hirdetés

Csehy Zoltán: Homokvihar

2010. április 25.
A József Attila-díjas költő, Csehy Zoltán új kötete lényegében ezzel a kérdéskörrel foglalkozik: megragadható-e nyelvileg a zene érzékisége és szövegzenévé alakítható-e az érzékiség? Van-e esély rá, hogy felfedezzük: a világot mozdulataink, gesztusaink, rezdüléseink zenéje tölti ki, mely mások számára ugyanúgy funkcionál, mint a színház maga?
hirdetés

A MILHAUD−VÁLTOZÓ I.

Tumulté dans l’Olympe précédant l’arrivée de Molière et Milhaud
Tolmács nekünk, ugyan, miért is kéne?
Túljutottunk már a nyelven.
A zene, a látvány (amíg dobozban tartatik)
hamar méltó rímre lel (Trissotin úr, segíts!),
de nincs láb, mely jobban futna Daphnénál,
hogy előbb érjen az átváltozás végére, s
megadja azt a pár zöldes levélkét,
mellyel költőt szokás fogadni itt,
vagy főzeléket ízesíteni.
Ez itt valóság: belé most irreális öröm vegyül,
burkot hártyáz az érkező s az ittlevő köré,
s oly hangzatot teremt, akárha körbenőhetne
minden gömböt néhány találó verssor
a teljes észrevétlenségig.
S most itt van ő, a gömbben benn, a kivált kedves,
a mosoly napszámosa, a tréfa sültbolondja,
átnőtt a sír füvén, akár a gomba,
s elsőként éri fény, eső, harmat, galambszar,
minden általunk rendezett tavasszal.
Szeszélyes április, te termő, csonkoló,
parókátlan realizmus nemzője te,
telítsd be zöldeddel ezt a képzelt tájat,
jelöld ki, hol kell állnia, hogy méltón fogadhassuk,
s jelöld ki azt is, hol kell állanunk.


A MILHAUD−VÁLTOZÓ II.

Hommage de Lully et des Violins du Roy
Nem tudom, ezen a kései órán,
amikor a sportpálya üres,
s a légben még ott az izzadtság szaga,
nem tudom, ezen a kései órán,
értelme van−e még a találkozásnak,
valahol a zuhany alatt,
drága Molière?
Ebből nem lesz zsibbadás, a véresre rúgott
térden nem áll meg a comb s a felsőtest,
előbb−utóbb lerogy, de nincs baj,
míg őrzi ittlétünk a játék szagát,
akár a szappan olvadékony húsa szőreink.


A MILHAUD−VÁLTOZÓ III.

Molière welcomed by his characters 1 (Femmes Savantes)
Ó, nem, nem pokol ez, az ellenkezője, Henriette,
a sivárságra ugyan példa, bár...
Itt próbálta visszafogni a szellentést,
mely épp a legszebb mondatnál
kívánkozott belőle ki. Inkább szenvedjen,
görcsölve küzdjön, vagy ellaposítsa, s észrevétlen
hagyja megtörténni (a mondattal együtt)?
De tehetne úgy is, mintha
gond se lenne, hisz ki hallja, ki látja, érzi őt
az egyenletesen lélegző mondaton kívül
ebben a cafrangos, barokk éjszakában?

Csehy Zoltán: Homokvihar, 224 oldal, Kalligram, 2010


Mekkora súllyal esik latba egy kortárs zeneműben egy bögrényi lepke kétségbeesett szárnyverdesése? Vajon miről és miképp szólhatott John Cage pozsonyi előadása nem sokkal halála előtt? Miért ugorhat Tosca az Angyalvárból a Tiberisbe, ha ez a Róma-térkép tanúsága szerint eleve lehetetlen? Létezett-e valóban a hírhedt római császár, Heliogabalus, vagy lénye csak egy ügyes történetírói fikció, egy retorikai bravúr? Hol a határ a mítosz és a múlt között?
Egy visszaemlékezésében Ligeti György azt nyilatkozta, hogy életében két dolog izgatta: a zene és az erotika, de lehetséges, hogy ez a kettő egy és ugyanaz. A József Attila-díjas költő, Csehy Zoltán új kötete is lényegében ezzel a kérdéskörrel foglalkozik: megragadható-e nyelvileg a zene érzékisége és szövegzenévé alakítható-e az érzékiség? Van-e esély rá, hogy felfedezzük: a világot mozdulataink, gesztusaink, rezdüléseink zenéje tölti ki, mely mások számára ugyanúgy funkcionál, mint a színház maga?

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.