hirdetés

Búcsú és megérkezés

Jelenkor 2008. október

2008. október 7.
Megjelent a Pécsett szerkesztett Jelenkor folyóirat októberi száma, amely a folyóirat 50. évfordulója alkalmából ünnepi összeállítással örvendezteti meg az olvasóit olyan neves szerzőktől, akik az elmúlt évtizedben erős szálakkal kötődtek a Jelenkorhoz.
hirdetés

Ágoston Zoltán, a lap mostani főszerkesztőjének bevezetője után Tolnai Ottó, Bertók László, Tandori Dezső, Balla Zsófia és Kovács András Ferenc versei olvashatók. Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Darvasi László, Nádas Péter, Kőrösi Zoltán, Garaczi László, Márton László és Méhes Károly a jubileumi alkalomra írt prózáikat közlik. A szépirodalmi rovatot Térey János, Tóth Krisztina, Vörös István, Schein Gábor, Meliorisz Béla és Kukorelly Endre versei zárják.

A tanulmányok és esszék írói e lapszámban a folyóirat egykori főszerkesztői, szerkesztői. Takáts József izgalmas esszét közöl egy irodalmi vitáról, amely Határ Győző és Balassa Péter között zajlott 1988-ban. Csordás Gábor 1990-ben folytatott főszerkesztői levelezéséből tesz közzé részleteket rövid kommentárokkal, felvillantva a rendszerváltás körüli időszak néhány fontos irodalmi eseményét. Csuhai István a Jelenkornál előbb szerkesztőként, utóbb főszerkesztőként eltöltött tizenhárom évéről számol be Búcsú és megérkezés című esszéjében. Tüskés Tibor pedig Beney Zsuzsával folytatott levelezése kapcsán avatja be az olvasót szerző és szerkesztő bensőséges munkakapcsolatának alakulástörténetébe.

A bírálatok szerzői ugyancsak a laphoz kötődő kritikusok: Thomka Beáta írásában Tolnai Ottó legutóbbi prózakötetét, a Grenadírmarsot elemzi, Kálmán C. György recenziójának tárgya Esterházy Péter új regénye, a Semmi művészet, Bárány Tibor vizsgálatának tárgya pedig Takáts József Ismerős idegen terep című irodalomtörténeti tanulmánygyűjteménye.

A jubileumi lapszámot fekete-fehér fotók is illusztrálják a szerzőkről, valamint a szerkesztőségnek hosszú évtizedekig otthont adó Széchenyi téri szobákról 2003-ból, a kiköltözés pillanatairól.
 
 
 
 
Részletek:
 
PARTI NAGY LAJOS



Az étkezés ártalmasságáról

(Cédulák egy előadásból. -hoz.)*

(részlet)

Igen tisztelt Hölgyeim és, hogy úgy mondjam, igen tisztelt Uraim! A kedves élettársamat felszólították, tartson itt velem előadást a magyarság táplálkozásáról, beleértve a nemmagyarságot is bizonyos fokig, de az én Ilikém nem érkezett meg. Illetve fölkapta a kis vizét, és elrohant bizonyos helyre, pontosabban kettő helyre, ad egy: büfé, ad kettő: toalett, ad három: büfé, és a többi, és a többi. Vagyis momentán be kell érjék velem, aki már kerek harminc év óta szakadatlanul, egészségem rovására tudományos kérdésekkel foglalkozom. Úgy a magam, mint a tartós kapcsolatom nevében többszörös egyetemi demonstrátor vagyok obezológiákon bulimia és anorexia tárgykörében. Nemdoktorságom dacára tudom tehát, miről beszélek, sajnos.

