hirdetés

Borbély András: Az irodalmi tér

2018. január 9.

Az úgynevezett irodalmi életről szólóhomályos fogalmak birtokában / kiáltványt írtunk egy bizonyos háromfejű szerző nevében, / előkapartam kortárs erdélyi szerzőket, / bár erdélyiségük lehetett volna hottentotta is akár – Októbertől néhány hónapon át erdélyi szerzők műveit közöljük a Magasiskolában. Borbély András versét olvashatják.

hirdetés

1.

A kétezres évek elején,
nem sokkal a 9/11-es események után,
miután beköltöztünk a belvárosba rákosszentmihály
gyanús albérleteiből, ahol
egy kerti csapnál zuhanyoztunk a vendégmunkásokkal,
és mosógép híján a zuhanyzótálcában
mostuk a női fehérneműt,
a találkozás után az első meleg sráccal,
aki multinál dolgozott, de ezt akkor nem értettem,
a szabolcs utcai romaház után,
az emlékek nélküli szorongás után
a kosztolányi dezső téri cselédszobában,
az éjszakai műszakok után,
ahol a sírógörcsöktől végre megszabadultan
mégsem sikerült kemény fiúvá válni,
a hírpack, az auchan, a földhivatal, a upc,
a vodafone, a polifoam félillegális munkavállalójaként,
a graham greene-regények, a pornólapok,
egy sohasem olvasott rongyos faust-kötet,
a feketén vett ukrán cigik
és a testemhez nőtt fekete farmenadrág elkopása után,
s hogy végre pofán sikerült vágni az utolsó
gyerekkori barátot, aki bevándorlóból lett strici,
bár pofán nem ezért vágtam,
elhagytam végre önazonosságomat,
s mivel csak a névtelen város éjszakáit ismertem,
az erzsébet-híd ipari eleganciáját
az éjfél utáni vonaglások történelem nélküli csendjében,
meg az ügyfélszolgálati termek permanens alapzaját,
ahol az informatikai korszak analfabéta autizmusának hatására
egyszer majdnem sikerült ugyanolyan
reménytelen szerelembe esni, mint egyszer gyerekkoromban,
miután tehát megtörtént
az átmenetek biztonsága nélküli fölszámolódás,
és nem voltak többé már jelentések,
megvettem életem első személyi számítógépét,
mert felébredt bennem az irodalmi szenvedély.

2.

Az úgynevezett irodalmi életről szóló
homályos fogalmak birtokában
kiáltványt írtunk egy bizonyos háromfejű szerző nevében,
előkapartam kortárs erdélyi szerzőket,
bár erdélyiségük lehetett volna hottentotta is akár,
s mivel állítólag tehetséges voltam, bár azóta sem derült ki bizonyosan,
hogy versben, prózában, kritikában,
filozófiában vagy a publicisztikában,
esetleg valami egészen másban vagyok az,
bizonyos irodalmi szervezetek, szerveződések
még biztonságosnak számító közelébe is keveredtem,
s most erről fogok írni:
a legmeglepőbb végül is nem az volt velük kapcsolatban,
hogy – állítólag – számomra akkor teljesen átláthatatlan
és érdektelen politikai érdekeik voltak,
hanem hogy egyáltalán voltak,
mert hogy irodalom van, lehet és kell legyen,
azt tudtam már, de hogy irodalmi szervezetek,
ilyen „jogi személyek" is kell legyenek, ez nem volt érthető,
sőt visszataszítónak tűnt a gondolat, hogy akkor én is
valamelyik ilyen szervezethez kell tartozzak,
hogy esetleg megélhetést vagy bármilyen jutalékot szerezzek innét,
hogy ide vagy oda engemet ez vagy az majd „beajánl",
hogy engem majd jól „megtehetséggondoznak",
ez újra pánikszerű szorongással töltött el,
féltem az irodalmi bennfentesektől,
mert úgy éreztem, én csak kinnfentes lehetek,
bár közöm azért az irodalomhoz mintha azért lenne,
mert úgy tudtam, éreztem,
nem tartozom én sehova,
illetve úgy tudtam, éreztem,
az irodalomnak nincs ilyen külön jogi személye,
valamilyen név nélküli helye ha van inkább,
meg aztán az egyik oldal, bár ki így nem mondta,
származásom, ajánlásaim és állítólagos tehetségem
miatt fogadott volna be,
a másik oldal meg származásom, ajánlásaim
és tehetségem miatt nézett rám hűvösen,
legalábbis én ezt képzeltem akkor,
bár nem vettek valószínűleg komolyabban engem sem,
mint magukat vagy bárki mást,
végül is bármelyik befogadott volna, ha eléggé akarom,
de mindenestre basszák meg, ezt lett a konklúzió,
csakhogy a zavar megmaradt, s ma sem értem igazán,
bár igazán, tudományosan is törekszem rá, hogy értsem,
tényleg úgy van-e, mint mondják,
hogy ilyen szervezetek nélkül nincs irodalom,
meg hogy gondozni kell a tehetségeket íziben,
hogy társadalmilag szükséges megkonstruálni
a teret, amelyben van az irodalom,
mindenesetre úgy tűnik,
sok mindent rosszul gondoltam én akkor.

