A Levin körút rövid elbeszélések gyűjteménye, ahogyan Cserna-Szabó András eddig megjelent írásai is. A kötet alcíme - hasnovellák, gasztroesszék - leginkább Krúdy írását Az emlékek szakácskönyvét idézi; az evés-ivás témája így pusztán ürügy, mely a férfilét problémáit körüljáró elmélkedésekbe fut. Olvasásra melegen és hidegen is ajánljuk.

Cserna-Szabó András: Levin körút. Hasnovellák, gasztroesszék.
Ár: 2480 Ft.
Terjedelem: 182 oldal
ISBN: 9639602663

Részlet a novelláskötetből:

APHRODISIACUM APHRODISIACORUM

Melyben néhány keresetlen mondat
olvasható az igazságról és a boldogságról

Volt idő, most már bevallhatom, mikor valósággal vadásztam az igazságra. Az eszmék végtelen mezején buta kis elmém légpuskájával jártam, s ha a hazugság bozótjai közül egy jól fejlett igazság nemes vadként dugta elő fejét, hát nem kegyelmeztem neki, az irányzékot homlokára eresztettem, és durr. Vér a havon.
A megoldatlan problémák érdekeltek, mint minden igazi igazságvadászt. Kit érdekelnek máma a megoldottak?
Például a Jóisten ügye izgatott. Vagy a jó és a rossz megkülönböztetése. Az élet és a halál. De mindegyiknél jobban az aphrodisiacum aphrodisiacorum, a tajtékok tajtéka, az ajzószerek ajzószere. A húsok húsát akartam létrehozni, ahogy pár héttel azelőtt a Jóisten megalkotásának álltam neki színes luftballonokból és rozsdás szögekből, sajnos, igen csekély sikerrel.
De most éreztem előre a győzelem kábító illatát.
A nagy munkához szükséges igazságot gyorsan becserkésztem. Erre az igazságtalapzatra, erre a szellemi zsemlyekrutonra kívántam művem felépíteni. Így festett: a világ megoldatlan problémái a Nyugat és a Kelet látszólag feloldhatatlan feszültségéből adódnak. Tiszta ügy, nem tudja a jobb kéz, mit akar a bal. Majd én megmutatom, kiáltottam harsányan és magabízón, majd én egybegyúrom a Nyugatot a Kelettel, a Tettvágyat a Nyugalommal, a Setétet a Nappal, a Kígyót a Tigrissel, és a megoldatlan problémáknak azzal annyi, végük van, mint a botnak, egyszer s mindenkorra.
A konyhába két könyvet vittem. Az egyik Fritz Kahn alapvetése, A szerelem iskolája volt. A másik pedig a Káma-Szútra, mely minden túlzása ellenére még ma is a szerelemegyetemek egyik leghasznosabb jegyzete. Egymás mellé tettem a két munkát, és nekiálltam a tökéletes bájétel megalkotásának, mely odáig sarkantyúzza a férfiasságot, hogy tojásának dagadása soha nem hagy alább, hogy árboca mindig az ég kékjét kutatja vágott egyszemével, hogy lingájának halfejéből az ikra soha nem szűnik szökőkútként spriccelni.
Munkamódszerem a következő volt: a két könyv, a Nyugat és a Kelet útmutatásait felváltva alkalmaztam, a kellő egyensúly elérése érdekében.
Fritz a nyers húst ajánlja, s én egy jókora fatányérra vöröslő rostélyost terítettem, úgy arasznyi vastagot, szélei az asztalra lógtak.
Vátszjajána, Jézus korának indiai Nagy Levinje a cukros tejben főtt kos- és bakhere mellett tör lándzsát, így azután az előre behűtött tejes golyókat a húsra halmoztam.
Fritz az alkohol és a vitaminok fontosságát hangoztatja, hát bekaptam tíz feles wódka wyborowát, abból az üvegből, melyet apám hasa a lagzimra tett félre, majd egy levél C-vitamint szórtam étkemre.
Vátszjajána tanácsára az egészet bekentem tövises almafa és feketebors porával vegyített mézzel, ragadtam és prüszköltem, de az előttem lebegő szent cél érdekében bármilyen kellemetlenséget bátran vállaltam.
Fritz szárnyakat adott fantáziámnak, s húsomra lábosnyi zellerfőzelék került.
Vátszjajána parancsát teljesítettem, mikor pávacsonttal bolondítottam meg a fogást.
