Claudio Magris: Vaktában
Az Európa Kiadó ajánlata
Claudio Magris
Vaktában
(Alla cieca)
Fordította: Gál Judit
124x183
416 oldal, 2 . 600 Ft
ISBN 978 963 07 8264 7
- 2007. április 23.
Számíthat-e mások jóindulatára az, aki jobbító szándékkal igyekszik megváltoztatni a világot? Mit kezd azzal a tapasztalatával, hogy az ilyen szándék is vérontáshoz vezet? És mi van, ha az, amiért küzdött, az egyik pillanatról a másikra megszűnik létezni?
A közismert és közkedvelt trieszti író újabb regényének keretét egy zárt intézetben zajló pszichoterápiás kezelés adja, melynek során a páciens elmeséli az életét: egy kettős életet, amely talán egy harmadik kulcsául szolgál. Jorgen Jorgensen, más néven Jans Jansen, a tizennyolcadik századi dán kalandor, rövid ideig Izland királya volt, és élethossziglan kényszermunkára ítélve, a távoli Tasmánia székvárosának alapítójaként végezte. Salvatore Cipiccót – vagy szlávosan Čipikót –, az olasz Kommunista Párt meggyőződéses hívét, aki végigharcolta a spanyol polgárháborút, végigszenvedte Dachau poklát, s a háború után a Párt utasítására addig építi a titói Jugoszláviában a szocializmust, míg kominformista árulóként, sok más társával együtt, Goli Otok büntetőszigetére nem kerül, végül szintén Ausztráliába veti a sorsa.
Egymásba illeszkedő, egymást átfogó nagy metaforákból építkezik Magris nagyszabású freskója. A legnagyobb, a legjellegzetesebb magrisi kép, a tenger metaforája szervesen függ itt össze a két emberi sors, Iaszón és az aranygyapjú metaforájával, vagy a színekével: a tűz, a vér és a zászló vörösével, a halál, a fasizmus, a vakság, a Dachauba tartó leplombált vagon feketéjével, az izlandi hó, a zárt intézet, a halál utáni lét fehérségével, vagy a hajók orrát díszítő, fából faragott nőalakéval, amelyet itt-ott partra vet néha a tenger, hogy elsüllyedt utazókról adjon hírt általuk.
Férfiasan költői prózanyelven megírt tiszta, szép könyv, izgalmas és megrendítő olvasmány a Vaktában.
Részlet a könyvből:
Talán halottak vagyunk, és ez a lovaglás a havas esőben, a sápadt estében, ez az örökkévalóság, a vezeklés. Goli Otokon még harapósabb a fagy, a szívet és az elmét is megdermeszti. De Vorkutában, az északi sarkköri Gulagon annál is jegesebb a pokol – Juliustól hallottam sok évvel később. Julius Sattlert a Szovjetunióba küldte a Párt, és elkapta őt az izzó jégfogó – soha nem tudta meg az okát, hogy miféle bűne juttatta őt oda, sok évvel később találkoztam vele, egyike volt azon keveseknek, akik visszajöttek. A fagy szakértőivé lettünk valamennyien; az általunk megélt történelem az abszolút nulla fok, az anyag halála. Ott benn, úgy értem, a monitorokban is jó hideg lehet… Cyberia, Szibéria… Dachauban Rascher doktor, SS Hauptsturmführer jeges vízbe állítja a foglyokat, aztán a Ravensbruckból külön e célra hozatott női deportáltak meztelen testéhez dörgölteti a holttestüket, hogy vajon ily módon felélednek-e. Christiansborg tüze…
Az öreg házban pisztránggal és tejjel kínált bennünket a lelkipásztor, egy karikás szemű albínó.
„Igen, az ott a koporsóm”, mutatott a templom sarkába. „Olyan kevesen élnek itt, nem várhatom el, hogy ők gondoskodjanak mindenről, amikor eljön az ideje, már az is nagy szó, hogy a vállukra veszik és kiviszik a temetőbe. Sőt amikor érzem, hogy közeleg az utolsó órám, belefekszem majd, kezemben a Bibliával, mint Sera Asmundur Svemsson, az elődöm, aki egy lávafolyam alatt nyugszik. Két évig, uram, a hamu szinte naponta befeketítette az eget; aztán lávahályogok, izzó folyamok hömpölyögtek le a Hekláról, a nap sötét volt, mint a vér, a fekete madarak a Heklán holtan zuhantak a földre az izzó levegőben.
Hozzászólás