Ha május, akkor fülemüle.
    A fülemüle görögül sötétségkedvelőt jelent. Philosz melasz. 
    Nemrég fordítottam Mieczysław Jastrun egyik versét, amelyikben fülemüle (csalogány) szerepel:

    „Kiért a gyönyör? az erőmutatvány?
    Fák közt ha csalogány csacsog,
    Kiért repes dala, miért buzog,
    Mint szökőkút, amely az égre fényt hány –
    Ellenségesen, közönnyel zsibong
    Ezrek és ezrek embertelen sírján
    A föld szépsége. S aki elborong
    A szép szón mint egy ismeretlen arcán,
    Annak tiszta, túlontúl tiszta hangján
    Sárral kevert vér csorog.”

    Sohasem kedveltem különösképpen az idősebb Jastrunt, és ez a verse sem hozta közelebb hozzám. E sötétségkedvelő kismadár éneke természetesen nem fényes, hanem maga is sötét tónusú. A fülemüle dala nem repes (zanosi się), és aki hallja, az még kevésbé. A görögök azt tartották, hogy a lélek örök boldogság utáni vágya ölt benne testet. Ami azt illeti, elég aprócska és pihekönnyű testet.
    Az örök boldogság utáni vágy pedig nem vidám dolog. Az örök boldogság utáni vágy nem más, mint örök boldogtalanság.

    Ha jól értem, Jastrun azt a mérhetetlenül ostoba kérdést teszi itt fel, hogy lehetséges-e csalogánydal Auschwitz után. Amikor életemben először Oświęcimben jártam, késő éjszaka érkeztem, és teljes sötétségben vertem fel a sátramat egy útmenti réten, a Soła partján. Valószínűleg egy olyan helyen, ahol ezrek és ezrek hamvaitól zsíros a föld. A fiatal fák közt füttyögtek, trilláztak és csattogtak a fülemülék.

    William Shakespeare mérhetetlenül sokat tudott az emberi boldogságról, amely nem örök. Amikor Júlia a harmadik felvonás ötödik színében azt bizonygatja Rómeónak, hogy még a csalogány dalol:

    „Menni akarsz? Még nem hajnalodik.
    Ez nem pacsirta volt – ez csalogány,
    az szúrt bele az ijedős füledbe.
    A gránátalmafán ül minden éjjel”

    akkor nem csupán Rómeót marasztalja. Nem csak még egy numerát akarna, hanem magát az örök boldogságot. Ez persze lehetetlen, Júlia, mondhatni, regrediál, nem akar tudomást venni a realitásról. (Shakespeare-nél a nők még gyakran viselkednek úgy, mint a gyerekek, ami manapság inkább a férfiakra jellemző.) Csakhogy a csalogány, éppen a csalogány emlegetése azt is elárulja, hogy Júlia sejti: ez az első éjszakájuk volt az utolsó. A pacsirtaszóra és pirkadó égre hivatkozó Rómeó úgyszólván a realitás talaján áll, mégis kevesebbet tud - mert gyanútlan.

    Ha rendező volnék, és ezt a darabot kellene megrendeznem, a kriptajelenetben -- ahol tényleg éjszaka van, csak éppen nem az az éjszaka -- megszólalna a fülemüle.

    Helyesebben a csalogány. Kazinczy, amikor ezt a nevet adta neki, állítólag a csábításra gondolt. De a csalás is benne van. Mert a csalogány dala mindig már ismétlés. Akkor is, amikor először hangzik fel. Az ismétlés: hiány. Így csal a csalogány.

    A hangok között a fülemüle éneke az illat.

Fulemule by litera

Akár megtörtént, akár nem, kérlelhetetlenül felidéz egy régesrégi éjszakát, amikor a kertből behallatszott a nyitott ablakon át. Egy szobába, ahol két test fekszik az ágyon, izzadtan, meztelenül. A függönyt néha meglebbenti egy lassú fuvallat.
 

Csordás Gábor