hirdetés

Clara Royer: Csillag

2012. április 13.

Clara Royer (1981, Párizs) francia írónő több évig Budapesten élt. 2010 óta közép-európai irodalmat és történelmet tanít a Paris-Sorbonne egyetemen. A két világháború közötti magyar irodalom szakértője. Csillag c. első regénye a Pierre-Guillaume de Roux kiadónál jelent meg 2011-ben. - Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának francia vendége.

hirdetés

Egy birtokló természetű báty, egy erőszakos apa, egy anya, akit megöltek az Exodus során, a történetek kiagyalásának a korral és a háborúval sem elmúló szenvedélye: egy világ kirajzolódó elemei, Marie ettől elszakadva adott életet a saját jóval sötétebb ábrándjának, amely hatástalanította André szürkeségét, komor színekkel festett, egyhangú képeit. A tétova fájdalmak birodalma volt ez, ezermérföldnyire a legendáinktól. Marie azt mesélte, hogy Magyarországból jöttünk. Azt mondta, afféle keleti keverék vagyunk, annak hepehupás útjaival, kezdetben szánalmas hotelszobákban, majd nagy, polgári épületekben letett csomagokkal, és ez a keleti keverék eljutott egészen Párizsig, a pesti kávéházak,  a párizsi kávézók hátsó termeivel, és Sára, szája szélén a cigarettával. Sára – Marie susogva, keményen ropogó ’r’-rel ejtette ki a nevét. Családunk forrás-asszonyának köze nincs ehhez az az észak-franciaországi úton meghalt dédnagymamához, akinek még a keresztnevét sem jegyeztem meg. Sára a gyökér-asszony, aki Franciaországot választotta, ide telepítette át a családunkat. Három férjet is elfogyasztott, és amikor egyszer Marie hazament az iskolából, egy idegen férfi karjában szenderegve találta az anyját (a mostohaapa a városban volt). Marie azt sugallta, hogy ez a kép jóval kevésbé volt szégyenletes, mint a macájával ágyban fekvő apámé. Marie-nak esze ágában sem volt leleplezni az anyja élvezeteit. „Anyám kéjvágyó asszony volt, kérkedett, és büszke, büszke, mint a vére, és ez a vér folyik a te ereidben is. Sára nagyon szeretetett volna téged, Csillag, a hibáddal együtt, amiket mind tőle örököltél.” Tehát, ha jól értettem, Marie mégsem vette túl komolyan ezt a vért.

Marie franciául is „Csillagnak” hívott. Megmaradt a fejében ez a magyar szó, és még néhány ezen kívül, mert az anyukája még sokáig magyar dalokat énekelt neki, azután is, hogy áttelepültek Franciaországba. De Marie már elfelejtett magyarul beszélni. „Az anyám végzett Magyarországgal. Franciaországban éltünk, franciák voltunk, csak franciául kellett tudnunk beszélni. Tudod, Csillag, Sára imádta a francia írókat.” És tényleg, Sára kívülről fújta a francia irodalom egyes darabjait. Gyermekei végtelen gyönyörűségére jelmezeket öltött, és verseket szavalt. Gyakran fiúnak öltözve látom magam előtt: hanyagul áll, mint egy Mucha-plakáton, és olyan nagyon szép! Lehet, hogy Sára csak egy gyermek visszatükröződése volt, aki hosszú színházi tirádákat adott elő egy tükör előtt?  
Marie emlékezett Sára egyik dalára is: egy kisangyalról szólt, aki elesett a lovával a havas hegyek tövében. Amikor a kisangyal átölelte a dalt éneklő lányt, kitörte a kezét, mielőtt még magáévá tehette volna őt két rozmaringbokor mögött. Csak évekkel később fogtam fel a történet értelmét, amikor újra hallottam a dalt egy angol együttes feldolgozásában. Vagyis a nagymamám pontosan énekelte a szöveget. Miután bekerült az otthonba, hónapokon át csak ezt a dalt hallgattam, és azt is megtudtam, hogy egy régi erdélyi népdalról van szó. Elképesztő, Marie milyen pontos volt a hazugságaiban. Az épinali képek közé kis gyöngyszemeket illesztett, például ezt a dalt, vagy az én becenevemet.

„Csillagom, Ethelkém, kicsi csillagom…’, dudorászta Marie, amikor már az ő ágyával szemben álló kiságyamban kucorogtam. Marie a párnájára könyökölve addig mesélt nekem, amíg csendben le nem csukódott a szemem. Olyan ügyesen ki tudott rángatni a kis francia lányok életének kerékvágásából! Egy messzi országból érkezett, ahol a hó besüppedt az egyik füstös kávéházból a másikba futó, barátait kereső Sára léptei alatt. Sára nevetése betöltötte a szűk utcácskákban zsúfolódó orfeumokat és színházakat, ahová a pletykák és levertség elől menekült. Budapest az öröm és a mulatságok városa volt, ahol a jobb körök felháborodott féltékenységgel utálták a zsidó nagypolgárságot a pénze miatt. Az évek során Marie nagyon szépen kidekorálta ezt a díszletet. És ügyesen helyezte el benne a szereplőket is. Például öccse, Pierre, a kicsi Pierre, Péterkém figuráját: „Az öcsémnek volt francia neve is, de Sára, az anyám, Péterkémnek hívta, vagy én kis Pierre-emnek. És Péterkének éppen olyan ébenfekete volt a haja, mint Sára szeme. Kicsi Pierre, Péterkém.”

Tótfalusi Ágnes fordítása

Clara Royer

Clara Royer (1981, Párizs) francia írónő több évig Budapesten élt. 2010 óta közép-európai irodalmat és történelmet tanít a Paris-Sorbonne egyetemen. A két világháború közötti magyar irodalom szakértője. Csillag c. első regénye a Pierre-Guillaume de Roux kiadónál jelent meg 2011-ben.  



Clara Royer

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.