A Nap a megszokott időben ébredt, frissen nekivágott az égnek, ám néhány lépés után megtorpant, nehezen tudta kiegyenesíteni sugarait. Egyszer-egyszer vissza is csúszott, és egyre halványabb lett, egyre erőtlenebb. De újra és újra nekilódult, próbált az égen magasabbra jutni.
A Hold szilárdan állt
a helyén, az ég leg-
magasán, és akkor sem
mozdult, amikor már
elviselhetetlen hő-
ség vette őt körül.
Ekkor a Nap már majdnem félúton járt, s igen közel került a Holdhoz. Közelétől a Hold kibillent egyensúlyából és sebesen zuhanni kezdett felé, húzta magához a Nap ereje.
A Nap nagyon megijedt a feléje tartó hatalmas korongtól, de már nem tudta elkerülni a találkozást. Abban a pillanatban, amikor egymáshoz ért a két test, hatalmas robbanás rázta meg a világot, és szétszóródott az égen sok ezer apró, fényes darab.
Többé nem találkozott a Nap és a Hold, s így van ez jól, mert ha megint találkoznak, egyikük biztosan elpusztul.
Csak Amália tudja, mit álmából fölébredve megtudott, s amit rajta kívül nem is sejt senki más. Hogy ez volt a legszebb szerelem, ami eddig a világon létezett, mert ebből a szerelemből születtek meg és kerültek föl az égre az első csillagok.
Hozzászólás