hirdetés

Makk Károly búcsúztatása

2017. szeptember 6.

Életének 92. évében elhunyt Makk Károly, Kossuth-díjas filmrendező, a Széchenyi Akadémia elnöke. Búcsúztatására 2017. szeptember 9-én, szombaton 11 órakor a Fiumei úti temető 41-es parcellájánál kerül sor. Beszédet mond Ferencz Győző, Tarr Béla és Konrád György.

hirdetés

Makk Károly a magyar és az egyetemes filmművészet meghatározó egyénisége volt. A Cannes-i Filmfesztiválra hat filmjét – Liliomfi, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, Az utolsó kézirat – meghívták az Arany Pálmáért folyó versenybe.


A Szerelem megkapta a zsűri nagydíját, a katolikus sajtó díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari alakítását külön kiemelte a zsűri.

Filmjei megjárták a londoni, New York-i, San Sebastian-i, madridi fesztiválokat és számos díjat nyertek.

Makk Károly évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Kapott Balázs Béla-díjat, 2004-ben Budapest díszpolgárává avatták, 2005-ben megkapta Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, csillaggal. 2014 óta a Nemzet Művésze.

Búcsúztatására 2017. szeptember 9-én, szombaton 11 órakor a Fiumei úti temető 41-es parcellájánál kerül sor. Beszédet mond Ferencz Győző, Tarr Béla és Konrád György.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.