hirdetés

Máté Gábor: Burjánzó borzalom

2016. február 24.

Rendezőileg a témát megpróbálom elvinni arra a pontra, ahol egy ártatlan ember bűnössé és áldozattá válik. Oda, ahonnan látszik: amennyire bornírt, annyira embertelen is volt az a rendszer. - Beszélgetés Máté Gáborral a február 27-én bemutatásra kerülő Ménes Attila-dráma, a Bihari című darab rendezőjével.

hirdetés

Amikor először hallottál – amúgy a Klubrádióban készült Ménes Attila-interjú nyomán – a szövegről, volt-e személyes kíváncsiságod ebben az irányban, és ezen belül, a Tar-történet mennyire kavart fel?

Máté Gábor: Elég régóta szerettem volna csinálni egy darabot erről már a kilencvenes években, egy operettet, szintén sugallatra, nem saját történet lett volna ez. Olyannyira, hogy Bereményi Gézát felkértem, de kiderült, hogy ő már írt egy ilyet, a Laura című darabja erről szólt. Én azonban igaz operettet akartam. Ez nem jött össze. A másik az, hogy Tar Sándor ugyan nem volt a legkedvesebb íróm, de rendeztem rádiójátékot a novellájából. Személyesen nem ismertem. Láttam, milyen jó érzéke van éles drámai helyzetekhez, valószínűleg jó darabot tudna írni. Fodor Gézával megkerestük, akkor a beszervezés történetről még nem tudtunk. Végül elállt a feladattól, nem sokkal később derült ki róla, az, ami. Aztán volt egy furcsa helyzet. Amikor a Sufniban Lengyel Feri előadta Gorkij Lószúnyogját, annak Bán Zoli volt a dramaturgja, mondta is, hogy ő írna Tarról valamit. Közben előjött a Ménes Attila-sztori, Bán pedig megírta a Keserűt. Úgy írta meg, hogy annak bizonyos részét elő lehetne adni. De akkor már letettem a voksomat a Bihari mellett.

A neten megnézhető-hallgatható a 2013-as Nyílt fórumon veled készült interjú. A darab általad akkor olvasott formájáról mondod el a benyomásaidat. Ménes Attila prózaíró, és te is jelezted, hogy vannak a szövegben színházilag feloldandó nehézségek. Melyek voltak ezek?

Nem gondoltam, hogy ez nagyszínpadi produkció lenne, tehát a szereplők számát radikálisan csökkenteni kellett. Végül, Török Tamarával, a dramaturgunkkal arra jutottunk, hogy flash backkel dolgozunk; a darab ott kezdődik, ahol végződik, a főhős utolsó perceiben, amikor leperegnek előtte az életének a legfőbb eseményei. Az ügynökügy kulcsfigurái jelennek meg. A főhősön kívül maradt négy színész, akik minden szerepet játszanak. Az, aki csak ismerőse volt az NDK-ban, később a tartótisztje lesz a másik jelenetben. Mintha jönnének-mennének a fejében ezek a szituációk. Az úgymond ősbűntől, a zsarolhatóságától indul, és lóugrásokban halad a végkifejlet felé.

A megidézett videó-üzenetben látod, és feltétlenül elkerülendőnek ítéled azt a kockázatot, amely egy esetleges bulvár-befogadás felé vinné a történetet. Tar figuráját a rárakódott valóságtörmelék alól hogyan lehetett kiszabadítani?

