hirdetés

Boualem Sansal: 2084 - A világ vége (részlet)

2017. április 23.

Isten Városa elképzelhetetlen építészeti együttes volt, labirintus labirintus hátán, mint már szó volt róla, kaotikus összevisszaságban. És nagyon impozáns: falai közt összpontosult Abisztán, vagyis a világ minden hatalma. – Boualem Sansal regényéből olvashatnak részletet.

hirdetés

Ahogy elhagyták az utolsó kalyibákat, teljes nagyságában, fáraókat megszégyenítő monumentalitásában tárult fel előttük a kormányzati negyed, avagy Isten Városa. Nem emberi léptékre készült, itt Istennek – márpedig Yölah a legeslegnagyobb –, az örökkévalóságnak és a végtelennek dolgoztak. A mű emberi volt, de meghaladta az emberi felfogóképességet. És akkora meglepetéssel szolgált, hogy elállt a lélegzetük: Isten Városát hegymagasságú, harminc-negyven szikka vastagságú fal övezte! Hát ezen meg hogy jussanak át? Gog egy szót sem ejtett róla. Mindig is lyukas volt az emlékezete, na de ennyire? Persze az is lehet, hogy a falat később emelték. Meg aztán amikor Gog az Abikormban járt, talán ha tizenöt éves lehetett, futkosott, mint a kergebirka, s közben sok mindent nyilván észre sem vett; a néhai kis lótifuti most vén, mint az országút, a feje meg lyukas, mint a szita. S azóta sok minden történt, voltak betörések meg Szent Háborúk, a legeslegnagyobbik, az ősháború után az atomszennyezéstől annyi bandita meg mutáns lett hirtelen, mint még soha az emberiség történelmében, voltak nagyszabású forradalmak és gigászi megtorlások, melyek milliókat kergettek őrületbe és milliókat juttattak koldusbotra, voltak világméretű éhínségek és járványok, melyek egész földrészeket pusztítottak el és népeket tettek földönfutóvá, s mindennek tetejébe volt egy méretes klímaváltozás, ami után borult a földrajz, bolygónkon semmi sem maradt a helyén, tenger, föld, hegység, sivatag úgy összekuszálódott, mint még a földtörténeti korszakokban soha, s mindez egyetlen emberöltő alatt. Itt már a mindenható Yölah sem elég, még ez az irdatlan nagy fal is kell, hogy védje az Igaz Testvériséget és híveit. Abból az időből, amikor Gog még kedvtelésből látogatta az Abikormot, csak Abi maradt életben, de hát ő a Küldött, ő halhatatlan és mozdíthatatlan. Meg Gog, ő viszont kisstílű halandó, s nincs is már sok hátra neki.

De mint mondják, addig probléma a probléma, amíg valaki meg nem találja rá a megoldást. Néha nem is kell keresni, jön magától, s akkor a probléma is mintegy varázsütésre megszűnik. Itt is ez történt: arra járt egy teherhordó ember, s mikor látta, hogy barátaink hogy sóhajtoznak csüggedten az irdatlan nagy fal tövében, így szólt hozzájuk: – Ha a bejáratot keresitek, ott van délnek, úgy háromsabír-nyira, de fenemód őrzik, az őrök meg szőrös szívűek és meg se lehet vesztegetni őket. Pedig próbáltuk… Ha siettek vagy nem akarjátok mutogatni, mi van nálatok, akkor mehettek az egérlyukon, az úgy százszikká-nyira van jobbra, a hivatalnokok kaszbá-jába vezet. Mi ott szoktunk bemenni, mikor zöldséget vagy egyéb szajrét árulunk nekik, ők papírokkal meg mindenféle igazolványokkal fizetnek, amiket itt helyben, meg Abisztánban bárhol el tudunk passzolni. Ha be akartok menni valamelyik minisztériumba vagy a Kiibába, ahhoz idézés vagy menlevél kell. Azt Toznál vehettek, ott szokott ülni a boltjában, a mockba mellett. Mondjátok meg, hogy én küldtelek titeket, Hou, a hordár, akkor olcsóbban megszámítja. De bármi másra lenne szükségetek, akkor is hozzá forduljatok, mindig otthon találjátok. Itt az A19-ben nyugodtan lehet közlekedni, nincsenek ellenőrök, illetve nem keménykednek, ám annál több a besúgó, azokra figyeljetek. Sok szerencsét, Yölah vigyázzon rátok.

