Búcsú Szőke Györgytől
Ma temették a József Attila-kutató professzort
"A tanár, a mindig segítő személy elvesztése nagyon fáj. Mi, a tanszék oktatói mindannyian tőle tanultuk meg a szakmát." - 2008. február 26-án délben kísérték utolsó útjára Szőke Györgyöt szerettei, rokonai, ismerősei, kollégái és diákjai a Kerepesi temető Fiumei úti sírkertjébe. A professzortól a sírnál Vihar Judit búcsúzott - az ő beszédét közöljük.
- 2008. február 26.
Vihar Judit: Búcsúzunk Szőke Györgytől
„Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
Mit kellene
tenni érte és ellene?”
tenni érte és ellene?”
A megdöbbenés erejével hatott rám, hogy Szőke György meghalt. Gyerekként élte meg a II. világháborút, a Sztehlo-féle fiú-nevelőintézetben nevelkedett, majd a Gorkij-iskolába járt. Minthogy édesanyám ott tanított, azóta ismerjük egymást, de közelebbi kapcsolatba akkor kerültünk, mikor Gyuri a szegedi egyetem orosz tanszékének vezetőjeként összebarátkozott volt férjemmel. Gyakran töltöttük együtt a vasárnapokat, akkor még nem volt szabad szombat, együtt kirándultunk négyesben, s utána Gyuri pasta asciuttat készített nekünk.
Kapcsolatunk még jobban elmélyült, mikor Gyuri 1975-ben tanszékvezető lett a budapesti tanárképzőn, ahol 1993-ig dolgozott. Megszervezte az akkori idők egyik legjobb orosz tanszékét. A felsőfokú idegen nyelvi képzés célját tekintve már a 70-es években olyan elveket vallott, amelyeket csak most tűzött ki célul az ország. A modern nyelv megtanulását tartotta fontosnak, s a többi diszciplína is ezt szolgálta. A régebbi nyelvállapottal való foglalkozás szigorúan a mai nyelvállapot jelenségeinek magyarázataként szolgált. Ez a szemléletmód még ma is úttörő jellegűnek számít a különböző idegen nyelvi szakos felsőfokú képzési rendszerben.
Szőke György nemcsak tudósként, kutatóként volt kiváló, hanem pedagógusként is. A hallgatók közül sokan rajongásig szerették, tisztelték. A tanár, a mindig segítő személy elvesztése nagyon fáj. Mi, a tanszék oktatói mindannyian tőle tanultuk meg a szakmát. Nemcsak a munkában lehetett rá számítani, ha kellett, felhívhattuk akár az éjszaka közepén is magánéleti problémákkal.
Gyuri valóságos műhelyt alakított ki a tanszéken, ahol az egy csoportban tanító oktatók a lakásán rendszeresen összegyűlve beszélték meg az egyes hallgatók pedagógiai és pszichológiai problémáit, azoknak okait. Ösztönzése nyomán – amely sohasem volt bántó –, hamarosan egymás után jelentek meg a tanszék oktatói által készített könyvek, jegyzetek az orosz nyelvet tanuló korcsoportok számára, kisiskolás kortól az egyetemi szakos képzésig.
Zaklatott korban élt Szőke György, zaklatott lélekkel. Mindig másokkal törődött, saját gondjairól inkább hallgatott. Családján, barátain kívül néhány koncert, a Lukács uszoda, egy-egy utazás jelentett örömet a számára. Távozását nehezen vesszük tudomásul, fáj, hogy nem látjuk többé, amint a tőle megszokott szenvedélyességgel beleszippant a cigarettába, ahogy vitatkozik, kérdez. Többé nem beszélhetünk vele, akit haladó szelleme, sziporkázó humora, széles látóköre miatt mindig fiatalnak éreztünk.
Kapcsolatunk még jobban elmélyült, mikor Gyuri 1975-ben tanszékvezető lett a budapesti tanárképzőn, ahol 1993-ig dolgozott. Megszervezte az akkori idők egyik legjobb orosz tanszékét. A felsőfokú idegen nyelvi képzés célját tekintve már a 70-es években olyan elveket vallott, amelyeket csak most tűzött ki célul az ország. A modern nyelv megtanulását tartotta fontosnak, s a többi diszciplína is ezt szolgálta. A régebbi nyelvállapottal való foglalkozás szigorúan a mai nyelvállapot jelenségeinek magyarázataként szolgált. Ez a szemléletmód még ma is úttörő jellegűnek számít a különböző idegen nyelvi szakos felsőfokú képzési rendszerben.
Szőke György nemcsak tudósként, kutatóként volt kiváló, hanem pedagógusként is. A hallgatók közül sokan rajongásig szerették, tisztelték. A tanár, a mindig segítő személy elvesztése nagyon fáj. Mi, a tanszék oktatói mindannyian tőle tanultuk meg a szakmát. Nemcsak a munkában lehetett rá számítani, ha kellett, felhívhattuk akár az éjszaka közepén is magánéleti problémákkal.
Gyuri valóságos műhelyt alakított ki a tanszéken, ahol az egy csoportban tanító oktatók a lakásán rendszeresen összegyűlve beszélték meg az egyes hallgatók pedagógiai és pszichológiai problémáit, azoknak okait. Ösztönzése nyomán – amely sohasem volt bántó –, hamarosan egymás után jelentek meg a tanszék oktatói által készített könyvek, jegyzetek az orosz nyelvet tanuló korcsoportok számára, kisiskolás kortól az egyetemi szakos képzésig.
Zaklatott korban élt Szőke György, zaklatott lélekkel. Mindig másokkal törődött, saját gondjairól inkább hallgatott. Családján, barátain kívül néhány koncert, a Lukács uszoda, egy-egy utazás jelentett örömet a számára. Távozását nehezen vesszük tudomásul, fáj, hogy nem látjuk többé, amint a tőle megszokott szenvedélyességgel beleszippant a cigarettába, ahogy vitatkozik, kérdez. Többé nem beszélhetünk vele, akit haladó szelleme, sziporkázó humora, széles látóköre miatt mindig fiatalnak éreztünk.
„Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
[...]
Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj –
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj –
s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.”
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.”
Hozzászólás