Ott kezdeném, hogy a szerző rendkívül barátságos, mindent elfogadott a javaslatainkból. A próbák alatt is nagyon rendesen viselkedik, már-már grecsói alázattal (Grecsó Krisztián a Cigányok próbái alatt vált mértékegységünkké) van jelen. Nagy könnyebbség volt, hogy a próbafolyamat elején Attila közölte, ez fikció, ő nem is Tar Sándorról akar beszélni, sőt, bánja, hogy lenyilatkozta ezt. Igaza van, hiszen az egész rekonstrukció fikció, nincsenek tényleges támpontok. Amikor a színész kezébe kerül egy szerep, szeretne fogódzókat, nagy csábítás, hogy ez esetben tudja, a szerepének a mintája élő ember volt. Az őt alakító szereplő, Mészáros Béla, sem alkatában, sem életkorában nem hasonlít Tarhoz, tehát az előadásban semmi nem lesz, ami nagyon erősen utalna az eredeti helyzetre. Ugyanakkor jót tesz, szélesebb nyilvánosságot teremt, hogy a média belekapaszkodik a kiindulópontba; azzal foglalkozik, amivel mi nem akartunk foglalkozni. Rendezőileg a témát megpróbálom elvinni arra a pontra, ahol egy ártatlan ember bűnössé és áldozattá válik. Oda, ahonnan látszik: amennyire bornírt, annyira embertelen is volt az a rendszer.

A történet több mint harminc éves, ha akarjuk, formailag egy történelmi dráma. Az életvilág, amelyben végbemegy a megrázó eseménysor, immáron távlatokat nyert. Hogyan lehet ezt a világot kicsiben-szűkben, nyomatékos díszletezés nélkül megmutatni?

Kamaradrámáról van szó, most vagyunk abban a fázisban, amikor meg kell értenem, mit csinálunk. Hogy ez csak nekem jelent-e sokat. Éltem ezt a kort, az NDK a borzalom volt, rosszabb, mint Moszkva, nagyon sok emlékem van, ezeket szeretném beletenni az előadásba. Az akkori világnak erre a rétegére ilyen távolságból még nem néztünk rá, minden el lett mismásolva, szőnyeg alá söpörve. A dokumentumok egy részét megsemmisítették, bizonyos emberek megúszták a szembesítést, mások nem. Ki tudja, hányan vannak pozícióban a mai napig, akik érdekeltek voltak az eltüntetésben, és ellenérdekeltek a feltárásban. Akik dolgoztak a szolgálatoknak, bizonyos részük, még azt is hihette, hasznos, amit tesz. Legutóbbi példa a Forgách-testvérek története. Az ügynökök ugyanakkor abban is biztosak lehettek, soha az életben nem derül ki róluk semmi, a rendszer örökké tart. A zsarolási potenciálok tárháza kimeríthetetlen volt, bármire kiterjeszthető. Soha nem tudjuk meg, milyen részletekre, az emberi élet milyen zugaiba behatoló. A rendszerváltás pillanata elveszett, akik viszont még itt vannak köztünk az egykori jelentők közül, csak szelektáltan ismerhetjük sorsukat.

Az adott kontextusban, mennyire lehetséges felvetni, hogy végtére itt a banalitás drámája a tét? Ennek a világnak a nyelve bürokrata, bikkfanyelv volt. Esterházy ismerte fel, hogy drámailag nem, viszont a groteszkben, a kifordítottban megragadható. A drámában ezek a nyelvi rétegek hogyan jelentek meg; játékosság vagy szűklevegő?

A színészek gyötrődnek, amikor valamit nem lehet kimondani. A Bihariban nagyon sok olyan mondat van, amilyen nincs. Az egyik jelenetben, az NDK-ban a párttitkár beszél a dolgozókkal, hát az maga a burjánzó borzalom, a bohózat, az ad absurdum vitt frazeológia. Minden mondat ismerős, és minden mondat képtelen. Tar sem volt drámába való hős, kisember volt, épp ezzel küzdünk, mert mindenki érdekesebb, mint a főszereplő. Ő maga is banális, színészileg tehát nehéz a feladat. Ezért is kellett néhány írói Tar-mondat, hogy erősítse a karaktert. Olyan kort éltünk, amikor az a személyiség, az a jellem szűnt meg, aki köré dráma szerveződhet. Az egyformaság volt a cél. Remélem, a darab mind a kort, mind annak mai napig érzékelhető hatásait megmutatja.

A Nyílt fórumonra készült videoüzenet itt tekinthető meg.

 

 

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.