hirdetés

Turi Tímea: Cionek lába vagyok

2018. június 21.

Épp ezért az én hősöm ma nem a karizmatikus szenegáli szövetségi kapitány, akit méltán ünnepel a világ, és nem is a bámulatos csatáruk. A meccs embere legyen most maga Cionek, hiszen néha mindannyian kicsit Cionek lába vagyunk. – Turi Tímea írása A meccs embere című sorozatunkban.

hirdetés

Gyakorlatilag a felkérés elvállalásának pillanatában elkezdem magamat szidni, mint vakhitű szurkoló a vaknak tartott bírót: kell ez nekem? Tényleg az én kommentátorom kéne az olvasóknak? Aki a szó klasszikus értelmében nem ért a focihoz, de aki úgy nőtt fel, hogy pontosan tudja, ezt a mondatot nem lehet Magyarországon szerencsés hangsúllyal kiejteni.

Leszek akkor én a hozzá nem értő kvóta. Aki nem résztvevő megfigyelő, hanem etnográfus. Az atipikus magyar állampolgár, akinek személyiségfejlődéséhez a foci – leszámítva, hogy az iskolai szünetekben, ha játszottunk, szívesen álltam a kapuba – három villanófényemléken keresztül alakította csupán.

Egy. Tizennyolc évesen egy nagyobb társaságban (talán valakinek a születésnapján) a háttérben megy a televízió, és én véletlenül végignézem, hogy Koplárovics Béla gólt lő a Manchester Unitednek, és hogy egy ország tanulja meg egy perc alatt a nevét örökre.

Kettő. Egyetemista vagyok, amikor Zinedine Zidane szíven fejeli Marco Materazzit, és hetekig találgatja a sajtó, mi vezethetett idáig (figyelem, nyomozás egyetlen mondat után). Szegeden egy utcaszínházi előadásban végtelen lassításban játsszák újra a jelenetet.

Három. Tavaly a magyar-portugál EB-meccset eksztatikusan végigordítja a gyerekem egy budapesti kerthelyiségben a férjem nyakában egy szabadtéri kivetítőt nézve.

Nem több, nem kevesebb.

A Lengyelország–Szenegál-meccset idén viszont már munkaköri kötelességből is figyelem. A szaksajtó azt mondja, meglepően kevéssé taktikus a szenegáliak játéka, nyilván ezért értem. De a lengyelek önsorsrontását elkezdő öngólját tényleg nem tudom hova tenni. Egyáltalán az öngólt mint műfajt nem értettem soha: hogy lehet nem eltalálni a saját térfeled? Mennyire kell izgulni, mennyire kell dekoncentrálni egy ilyen eseményhez?

A brazil-lengyel Cionek öngólja azonban tökéletesen megmutatja, hogy a terminus technicus hamis. Az öngólban nem tevékeny résztvevő az illető, épp csak nem tudja elkerülni, ami bekövetkezik. Megpróbálja, de nem sikerül. Rontani azért talán nem ront a számára egyébként is borús helyzeten, de azért inkább gyorsítja, semmint lassítja a bajt.

Épp ezért az én hősöm ma nem a karizmatikus szenegáli szövetségi kapitány, akit méltán ünnepel a világ, és nem is a bámulatos csatáruk. A meccs embere legyen most maga Cionek, hiszen néha mindannyian kicsit Cionek lába vagyunk. Tegye fel a kezét, aki nem volt néha rossz időben rossz helyen! Aki nem ment lépett oda valakihez, akihez nem kellett volna, nem beszélt valami meggondolatlan hülyeséget, amikor nem kellett volna, aki nem hozott vészhelyzetben rossz döntést pusztán azért, mert úgy érezte, inkább tegyen valamit gyorsan, semminthogy ne tegyen semmit.

A lengyel szurkolók – akik egyébiránt sokkal többen voltak a moszkvai stadionban a szenegáliaknál – a meccs végén kifújolták saját csapatukat. Ilyen is van, kétségbeesés, öngól. De ti, fiúk-lányok, ne tegyétek. Tudjátok, hogy hasonló helyzetben ti is öngólt rúgtatok volna.

Egyébiránt a vébé első meccsét szintén egy étterem tévéképernyőjén kapom el. Nézd, mondom a fiamnak, az egész világ most ezt nézi. De ő csak elfintorodik, biztos nem az egész világ. Másnap egy cukrászdában megintcsak ott megy a meccs a háttérben. Ő szigorúan rám néz: látod, nem az egész világ, csak kettő hely.

 

(Fotó: Facebook)

Turi Tímea

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.