hirdetés

Celler Kiss Tamás négy verse

2018. március 18.

most egy olyan öregúr akarok lenni, / akit egy napsütötte kerti nyugágyba / teremtett az Isten. arcomon látszódna, / hogy megtörtént velem minden. / előttem asztal, csupa letett dolgok rajta. – A Litera bemutatja rovatban: Celler Kiss Tamás.

hirdetés

és bizonyítani

letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra,
amelyet ha éjjel bekapcsol az ember, és zajt érzékel,
rögzíti. reggel aztán zajonként visszahallgatható.
tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, beszélek-e
álmomban, és ha igen, mit. eleinte úgy tűnt, semmi
érdekes. egyszer kimentem vizet inni: padlónyikorgás
és ajtócsukódás. elment az ablak alatt egy-egy autó.
párszor átfordultam az ágyban. beazonosíthatatlan
sistergésekből is akadt jó néhány percnyi. aztán
fél négy felé kimondtam a nevedet. nem emlékszem
álomra, azt hittem, hónapok óta nem gondolok
rád. reggel lett, ülök az ágy szélén, kiszolgáltatottan
a hangomnak és a nevednek. ennek a reggelnek a napját
majd azzal töltöm, hogy megmagyarázom magamnak
a szerelmünket. mert ennyi hónap után értenem kéne:
beazonosítható és beazonosíthatatlan zajokból álltunk
össze. és csendekből, amelyek semmilyen körülmények
között nem hallgathatók vissza.

(Megjelent az Eső 2016/4. számában)

nemzedékemmel a szőlőskertben

most egy olyan öregúr akarok lenni,
akit egy napsütötte kerti nyugágyba
teremtett az Isten. arcomon látszódna,
hogy megtörtént velem minden.
előttem asztal, csupa letett dolgok rajta.

vagy ha ezt nem lehet, akkor legalább
átaludni a munkát! mert ha most nem
alszom el, véteni fogok a munka ellen
én is, és nem készül el a világ velem sem.

aztán arra ébredni. már félálomban
hallanám, hogy zsivaj van, és valaki
szelíden megráz – nem lehetek annyira
lusta, hogy ezt is átaludjam.
és később, amikor már elfáradtunk,
azt is elmondanák: valóban elhozta
mindenki a maga szívéről a követ,
míg én a munkát aludtam át, csendesen
az enyémről is lelopták, és a talaj is
nagyon jó lett, és a savanyú szőlő
is mind megért, és a bor is eleget állt.

(Megjelent az Eső 2017/3. számában)


infláció

márpedig a legfurcsább üzleteket háború idején
kötik. ezidáig apámnak egyetlen üzlete sikerült jól,
az is azért, mert háború volt, kilencvenes évek és
infláció. pénzromlás, önmagában egy gyönyörű szó,
de akkoriban ez azt jelentette, hogy az ötvenmilliós
vagy épp az ötvenmilliárdos fizetésért – ki tudja,
fölösleges volt a nullákat számolni –, szóval ezért
az elképzelhetetlen összegért, ami épp hogy csak
ráfért a papírpénzre, az ember vett egy doboz gyufát.
ha nem ért ki időben a piacra, akkor ennyit sem.
rohantak, ha kézhez kapták a fizetést. apám
történetesen a nagyapámhoz rohant, aki akkoriban
kereskedőként dolgozott. az infláció, ez a csúnya szó,
még azt is jelentette, hogy áruhiány van a boltokban.
az alapvető élelmiszerekért többnyire sorba kellett
állni, de mire apám odaért, amúgy is délután volt,
egyetlen kartondoboz maradt csak a polcon.
száz csomag kömény. a nagyapám kérdésére, hogy
minek ez neked, fiam, fogalmam sincs, mit válaszolt
apám. lehet egyáltalán épeszű választ adni arra,
hogy minek neked száz csomag kömény? kivéve,
ha tényleg kell. de nem kellett, pont kijött a pénzből.
aztán télen, amikor eljött a disznóvágások és a
kolbásztöltések időszaka, már köményért álltak
sorba az emberek a boltokban. és apám csomagonként
elcserélte mindet. dohányért, sóért, tejért, amit adtak érte.

több mint húsz évvel később, ül az ember fia, kezében
egy papírlappal, rajta az egy héttel ezelőtt írt verse.
olvassa, nézi – értékes, nem értékes, percenként változik.
fogalma sincs, hogy kivel köti ezt az üzletet, ha üzlet ez
egyáltalán. legalább azt nem kérdezi meg senki,
hogy minek ez neked, fiam.

(Megjelent a Helikon 2017. márciusi számában)

a rend elgondolása

a lényeg ott volt nem sokkal a vége után.
és a szőnyeg alatt a por – gyűlik láthatatlan,
de valakinek mindig tudnia kell róla.

én voltam, aki tudtam, mert én söpörtem,
és nem sokkal a vége után, a lényeggel
is nekem kellett elszámolnom.

az elszámolást persze látták, mert látniuk
kellett – a kapun száradó szőnyeg jelezte,
hogy ez most a takarítás ideje.

rend lesz, a helyére kerül minden. a szőnyeg
száraz lesz, nem súlyos, egyedül is el fogom
bírni. alatta por semmi.

de hagyjuk most ezt; azt akartam mondani,
hogy itt vagyok a végén, nem sokkal a lényeg
előtt, és nem tudok továbblépni.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/3. számában)

Celler Kiss Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.