3.

Zárt tér, érdek és érdeknélküliség
itt nem szétválasztható,
tér, amelyben személyek megszervezik
életüket, tevékenységeiket, eszméiket abban a tudatban,
hogy létezésük fontos, mindenesetre megbecsülendő
a kultúra általános hanyatlása,
vagy általános fölvirágzása,
vagy épp csak a kultúra „mint olyan" közepette,
a szakmai és osztályérdekek és érdektelenségek kusza szövedéke,
mely igényt tart a társadalmi jelentőségre,
díjak és pályázatok, nagy lóvék és forráshiányok,
társadalmi munka és pénzéhesség,
a valahova elköteleződés szigorú morális bombasztjai,
vagy egyszerűen csak egzisztenciális kényszerei,
leépülés és kultúrmarketing,
kritikák és ellenkritikák,
diskurzusok és ellendiskurzusok,
szakmai konszenzusok és demokratikus minimumok,
cinikus bohócok és a tisztességes kultúrmunka egyszerű hősei,
a hatalom szaros seggének konformista nyalogatása a pénzért
és a szervezeti autonómia diszkrét bája,
ó, hogy a faszom ebbe az egészbe,
én is költő akartam lenni, de úgy látszik, nem megy,
kinek is írhatnék,
az értelmiségi osztály értékeli a tehetségeket
és újratermeli a kulturális tőkét,
a politikai osztály értékeli a hatalmat
és újratermeli hatalmát, meg a tőkét,
az értelmiségi osztály bírálja a politikai osztályt,
mert nem ad elég lóvét,
vagy éppen egyeseknek túl sokat ad,
a politikai osztály leszarja az értelmiségi osztályt,
mert nem őket támogatják,
vagy épp mert őket támogatják, de azért leszarja őket,
végül is többnyire leszar mindenki mindenkit,
nem tehet mást,
és küzdünk a fennmaradásáért, vivát,
persze a fontos kivételekről azért sohase feledkezzünk meg,
én meg, mint aki nem a társadalmi hatalom
által számára kijelölt helyen van és
emiatt folyton elsötétedik előtte a világ,
végül is annyi mindent gondolok már az egészről,
hogy egyre inkább nem gondolok róla semmit,
nem akarok kiegyezni senkivel,
nem is vagyok senki, megjegyzem, ti sem,
és abban az illúzióban ringatom magam,
hogy a névtelen helyet keresem,
ahol az irodalom lakik,
remélve, hogy ha néha megtalálom, kicsit más lesz,
mint azok a szőrös kis kapitalista képzetek,
amik benépesítik az irodalmi tér mindennapjait,
egy diszkrét pont, lehet, pont te vagy,
mely pont engem néz
az általános értelemhiányban,
meg a hatalmi hepaj obszcén napi duhajkodása közepette,
nem szervezet, nem hatalom, nem osztály, nem érdek, nem párt,
végre összeáll, és nevetek egyet,
veletek vagy nélkületek,
mindenesetre szabadon és vidáman,
csak úgy magam felé,
majd megfeledkezem róla s kezdhetem elölről,
mindig készenlétben, hogy anarchikusan elmozgok tova,
ha ennyi ez, ha csak ennyi lenne,
na szevasztok.

Borbély András

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.