*

Nekem három kutyám van, illetve volna, ha majdan körülményem lenne reá, mégpedig, a hasnyálmirigy tiszteletére, a Tripszin, a Lipáz, meg az Amiláz. Nem tudom, miért a kuvaszra gondolok, ha reájuk, Hölgyeim és Uraim, miért e pszichotikusan szilaj pásztorkutyára, holott a mondott enzimek inkább tetszhetnek halk, ölbelikus jószágoknak, szobakutyáknak, mégis, a jövőre nézve, maradok a férfikuvasznál. Egy milleniumi előadás mégse ölebrevü, bugyikabaré vagy tangatanfolyam a magyarság táplálkozásáról.

*

Méltóztattak valaha papagájok lenni akarni, Hölgyeim és Uraim? Színesek és felelőtlenek? Akartak tollboában avagy pucéron kitáncolni a lomha testük börtönéből? Vagy álmodták már önök, hogy kolibrik voltak marokszámra, és lebélsárintották, már bocsánat, az egész Betegellátót Mitwoch Lászlónéstul, mindenestül?
*
Csúsztassák kezüket a gyomrukra, nem oly nehéz! Igen, érintsék meg eme 1,4 liter befogadókészségű, leginkább bokszkesztyűhöz hasonló, ősi szervüket! Érzik a gyomor panaszát? Meg tudják becsülni azt a végtelen és igásállati munkát, amit végez odabent a csülök pékné módjárával, a körömpörkölttel s toros káposztával? Császárhússal. Meleg töpörtyűvel. Velős pacallal. Érzik, ahogy morog, Hölgyeim és Uraim, és egy perc nyugta nincs leülni, megnézni egy filmet, vagy valami, hanem szolgál élethossziglan, foggal, körömmel, helyettünk is fárad azon az átabotában és előjáték nélkül megőrölt csámcsolaton, félvilági masszán, mit néki aláküldünk a nyelőcső ételliftjén.

*

A magyarság fogazata részint hiányos, részint kivehető, sem idő hát, sem tehetség a falat megfelelő előkészítésére. Összehasonlító obezológiai vizsgálatok szerint egy magyar falat, Hölgyeim és Uraim, feleannyi időt se tölt egy magyar szájban, mint egy svéd vagy német vagy sorolhatnám.

*

Nem vitás, hogy az ember a saját sírját késsel, villával ássa. Mert mi is az étkezés? Szolid és csöndes önépítés? Ugyan! Testünk templomának alázatos szolgálata? Tápanyagok bevitele hasznosítási avagy tisztulási célból? Nem, Hölgyeim és Uraim, sajnos nem, tisztelet a rafinált kivételnek, hanem a kéj, a rágazati és szopati bűnözés hona. Előbb az orál jön, aztán a has, mondjon bármit a költő. Az élet a teremtés legmeddőbb anyagmozgatása, végtelen zsírraktárak költözködése inkubátortól kolumbátorig és vissza.

*

Táplálkozás a lélek megrontója, mert a lélek zabál, az teszi bűnrészessé a testet, s ha a test erre a maga józan paraszti módján hízik és formátlanodik, görnyed és szuszog, Hölgyeim és Uraim, akkor a lélek fintorogni kezd, és mindent ráfog e szegény zongoracipelőre. Te vagy az okom, ez az igazság, mondja remegő kézzel, kialvatlanul ez a lélek, gyűlöllek, mondja, miattad frusztrálódom, miattad jönnek rám a rohamok, de akkorák, hogy ki kell futnom a fürdőszobába, a számba kell vennem a fogkefét, a guriga toalettpapírt, amíg elmúlik az eszdüh. Igen, hogy jössz te énhozzám, te bélsármanufaktúra?

