Csak a regény? - Novellakonferencia a PIM-ben

2011. január 27.
Csak a regény? címmel kérdez rá a novella és a rövidpróza aktuális és történeti problémáira a Beszélő folyóirat kétnapos konferenciája a PIM-ben február 4-én és 5-én.

A kétnapos konferencia egyaránt foglalkozik a novella irodalomtörténeti státuszával és kortárs epikai helyzetével, kritkai megítélésével.

Az első nap első szekciója műfajelméleti és műfajtörténeti szempontok szerint közelít tárgyához. Február 4-én tíz órától Margócsy István Csak a regény? Néhány kérdés a kortárs magyar rövidprózáról címmel nyitja meg a konferenciát. Szegő János Beszély-források A novella és elbeszélés státusza és respektje egynémely magyar íróknál című előadásában elsősorban a szerzői önreflexiókra, műhelyértelmezésekre és kritikai közhelyekre összpontosít. Az első szekciót, a képzeletbeli másik oldalról Centauri zárja A novella és a regény – az alkotó szempontjából című szövegével. Az asztalfőn Bazsányi Sándor foglal helyet. Tizenegy órától Szegő János elnökletével a Kortársaink 1. szekció egy-egy életmű vagy alkotói profil elemzésére vállalkozik  Szűcs Teri  Rakovszky Zsuzsa, Keresztesi József Szvoren Edina, Dánél Mona Bodor Ádám, Krusovszky Dénes pedig Takács Zsuzsa műhelyébe kukkant be. 

Délután két órától a Leletek-csoportban a meghatározó előképek és a titkos befutók egyaránt helyet kapnak. Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond, Bíró-Balogh Tamás pedig Kosztolányi Dezső novellisztikáját térképezi fel. Szilágyi Judit Kádár Erzsébetről beszél majd, Magyar László András: Az első magyar eretnek címmel ad elő.  Az asztalt Margócsy István vezeti.

Négy órától a kitekintés során a "Novellák a társművészetekben" cím gyüjti egybe az előadásokat, úgy mint: Vincze Teréz: "...akár kinematográfban a szalag-pántlika..." - A novella testének újraírása a Taxidermia című filmben, Herczog Noémi: Háy János novelláinak és drámáinak kapcsolata, Dékei Kriszta: Ködlovagok: novella a képzőművészetben.

Hat órától egy kerekasztal-beszélgetés keretei között a könyvkiadók oldaláról kérdez rá a novella státuszára a műsorvezető Bárány Tibor. És akik válaszolnak: Csordás Gábor, Péczely Dóra, Mészáros Sándor, Reményi József Tamás szerkesztők.

Az i-re a pontot a nyolc órakor kezdődő felolvasás teszi fel. Felolvas: Centauri, Dragomán György, Egressy Zoltán, Garaczi László, Kiss Noémi, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos, Szvoren Edina, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina.


Február 5-én szombaton 10.00 órától folytatódik a Kortársak-diskurzus. Gács Anna Tóth Kriszta novelláiról, Nagy Boglárka Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába című kötetéről, Czeglédi András Centauriról, Turi Tímea Darvasi László kisprózáiról, Balogh Endre pedig Kisss-próza címmel Esterházy Péterről ad elő. Az asztalfőnél Vári György lesz látható.

Mihelyst delet harangoznak, jön a Kortársak 3. Az előadások a következők: Vári György: Kertész Imre, Bazsányi Sándor: Nádas Péter novellái, Urfi Péter: Bodor Ádám újabb prózái, Király Edit: A novellista Márton László, Milián Orsolya: Dragomán György. Szekcióvezető: Czeglédi András.

Három órától a disputa egyik legizgalmasabb etapja veszi kezdetét Novellisták novellistákról – előképek címmel. Egressy Zoltán: Cholnoky Viktor, Takács Zsuzsa: Csáth Géza, Szvoren Edina: Gelléri Andor Endre, Dragomán György: Jékely Zoltán, Németh Gábor: Hajnóczy Péter, Tóth Krisztina: Lázár Ervin, Tar Sándor novellaművészetét hozza szövegközelbe.
 
Öt órától a kétnapos konferencia zárásaként novellistákkal beszélget Károlyi Csaba. Garaczi László, Kiss Noémi és Parti Nagy Lajos beszél majd az elbeszélésről.

A konferenciát az NKA támogatja. A Litera a konferencia eseményeiről részletesen beszámol.

(2011. február 4-én  és 5-én, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, V. ker. Károlyi Mihály u. 16.)