Kövér esőcseppek doboltak a konyhaablakon, kip-kop-kipikop.
Fritz határozottan állítja, hogy elengedhetetlen az arzén, hiszen a szerelem főleg méreg, s csak kisebb részben mámor. Rajtam ne múljék, gondoltam, perverz egy ötlet, de ha a germán ettől gerjed, akkor kelet-nyugati mixemből ez sem hiányozhat.
Vátszjajána szerint a halottégetésből visszamaradt virág sem hagyható ki az afrodiziákumok sorából, így hát előkapartam az elébb kicsontozott pávát a szemetes kosárból, és az összes virágot összeszedtem a lakásból. Vesztemre csupán művirágot találtam, de amikor az ember az alkotás pusztító lázában ég, apróságokkal nem ér rá vesződni. Lángolt a művirágos pávafilé, akár az inkvizíciós máglya, a konyha tűzbe borult, de mindez nem volt hiába, a fekete pernye végül a húsok húsára került.
Már csak az üveg alján csúnyálkodó lengyel vodkát kellett rázúdítani, s kész volt a nagy mű. Pompázatos és illatos, akár egy rózsabokor, egyszerű, mint a krumplipucolás, és nagyszerű, mint a fogamzásgátlás. Végre igazán büszke lehettem magamra, igaz, rám is fért már a sikerélmény, lelkem még mindig sajgott a szörnyű kudarctól, melyet a Jóisten megkreálásánál vallottam, fülemben még mindig visszhangoztak a luftballonok szívfacsaró pukkanásai. Akkor gyógyíthatatlan bűntudatot éreztem: ahelyett, hogy újrateremtettem volna a Teremtőt, mint ahogy az célom volt, újra megöltem őt. És féltem is az isteni bosszútól, mely minden úrgyilkost utolér. Rettegtem, hogy büntetésem éppoly súlyos lesz, mint Nietzsche Frigyesé, kinek tíz évet kellett elmehunyni, míg kilehelhette haragos lelkét, vagy mint Voltaire úré, aki oly fájdalmak közepette dobta fel bölcs talpát, hogy a Pokol azután már baden-badeni fürdőkúrának tűnhetett neki.
De most elpárállt lelkemből minden szégyen, az összes félelem és bűntudat, létem egészét kitöltötte az öröm. Már láttam arcképem az iskolai tankönyvek lapjain, láttam, ahogy nevemet tentával húzzák alá a nebulók, s kezdik memorizálni, mint a húsok húsa megalkotójának, mint a Kelet és a Nyugat nagy eszmei és konyhai összebékítőjének, mint a Legfőbb Erotománnak nevét.
Nem ettem művemből, az első falat jogát természetesen apám hasának hagytam. Hatalmas ezüsttálcára helyeztem a megrakott fatányért, köré sörrel megöntözött diót és kaviárt halmoztam. Csakis azt sajnáltam, hogy a Négy Latrok Ecetével humbugoló Casanova, a halálos mérgű kőrisbogárport népszerűsítő Sade márki vagy a sárga virágú mustárkelre esküdő Ovidius nem láthatja korszakos művemet, mely feje tetejére állítja a szerelmes szakácsművészetet. Aztán úgy voltam vele, sajnálják ők, hogy nem élték meg ezt a páratlan napot.
Izgatottan kopogtattam be apám hasa hálótermébe, térdem reszketett, tenyerem izzadt, nyelvem taplóvá szikkadt - a nagyságot eleinte nehezen viseli az ember. Már a kiszűrődő zajok is felettébb gyanúsak voltak. Tompa nyögések, halk csámcsogások, pikáns röffentések, apró sikolyok és lucskos cuppanások. De nem volt vesztegetni való időm. Halasztást nem tűrt ügyem. Félelemmel percig sem cimborálhattam.
Kitártam a terem aranyos, rokokó ajtaját. Úgy nyikorgott, mint a nőstény macska, mikor fejét satuba fogják. Benn szinte teljes sötétség fogadott, az ablaktáblák mind behajtva, csupán a nyitott ajtón át szivárgott be némi világosság a konyha felől, pár másodperc kellett, mire szemem hozzászokott a homályhoz.
