hirdetés

Csehy Zoltán: A szemüveg

2014. november 8.

– Nocsak, egy szemüveg – vigyorgott leplezetlen örömmel, – egy új szemüveg, mondta másodszor is, és – mivel szép darab volt – bizonyára elmondta harmadszor, sőt negyedszer is. Igaz, hogy az egyik szára csálé, mintha törött lenne. Vagy talán egy különös aszimmetrikus arc tartozéka volt... - Csehy Zoltán írása a Focus Medical novellapályázatának legjobbjai közül.

hirdetés

Gelléri Andor Endre emlékének

J.-t, amióta ennyire lecsúszott, már minden, minden lázba hozta, ami potyán hullott az ölébe. És hullani azért hullott, már csak a gravitáció miatt is, mondaná G., a házmester humorosan. Nem igazán látott jól, öreg lett, szemüveges, méghozzá váratlanul és azonnal. Mondhatni egyik napról a másikra. „Szemesnek áll a világ!” – mondta mindig az anyja is, aki természetesen nem a konkrét szemekre gondolt. Szemes volt ő szemüvegben is, és anélkül is: mindig látta a túlélés fényét, 44-ben is, most is.
A szemétben kotorászott, rutinosan, szinte avatott kézzel. És a művelethez képest még diszkréten is.
– Nocsak, egy szemüveg – vigyorgott leplezetlen örömmel, – egy új szemüveg, mondta másodszor is, és – mivel szép darab volt – bizonyára elmondta harmadszor, sőt negyedszer is. Igaz, hogy az egyik szára csálé, mintha törött lenne. Vagy talán egy különös aszimmetrikus arc tartozéka volt, ami, persze, nem valószínű. Nem is érti, miért dobták ki, szép, míves a kerete, szinte művészi, már csak ezért is megéri megtartani. Jó lesz még valamire, gondolta, és tovább bányászott a kukában.
A kuka bűzét már megszokta, ahogy azt is, hogy napközt adja az átlagos, finnyás pesti öregasszonyt, és ilyenkor, mint valami elvetemült terveket szövögető bűnöző, kimegy a fák közé, és kutyasétáltatás ürügyén végignézi a liget kukáinak tartalmát. Vagyis azelőtt, amíg Pufi meg nem döglött, így szokta. Pufi nélkül nem az igazi.
A sörösdobozok maradék tartalmait sorra kikortyolta, el se hinné az ember, hogy milyen hamar összejön az egy-másfél deci. Ez az italozás, mármint maga az italozás tudata jó kedvre szokta deríteni. Mindig az számít, amit a fej gondol, amit tulajdonképpen csinálunk, az mellékes. Pufi imádott küszködni a pléhdobozokkal.
Lassan ballagott fel az emeletre, nem volt lift, bízott benne, hogy senki se látja, hogy esti, inkább éjjeli kiruccanásairól senki sem tud. Lánykorában surrant így, igaz, akkor még tudott surranni, és volt is miért, pl. 44-ben. Most már a seprőnyélre is fölülne, csak lenne felhajtóerő.
Ledőlt az ágyra, hogy szusszanjon kicsit, aztán mégiscsak kezet mosott. Pufival ketten lihegni azért jobb volt. A táskája a széktámlán lógott: kiált belőle a szemüveg szára. J. engedett egy pohár vizet, majd kezdte kirámolni a szajrét: volt pár száraz kenyérdarab, egy póló, pár visszaváltható üveg, egy művirág, szép, vörös szirmú rózsa vagy inkább krizantém, ilyet tett Pufi sírjára is, és ott volt a szemüveg. Végigtapogatta a szárát: ujja érdes, szabályosan kidolgozott mintázatot észlelt. Gondolt egyet, a magáét letette, és felvette az újat. Azt hitte, túl sokat ivott, biztos megártott a sör: ugyanis befelé látott vele, átlátott a mellkasán, a tüdőlebenyein, megnyílt előtte a belseje, jézusmária, sóhajtotta, látta a saját lüktető szívét, az artériát, a vérköröket, és látta azt, ami a szívében volt. Hát, nem volt felemelő látvány. Legbelül egy pislákoló, meleg fényt érzékelt, tündéreset, mint egy Gelléri-novellában. Aztán még egyet, egy zöldet is. Lassan bontakozott ki a fények tánca, és mintha valaki kivetítette volna, két kép jelent meg a szíve közepén.
Az egyik az anyja képe volt, legalábbis először azt hitte. Tévedett. Pufiénak jobban örült volna. Ez egy férfiarc volt, M-é, az öreg operaénekesé, azé a finom, drága emberé, akire úgy nézett, mint a szentképekre szokott, s akiért vállalt volna bármilyen szenvedést, pont úgy, mint a szentképeken. Tulajdonképpen szerelmes volt belé. A rég megfakult hangjába, a rég elnőiesedett testébe, a szemüvegébe. Nőtlen volt, és joggal rebesgették, hogy nem véletlenül az. Milyen elegánsan tudta megsimogatni Pufit! A másik arcot még soha nem látta: szikár, aszott, ötvenes férfias arc volt, nem különösebben szép, de férfias. Szemüveget viselt ő is.
Vajon ezek is magukba látnak? Ezek is látják a szívüket? És esetleg abban őt? Kizárt dolog, hogy őt lássák, ő már évek óta láthatatlan.
Nem bírta tovább, szédülést érzett, le kellett vennie, ivott egy pohárka vizet. Hirtelen megszólalt a riasztó, valami történhetett. Vagy csak megint magától szólalt meg, mint aznap éjjel, amikor Pufi meghalt.
Villanyok gyúltak, álmos emberek bukkantak föl a gangon. Gondolta, kimegy, ám egy férfi rontott be az ajtón. Nem zárta be, amikor hazajött. Nem szokta, csak lefekvés előtt.
J. sikoltott, aztán megakadt benne a sikoly: ezt a férfit látta a szívében. Szikár, aszott, férfias, nem különösebben szép, szemüveges arc.
– Minden rendben, J. asszony? – kiáltott be az ajtón G.
J. kicsit várt, majd idegesen azt mondta: igen, hagyjon már aludni, éjjel van, kapcsolják ki azt a kurva riasztót. Túlságosan bízott a szívében.
G. és a léptek zajából ítélve odébbállt.
– Köszönöm – mondta a férfi váratlanul, és az ágyra ült. Kedves, mély volt a hangja, és pontosan úgy szuszogott, mint Pufi szokott.
Nem fogom bántani. Én még soha nem bántottam senkit. Ne féljen. Nemsokára elmegyek.
Maradjon – mondta J., és megmagyarázhatatlan okból átölelte a vállát.
Ölelték egymást, és sírtak. Mint a gyerekek. Jó volt nekik együtt sírni. J. még sosem élt meg ilyen szép éjszakát. Az ágyban feküdtek akkor is, és mozdulatlanul szorították egymást, amikor reggel becsöngetett a házmester.
Szörnyűség – mondta, – M-t, tudja, holtan találták. Valaki megölte. A riasztó nem véletlenül szólalt meg. J. arca elborult, de megőrizte a nyugalmát.
Vén kurva, gondolta magában a házmester, amikor az ajtórésen át felfigyelt az ágyon fekvő borostás, rossz arcú férfira. Vén kurva.
J. homályosan látott, felkapta a szemüveget az asztalról. A mellkasa, a bordák, az artéria, a tüdőlebenyek között ismét meglátta a saját szívét: már csak egy láng égett benne, soha nem látott lobogással izzott, hatalmas lobot vetett, sercent egy nagyot, aztán végleg kialudt.

Csehy Zoltán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.