hirdetés

Winston Churchill, a történetíró

2017. május 4.

Sorozatunkban olyan irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott szerzőket mutatunk be, akik számára – eredeti foglalkozásuknál fogva – kacskaringós út vezetett a Svéd Akadémia elismeréséhez. Churchill tudósít, fest, és mindeközben lezavar egy világháborút. Kalapban és szivarral a kezében, ahogy azt kell. 

hirdetés

Winston Churchill irodalmi Nobel-díjas író. Elsősorban azonban mégsem így emlékezünk rá. A „csak semmi sport” elvének hangoztatója kimagaslóan sportolt, gyerekként selypített, majd az ország egyik legnagyobb szónoka vált belőle.

Az irodalmi Nobel-díj egyik legmeglepőbb birtokosa minden bizonnyal Winston Churchill. 1953-ban tüntették ki történeti és életrajzi műveiért és a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért. Sok Nobel-díjas író útja mondható kacskaringósnak az elismerésig. Churchillre ez halmozottan igaz, sőt, az irodalmi Nobel-díjasok közt talán az egyik legkülönösebb. Annyira, hogy sokan úgy hiszik, Churchill nem kaphatott mást, mint békedíjat.

Forrás: Múlt-kor 

Akad olyan vélekedés is, hogy azért esett rá a választás, mert vetélytársai közül egyiket sem tartotta igazán alkalmasnak az akadémia az elismerésre. Mindenesetre érdekes tény, hogy ugyanebben az évben Hemingway is a jelöltek között szerepelt, ő azonban csak pár évvel később nyerte el a legrangosabbnak tartott irodalmi díjat. Churchill civilben volt író, ahogy sok minden más is, valódi hivatása azonban a politikai pálya volt.

Churchill Afrikában, 1942 (Forrás: Imperial War Museums)

Első Nobel-díjas jelölésekor elutasították, mondván, hogy írásai nem képviselnek olyan értéket, amely valóban indokolná a díjat. Egy későbbi alkalommal viszont már úgy gondolták, írásai különleges részei az irodalomnak: háborús emlékiratait ma is a műfaj klasszikusainak tekintik. Jóllehet, ezeken felül két fiktív elbeszélést is írt, az elismerést tudósításaival és beszédeivel érdemelte ki.

De hogy ne szaladjunk ennyire előre, először is arról ejtsünk szót, hogy is volt mindez, miképp kanyarodott a brit miniszterelnök az irodalmi pályára, és hogyan jön mindehhez az édesanyja.

Churchill 21 évesen (Forrás: Mai Manó Ház)

Katonaként kezdi pályafutását, innen indul minden. Alighogy elérte a nagykorúságot, beállt a hadseregbe. Kevesellte a fizetését, úgy állapította meg némi számolást követően, hogy az lenne az ideális, ha ötszáz fonttal több ütné a markát. Ennek érdekében megegyezett ezredesével, hogy szemlélőként elmegy a kubai függetlenségi háborúba, és tudósításokat ír. Itt jön képbe az édesanya, Lady Randolph Churchill, neki köszönhetően jut el Winston Churchill az első publikásáig. Anyja, amerikai bankár lányaként kellő ismeretségi körrel rendelkezett, saját kapcsolatainak köszönhetően elintézett fia számára egy szerződést, hogy a háborús jelentéseket a The Daily Graphic folyóirat számára küldhesse el megjelenésre. Churchill ezt követően több tudósítást is ír még, más és más helyszínről: ír Malakand ostromáról, cikkei a The Prioneer és a Daily Thelegraph folyóiratokban látnak napvilágot. Első könyve is a malakandi tudósításokon alapul, 1898-ban jelenik meg The Story of the Malakand Field Force címmel. Mintegy kikapcsolódás gyanánt megírt aztán egy regényt, melyet ugyancsak 1898-ben adtak ki Savrola címen.

Írói pályája tehát az 1800-as évek végén kezdődött, politikai karrierje pedig nem sokkal később, az 1900-as évek elején, amikor parlamenti képviselőnek választják. 1940-től miniszterelnök, egészen 1945-ig. A világháborút követően leváltják, már a béketárgyalásokra sem ő megy. Később, 1951-ben újraválasztják, akkor 1955-ig látja el a tisztséget.

A tízéves Winston Churchill 1884-ben (Forrás: BBC)

Gyermekkorában még nem mutatkozott jel arra nézvést, hogy a kis Winston Nagy-Britannia egyik legnagyobb szónokává növi ki magát. Állítólag selypített. A legendával ellentétben sosem dadogott, noha az mi tagadás drámaibban hangzik. Beszédhibáját kemény munkával levetkőzte, és meg sem állt a Nobel-díjig. Korai éveiben a sporttal is jobb viszonyt ápolt, vívóbajnok volt, kiválóan lovaspólózott.