*

Minden idők leghíresebb gyomrát, egy kanadai magyar honfitársunk, bizonyos Szárazéry Alexander birtokolta. Súlyos sebet kapott fatális vadászbalesetben, s a hat centiméter átmérőjű luk soha be nem gyógyult. E természeti csoda láttán egy Beaumont nevű katonaorvos mellészegődött, s napi rendszerességgel nézte, mint valami szemeskályha ablakán, hogy mit csinál e magyar gyomor. Követte páciensét, mint az árnyék, barátkozott véle, fizette rapszodikus vacsoráit. Nem volt könnyű dolga, ez az Alexander kun ember volt, egy kanadai kun, aki nemigen akart együttműködni. Ne bámulják az ő betevő falatját mindenféle nációk, másrészt viszont jó megélhetés volt, amit bolond lett volna nem kihasználni. Így élt tehát mogorván, a katonaorvossal a nyakában, a világhírű tudományos ablakkal a gyomrában. 1960-ban halt meg, Hölgyeim és Uraim, St. Thomas de Joliette-ben van a sírja, Montrealtól negyven mérföldnyire északkeletre.

*

A túlsúlyos embertársat csak a hülyék és a gyomorbajosok képzelik a kabaréba. Az obez ember űzött és harapós, például attól, hogy egész egyszerűen tilos űzöttnek látszania, ha nem akarja magát sokszorosan nevetségesnek érezni, s ettől hatványozottan szomorúnak, harapósnak végső soron. Az obez ember kéjvágya, hogy mindent, az utolsó mérgezett szürcsőt is ki akarja szívni ebből az élet nevű lépes micsodából, merő kétségbeesés, Hölgyeim és Uraim. Aztán egy szép napon fönnakad a szem, s megáll a lipidmeghajtású szív, akár egy Mitsubishi Pajero, bőgeti, bőgeti és zökk, bukik rá a tepsire, alászolgája, Ilikém. Úgy megy el, kérem, hogy ragad a keze, tele a szája, tele a nadrágja az életével.

*

Zárójelben megjegyzem, noha magam sem vagyok egyéb, mint egy zárójel, miképpen ez az előadásom is az, zárójel; mi másban jegyezném meg tehát, hogy a botulizmussal, más néven kolbászmérgezéssel, nem viccel az ember. Egy stampedli, egy legszürkébb kocsmai stampedli elég a botulinus toxinból, hogy egész Európát kipusztítsa véle az, aki ezt irányozza, mondjuk, elő magának. Három Európát, négyet, attól függ, mennyire tölti tele az illető. Ilyen erős méreg, Hölgyeim és Uraim. Szerencsére büdös, és 15 perc főzés elpusztítja. Ki tudja, lehet, hogy önök is főztek már kolbászmérgezést, főzték, főzték, kicsinyt tán büdös volt, azután nem volt büdös, megették tormával, s annyi. Annyi, mint sínen átmenni, ha nem jön vonat.


* Hogy pontosan mi ez az írás, alighanem akkor derül ki majd, ha kész lesz. Mondhatnám, ezért írom, ezért dolgozom vele. Könyv lesz, ha el nem faragom. Röstellem, de nem tudok semmi alkalomhoz illőt adni az ünnepi számba, annak pedig, hogy megjelenkorosítsam némelyiket, mellékelt cédulák ellenállnak. Tudom, hogy a Jelenkorról kéne írnom, a lapról és ami körülötte volt hajdan, tartozom vele, most is, később is. Ötven év elég sok idő, bizonyos fokig az én időm is: nem volt még 13 éves a folyóirat, mikor először megjelentek itt a verseim. 21 éves volt, mikor odakerültem szerkesztőnek, 28, mikor elhagytam. Sok időm van benne, és sok ideje bennem. Túl sok ahhoz, hogy most belefogjak. Inkább felteszem, hogy lesz időm megírni egyszer, hisz csak öt rövidke évvel vagyok idősebb a Jelenkornál, akit – amit? amelyet? – éltessen nagyon soká a folyóiratok szűkmarkú, szerencsefüggő, elbizonytalanodott istene.
 
 
BALLA ZSÓFIA

 
Az időhúzás balladája


Barátok közt régen, mikor
együtt autóztunk és nevettünk,
még kortyonként ízlett a bor,
nap s hold mint ómen szállt megettünk,
s reméltük, bár vágyunk fölettük:
ontunk majd remekműveket!
Mert testes évet nem követ
a lelkünk: éretlen, nem vitás.
Nem vagyunk sziklák, csak kövek.
Nem felnőni: cseles időhúzás.