Barátainknak nem kellett kétszer mondani, szaporán legyalogolták azt a száz szikká-t. Tényleg ott volt jobbra az egérlyuk. Szép nagy lehetett az az egér, de az is lehet, hogy később tágították ki a lyukat, hogy át tudjanak menni rajta a kézikocsik, meg az a néhány teherautónak nevezett, özönvíz előtti tűzköpő monstrum, amit makacs csempészgenerációk csodálatosképpen máig életben tartottak valahogy.

Isten Városa elképzelhetetlen építészeti együttes volt, labirintus labirintus hátán, mint már szó volt róla, kaotikus összevisszaságban. És nagyon impozáns: falai közt összpontosult Abisztán, vagyis a világ minden hatalma. Koa szerint, aki konyított valamicskét a történelemhez, az Igaz Testvériség Kiibája a huszonkettedik tartomány, a Nagy Fehér Folyó vidéke óriás piramisának pontos másolata volt. Abi Könyvéből megtudhatták a hívek, hogy építése Yölah csodatétele volt, még abban az időben, amikor csak Rának vagy Rábnak hívták. Mivel rá akarta venni a Folyó embereit, hogy forduljanak el bálványaiktól és egyedül őt imádják, nem ártott, ha – szónoklatait megtámasztandó – tesz néhány csodát is. Hát tett. Egyetlen éjszaka alatt felépült az emlékmű, a semmiből, porszem nem esett rajta. Nem is maradt el a hatás, úr, rabszolga mind térdre esett, s úgy ismételgették a Yölahtól tanult mondatot: „Nincs más isten, csak Rá, és mi a szolgái vagyunk”, minélfogva szabad hívők lettek, kisvártatva összetörték régi isteneik szobrait, s letépték láncaikat, miket hamis papjaik aggattak rájuk. Yölah, hogy hosszú távra magához kösse és leszármazottaik sorsát illetőleg is megnyugtassa őket, megígérte, hogy mihamar rendel hozzájuk egy küldöttet, aki megtanít gyermekeiknek minden tudhatót és tudhatatlant, és segít nekik, hogy az alázat örömében éljenek.

Idővel a minisztériumok, főhivatalok hosszában-széltében hatalmasra duzzadtak, maga Abisztán is folyton terjeszkedett a föld legtávolabbi tájai felé. Egy szép napon aztán, ahogy hátukat a falnak vetették, hát látták, hogy egy négyzetarasz nem sok, de annyi hely sem maradt az egész Abikormban az utaknak meg a hivatalnoklakásoknak. Ezen ne múljék, elkonfiskálták a környező falvakat, hozzácsapták Isten Városához, a házakat kiutalták a hivatalnokoknak (Abisztán legjobb híveiből válogatták és kemény kiképzésben részesítették őket), a közlekedést pedig a föld alatt oldották meg. Mégpedig úgy, ahogy a hangyák, bevetettek mindent, ami csak van egy hangyabolyban: labirintust, szűkítést, zsákutcát, zsilipeket, átvágást, levágást. Hivatalos kalauz nélkül se be, se ki nem lehetett jönni, úgyhogy kitaláltak egy közlekedési rendszert, amellyel a személyzetet hosszú alagutakon és a hivatalok folyosóira kapcsolt lifteken közvetlenül lehetett ide-oda szállítani a kaszbá-k és a munkahelyük közt. Valaki, aki csak Abi vagy Duk, a Nagy Kommendátor lehetett, úgy gondolta, hogy többé ki sem akarja tenni a lábát Isten Városából, van itt minden, ami kell, ami meg nem kell, attól megvédenek a falak. Mivel a dolgok a szokás, a szükség és a környezeti hatások erejével fejlődnek, a hivatalnokok trogloditák lettek, és szép lassan elhangyásodtak. Fénycsíkos fekete burni-jukkal, egységes központi távvezéreltségükkel hangyábbak lettek a leghangyább hangyánál.

