Vitéz László dala

Hé pajtikák! Figyeljetek!
  Hadd mutatom be sorra
a nagyszerű művészeket,
  kiknek arany a torka,
    csak énekük szomorka!

De jól pengetik a gitárt,
  és meg is szólaltatják
a receficét, cimbitárt,
  és húzzák a fidulát,
   meg fújják a tutorát!

Mert bábszínház az életük,
  és fából van az orruk,
és fából készült mindenük,
  és nincsen semmi dolguk,
    csak munkájuk: a cirkusz!

A cirkusz formája kerek,
  mint tudjuk, kérem szépen.
És vannak benne emberek,
  akik ülnek a széken:
    “Az a közönség, kérem!”

A cirkusz lehet sátoros,
   és ló vontatta régen,
de újabban már motoros,
  vagy felfújható, kérem!
    De ezt miért beszélem? –

A lényeg a produkció:
  varázslatán, a fényen
múlik a tisztelt ázsió,
  mert ebből élünk, kérem!
    Meg vízen és kenyéren!

Cirkuszt csinálni nem lehet,
  azt szívből kell szeretni!
“Csendben leülni!” Dob pereg:
  Ne tessék most nevetni!
    “A rágót meg kiköpni!”

Erőművészen lánc szakad
  (vagy nem szakadt el mégsem…).
Művészeink már sportosak,
  nem úgy van, mint volt régen:
    lebegnek a trapézen,
    (Ó pardon: a trapézon!)

A bűvész nálunk sose lop,
  csak eltűntet serényen.
S amit a zsonglőrünk feldob,
  az nem marad a légben!
    Ezt garantálom kérem!
    (Az visszahull… “A térdem!”)

És van artistánk is nekünk,
  igazi akrobattta.
A föld megtartja mindenütt,
  mert erős, mint a bika.
    S nem süllyed el alatta! (Hehehe…)

A táncosnőnk roppant kecses,
  és hajlong, mint virágszál.
Vagy mint a pillangó repes,
  mert ingó-bingó nádszál.
    De megtudod, ha rád száll!

És vannak itt még állatok:
  mint szúnyog s úgymint: bolha!
Csak egyet-kettőt láthatok,
  ha viszket hébe-korba.
    “Ne csapja le!” (“De durva…!”)

A cirkuszhoz kell még a kóc,
  meg mindenféle festék.
A bejárathoz két bohóc,
  hogy mondják: “Tessék, tessék!”
    S a gyerekek szeressék

a cirkuszt, mely az életünk!
  Egy nagy család vagyunk mi,
egyforma az orrméretünk,
  és az anyaga krumpli!
    “Kéretik nem csúfolni!”

Hé pajtikák! Figyeljetek!
  Ne feledjétek soha
e nagyszerű művészeket,
  kiknek arany a torka,
    mert életük szomorka!