Sebaj, gondoltam, a fényviszonyok éppen megfelelőek a flambírozáshoz, zsebemből gyufát kotortam elő, s meggyújtottam művemet. A húsok húsa vérszínű lángnyelvekbe öltözött, s úgy festett, akár a nérói Róma, rettentő vörös fénye bevilágította a tágas hálótermet.
Szörnyű látvány tárult elém, hasonlót eladdig még sohasem láttam. Az ágyon gigászi küzdelem folyt, apám hasa mintha belefulladni készült volna a paplanhuzatba. Mintha a Laokoón-szoborcsoport elevenedett volna meg előttem, rengeteg láb és rengeteg kéz kígyózott kivehetetlen, világelőtti kuszaságban.
A lobogó ezüsttálat hirtelen az éjjeliszekrényre dobtam, és indultam megmenteni apám hasát a halálból. Minden maradék erőmet összeszedve lerántottam a paplant, s csak ekkor vettem észre, nem a halál torkában van bölcs mesterem, de egész más torokban.
Egy nővel hempergett a paplan alatt.
Elképzelni sem tudtam, mit kereshetnek ily kétségbeesett vehemenciával, ily ádáz buzgalommal, ily szent dühvel - ráadásul anyaszült meztelenül. A nő, mikor meglátott, mellei elé kapta kezét, majd fültépő sikításba kezdett, mintha csak valaki a haját ráncigálná, vagy a lábára léptek volna. Apám hasa zavarában elvörösödött, s kiugrott az ágyból. Hosszú, kemény botja beleakadt az éjjeliszekrénybe, s leborította ezüsttálam. Még pislákoló, pompás ételkölteményem a padlón gurult-folyt szerte és széjjel. A nagy mű, a húsok húsa tarka moslékként csillogott a hajópadlón.
Szememből a könny kicsordult.
Talán a könnycseppek homályosították el látásom, talán tudatom tompult le pár percre, talán a hirtelen kitárt ablakon beömlő délutáni napfény vakította el szemem, nem tudom, de úgy emlékszem, először nem is tudtam tisztán kivenni, mi az ott. Mi az, amire pillantásom önkéntelenül kúszott, s amiről elmozdulni képtelen? Mi az, aminek pihéi közt tétovázva babrál a fény? Mi az a karamellbarna nő széttárt, hájas combjai között? Mi az a bolyhos és nedves és csillogó rejtvény?
Megdörzsöltem szemem, és közelebb hajoltam.
 - A húsok húsa.. - kiáltottam fel a döbbenettől.
Apám hasa majd szétpukkadt a röhögéstől, mikor meglátta elkámpicsorodott ábrázatom. A nő abbahagyta a sikongatást, szemérmetlen combjait összébb zárta, arcára szánalmas, göndör mosoly ült. Megszégyenülve kullogtam a konyhába, a könyveket a kukába hajítottam, és fejemet a vágódeszkára hajtva bőgtem. Kudarcom kövérebb volt, mint az istenkreáláskor. Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, de a föld, az átkozott föld nem akart megnyílni alattam.
És a jó öreg apám hasa utánam jött, ott hagyta a nőt az ágyon, és kijött hozzám, a pávaégetéstől kormos konyhába - addigra szerszáma már alábbhagyta a meredést, s így a has biztonsággal tudott mozogni a bútorok között. Kezét vállamra tette, küklopsz-szemével a szemembe nézett, és azt mondta: csezmeg, nincs megoldás, mert nincs probléma.
Üvöltöttem, hogy ne vagdosson hozzám ilyen ócska, lejáratott közhelyeket, amúgy se vagyok valami jó kedvemben, konkrétan legszebb idejét látom annak, hogy felhúzzam magam az első szomorú körtefára. Bölcs mesterem szelíden mosolygott, majd megfogta kezem, és a konyhaablakhoz vezetett. Az üvegen át láttam, ahogy a kövér nő sértődötten, ruháit épphogy csak sietve magára aggatva, fél pár tűsarkú cipőben imbolyog az udvar szigorú gyöpén a kapu felé.
- Házinyúlra nem lövünk - okított apám hasa -, csak ha támad. És ingerelni szabad.
Futottam, ahogy csak a lábam bírta, s a nőt még a kapu előtt utolértem. Hunyorgott az eső utáni napsütésben, ma is látom, ahogy az égen szivárvány feszült.
Aznap puha, langy tócsában meglőttem a boldogságot. Lágy volt, festett szőke és másfél mázsa.