Forrás: Múlt-kor

A szivarra, ahogy a sziesztára is, Kubában szokott rá, amikor 1895-ben ott járt. Ezt a szokását később sem vetkőzte le, sőt, azt mondják, rájátszott a képre, amely később védjegyévé vált: ő volt a szivarozó, kalapos, duci úr. Mikor az ország egyik legfontosabb embere lett, minden szivarszálat megvizsgáltatott, félve a mérgezéstől. Másik szenvedélye a whiskyzés volt. „Igyál whiskyt – ha szereted, ha nem" – ez volt a mottója, bár egy helyütt elárulta, fiatal korában ő sem szerette az efféle határozott ízeket, végül mégis rákapott. Olyannyira, hogy amikor alezredesként a frontra látogatott, állítása szerint nem az életveszély viselte meg a legjobban, hanem az, hogy a lövészárokban csak teát és sűrített tejet ihatott whisky helyett.

Sok helyen megfordult még Kubán kívül, annak köszönhetően, hogy Britanniának valamennyi kontinensen voltak gyarmatai. Eljutott Törökországba, Görögországba, Kanadába, Pakisztán területére, Egyiptomba, Dél-Afrikába és Szudánba. 25 éves korára, azon felül, hogy immár három könyv írásán volt túl, három kontinens négy háborújában vett részt. Ambiciózus volt, már szeplős, vörös hajú fiatalemberként vágyott a sikerre. „Úgy éreztem, mintha kéz a kézben járnék a végzetemmel, és minden, ami addig az életemben történt, előkészület lett volna erre az órára és erre a próbatételre” – írta arról a pillanatról, amikor miniszterelnöknek választották. Meggyőződése volt, hogy a politikai karrierhez és a hírnévhez a katonaság a legmegfelelőbb út. Bátorságával akarta felhívni magára a figyelmet, igyekezett minél több alkalmat keresni erre. Kubában ennek következtében kis híján lelövik. Helyette a mellette álló lovat találják el. Brit Indiában túlél egy véres háborút, megjárja a búr háború fogolytáborát. Édesanyjának írt levelében így ír minderről: „Nem hiszem, hogy az istenek azért teremtettek valakit olyan erősnek, mint én vagyok, hogy ilyen prózai véget szánjanak neki.” A fogolytáborból megszökve nemzeti hősként tér haza, és konzervatív képviselővé választják.

Forrás: Múlt-kor

Nem csinált tehát titkot ambícióiból, megragadott minden lehetőséget. Mindeközben sikeres lett a tudósításainak köszönhetően is, az 1899-es búr háborúról a London Morning Postnak írta a beszámolóit, cikkeivel többet keresett, mint Rudyard Kipling vagy Sir Arthur Conan Doyle, aki ugyancsak ez idő tájt tudósít a háborúról.

Churchill tolókocsiban (Forrás: Múlt-kor)

Nem csak a háborúról írt, más történeteket is rögzített. Ilyen például az az írása, amelyben egy balesetét meséli el. 1931-ben New Yorkban igyekezett egy megbeszélésre. Állítólag nem gondolta végig, az út melyik felén járnak épp az autók, elfelejtette, hogy az Államokban jobbkezes közlekedés van, így az autóból a járda felőli ajtó helyett a másikon szállt ki. Teljes lendülettel. Majd egy ötven kilométer per órás sebességű autó elgázolta. A balesetéről szóló cikkel nagy sikert aratott.

Forrás: Express.co.uk

Churchill irodalmi tevékenységénél is kevésbé ismert, hogy szeretett festeni, és több mint ötszáz festményt készített. Ehhez kapcsolódóan írt könyvet is, 1948-ban jelent meg Painting as a Pastime címmel. Picasso egy alkalommal megjegyezte, hogy ha Churchill valamikor a festészetet választaná hivatásul, nem lenne gondja a megélhetéssel. 

 Forrás: National Review

Másik szenvedélye a kalap volt, állítólag szép kalapgyűjteményt őrzött, és valóban, a jellegzetes Churchill-imidzshez hozzátartozik a fejfedő is, ezt a GQ magazin is tárgyalja, sőt, a volt miniszterelnök stílusáról ír temetésének ötvenedik évfordulóján. Barry Singer könyve, a Churchill Style: The Art of Being Winston Churchill pedig egyenesen erről szól. A miniszterelnök közéleti dolgait is említi, de egyúttal szót ejt Churchill mindennapi életéről, olyan témákat érint, mint autók, könyvek, dohányzás, étkezés, divat, otthon stb. Leírja, hogy Churchill extravagáns életet élt, habár jellemzően nem volt sok pénze. Sok könyvet írtak róla, elemzik az életét, de ezek az írások általában a katonai és politikai vonalra fektetik a hangsúlyt. Fontos eleme azonban a pályának Churchill civil arca, hiszen ez adja jellegzetes imidzsét.

Barry Singer, Churchill Style: The Art of Being Winston Churchill

Meglepő talán, hogy Churchill nem végzett egyetemet, a standursti főiskolára is nehezen jutott be, ott huszárhadnagyként végzett végül. Értett a kőműveskedéshez, fotó örökíti meg, amint – sok más hobbija közül – épp ennek hódol, természetesen az elengedhetetlen kalapban, szájában szivarral, ugyanolyan angolos eleganciával, mint ahogy egy valamirevaló úriember fest vagy kormányoz.

 Forrás: flickr.com

Várszegi Eszter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.