Vargyas Zoltán fordítása

 

Mese, gúnyirat, példázat, totális regény egy történelem nélküli diktatúráról – Boualem Sansal könyve sötét képet fest egy vallási világdiktatúra uralta jövőről. A 2084. A világ vége című regényéért az Algériában élő író 2015-ben elnyerte a Francia Akadémia Regény-Nagydíját.

Boualem Sansal regénye valahol a jövőben játszódik, ahol 2084 már csak bizonytalan szóbeszéd: rejtélyes szám, ősrégi dátum, talán égi jel. „Nem tudni miért, egy évszám rögzült az agyakban, ami a romok mellett elhelyezett emléktáblákon is szerepelt: 2084. Volt ennek valami köze a háborúhoz? Talán. Azt nem részletezték, hogy a világégés valamely konkrét eseményének elejére vagy végére vonatkozik. Az emberek gondoltak erre, gondoltak arra, valami olyasmire, ami életük szentségével áll kapcsolatban. Nemzeti sport lett a számmagyarázat, összeadtak, kivontak, szoroztak, megcsináltak mindent, amit csak lehet a kettessel, nullával, nyolcassal és négyessel.”

Abisztán hatalmas birodalmában egy az Isten: Yölah, és Abi az ő Küldötte. Tilos az önálló gondolat, bűn az egyéni érzés, Yölah népe pedig üdvözülten éli múlt és jövő nélküli, változatlanságba dermedt mindennapjait. Lehetséges-e, érdemes-e vajon kételkedni, bármit keresni ebben a világban, ahol kérdések már rég nincsenek, s ahol mindenre megvan a válasz? A regény csetlő-botló, ám céltudatos főhőse mégis útnak indul, hogy kérdésekre s újabb kérdéseket hozó válaszokra leljen.

Michel Houellebecq, aki egy televízióműsorban lelkesen beszélt Sansal könyvéről, úgy véli, a 2084, amely egy igazi vallási totalitarizmust ír körül, sokkal rosszabb jövőt fest, mint a Behódolás. A két könyv között a legnagyobb különbséget pedig abban látja, hogy míg a Behódolás egy puhább iszlamista rezsimről szól, Boualem Sansal a szélsőségesek győzelmét látja. Lehet, hogy Sansalnak igaza van, amit elképzel a jövőről, az nagyon is lehetséges” – tette hozzá Houellebecq.

Boualem Sansal a kortárs francia nyelvű irodalom egyik meghatározó hangja. Hol ironikus, hol profetikusan komor vagy éppen filozofikusan elemző látomása egy régi-új veszedelem, a szélsőséges vallási radikalizmus lehetséges következményeit viszi el a néhol már szinte abszurd végletekig. Akárcsak Orwell 1984 című regénye, Sansal műve is szenvedélyes figyelmeztetés: olyan disztópia, amely a világ egyes részein már megvalósulni látszó borzalmakból táplálkozik.

Boualem Sansal egy algériai faluban, Theniet El Hadban született 1949-ben. Mérnöki képesítése és közgazdasági doktorátusa megszerzése után számos területen tevékenykedett: dolgozott az oktatásban, volt tanácsadó és cégvezető, valamint egy ideig magas pozíciót töltött be az algériai közigazgatásban, ahonnan a hatalomnak kevéssé tetsző írásai miatt 2003-ban mennie kellett. Jelenleg is Algériában él, ahol regényeit és egyéb írásait cenzúrázzák, őt magát pedig rendszeresen érik fenyegetések és személyes támadások.

Annál nagyobb népszerűségnek örvendenek könyvei Európában, nem utolsósorban Franciaországban és Németországban. Számos irodalmi díjban és kitüntetésben részesült. Goncourt-, Renaudot-, Femina-, Flore- és Médicis-díjra is jelölt, 2084 című regényéért 2015-ben elnyerte a Francia Akadémia Regény-Nagydíját.

Boualem Sansal 2084. A világ vége című regényét Vargyas Zoltán fordításában jelenteti meg az Európa Könyvkiadó. A szerző a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége lesz: április 22-én, szombaton 11 órától Szederkényi Olga kérdezi majd a kötetről.

Boualem Sansal: 2018 - A világ vége, Európa Könyvkiadó, 2017, fordította: Vargyas Zoltán

Portréfotó: Babielo

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.