Anyját nem élte senki túl.
Mint vöröslő számlap, az éjben
kigyúl egy élő mozdulat vadul
az ész sajgás-söpörte üregében.
Fojtogat. Létezik egészen. Épen.
Nem él-e túl engem e tűrhetetlen,
sóvár ámulat, hogy elfeledtem?
Átlátok a könny üvegén, hazás-mamás
játékon. Szilánkos ég vacog felettem.
A belátás is csak időhúzás.

Halogatom az ébredést. Még pizsamában
délig nyújtom a reggelt, féktelen
kávézok, lopva olvasok. S ha nekivágtam
a napnak – kapkodásban nincs sok értelem –,
az írást elodázom. És száz fűszerem
közt szaglászok, percegek, mint a szú,
mely éveim rágja. Mert míg az iszonyú
téveszme éltet, hogy az időm is lakás:
zugokban érlelődik sok aszott tanú.
Ki sejti, hogy beérni csupán időhúzás?

Lehetnék jobb, mint amilyen vagyok?
Lehetnék gyorsabb? vagy másvalaki?
Fényt kerestem, hálócska dallamot:
reszketve néz vissza, míg hallani.
Sokféle dal kertjén végigtarolt
szívem, az elnémított mobilkészülék.
Ki egét vesztette, arra ráront az ég.
Ölében zeneszám szól, messzi állomás.
Elhalasztott csöpp fény, már semmiség.
A kérdés sohasem időhúzás.

Ráér minden, bár mindenki rohan.
Ki gyermekként vagy fél ésszel nevet,
elodázza Istent: magasabb lét – ha van –
árnyában az ember erkölcstelen lehet
egy darabig. Még halogat,
s jövő ködében, akár aszpikban, remeg.
Lehet, hogy minden, ami mű, – remek?
Reménykedés lyukaszt, izgága hit csigáz.
Kört tép szoknyámból a gyorsulás, levet!
Istenhez képest hited időhúzás.

Életed bányalég: berobban, bármi szítsa.
Csak érdek a szeretet. És mindig fölszakad.
És nem bőrönd, hogy nyomjad, leszorítsad.
Kipattan, pedig szíja, kulcsa van.
Berobban mindig, folyton fölszakad.
A veszteség mutatja régi formám.
Hazugság-hűség: alvázszám és motorszám.
A könyvem vízjel, gyermekem mutáns.
Ma már nem az nyer, aki győz a tornán.
Időhúzás a hajsza, megvett versenyfutás.

Mindannyian sérülten készülünk:
szülessünk meg a semmiből.
Félünk, hogy bánnak majd velünk:
apánk eldob, csókol, kidől.
Írásból tanulunk s vészek füstjeiből,
heccből, táncból tanulunk, s gyakni, csalni,
féltett barátot is fölfalni holmi
bosszúból, s tudunk félni, megbűnhődni mást:
a megbocsátás biztat elbotolni.
Azt tervezzük, mi nem időhúzás.

Húzom az időt s közben készülök
a csillagtalan haza meghitt hidegébe.
Oda állhassak, hova születés előtt:
testetlen forma, istensugár elébe.
Halleluja! – kiáltsam szerte-széjjel:
a túlcsordulás szétkapja létem.
Almaillatú fény lendít a szélbe!
Elém zuhan, forrósodik a földi pást.
Csak nemlét s veszteség segít fölismerésben.
Célba vett időm nem idő-húzás.


Ajánlás:

Mit ajánlhatnék, Hercegnők, Hercegek,
időnk bazalt suhogása alatt?
Megrebbennek mázsás homokszemek
s virradt bogáncs kórusban madarak –
míg szét nem veti mind a varjúkárogás.
Elhalaszthatjuk a halált, ha
lelkünk hal meg testünk helyett?

Minden dal itt csupán időhúzás.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.