hirdetés

Cserne Klára: Nyelv és lélek

Részlet

2018. június 24.

Kértem, hogy ne mondjanak semmit, csak hallgassanak, nézzenek, figyeljenek rám, azáltal megy végbe az átváltozásom, de gyűlölöm a csendes, a néma, ostoba figyelmet, utálatos ostoba bunkónak hiszem azt, aki meg sem szólal. Pedig én kértem hogy ne mondjanak semmit. – A Litera bemutatja rovatunkban Cserne Klára drámarészletét ajánljuk.

hirdetés

11. jelenet - Kellő alázat

 

Nyafogó férfihang:

Mit álldogál ott? Elfelejtette, hogy az idő visszafelé halad? Azt hiszi, hogy senki sem látja? Nevetségesen viselkedik. Ha így folytatja, nem jutunk egyről a kettőre. Tűnjön el, most előadás lesz.

Emma Ö felkel és a nézőtéren keres magának egy helyet, leül és vár.

Nyafogó hang:

Az a baj, hogy nincs meg benne a kellő alázat.

Fikusz:

A most következő előadás azonban legalább valóban elhangzott Az oxfordi XI. nemzetközi pszichoanalitikai kongresszuson "A pszichoanalitikus technika haladása" címen. Megjelent: Lelki problémák a Pszichoanalízis tükrében, Magvető kiadó, 1982. 409. oldal,  A relaxáció elve és a neokatarzis V.

Ferenczi:

A beteg neokatartikus átélésben ismétli meg ősharcát a realitással, és ezen utolsó ismétlés átalakulása emlékezéssé még erősebb alapot teremt a jövendő egzistenciának. Annak a drámaírónak a helyzetébe kerül, aki a közvélemény nyomása alatt a tervezett tragédiát egy happy-endes drámává kényszerül átalakítani. Engedjék meg, hogy ezzel az optimista várakozással végezzem előadásomat és figyelmüket hálásan megköszönjem.

Emma Ö a közönség soraiból:

Akárcsak mi az ön előadását? Átalakíthatjuk?

Ferenczi:         Parancsol?

Emma Ö:         Mint közönség, átalakíthatjuk az ön előadását?

Ferenczi:         Mire gondol pontosan?

Emma Ö:

Ne haragudjon! Biztos az, hogy a közvélemény nyomása miatti kényszerhez hasonlatos változás a történetben előnyös fordulatot jelent a beteg emlékezésében?

Ferenczi:         Jöjjön le, jöjjön, kérem.

Emma Ö:         Ó, nem, köszönöm, én a közönséghez tartozom.

Ferenczi:         Ahogy akarja!

Emma Ö:

Most képzeljük el. Próbáljuk ki. Nekem például nem tetszik amit mondott. Önöknek tetszik? Nem, ugye? Na látják. Ez senkinek sem tetszik. Nekünk, a közönségnek nem tetszik amit mondott. Akkor most megváltoztatja? Változtassa meg, mert ettől az utolsó ismétléstől alakul erősebbé a maga állítása. Játsszuk el újra.

Ferenczi:         Hát, megpróbálhatom. Vagyis. Honnantól kezdve?

Emma Ö:         A drámaírós gondolatot.

Ferenczi:         Igen? Hogyan?

Emma Ö:         Vegyük elölről a gondolatmenetet, ahogy az előbb, csak ne hazudjon benne.

Ferenczi:         De hát én így gondolom.

Emma Ö:

Azonban amit gondol, olyan érveket használ, amelyek nem állják meg a helyüket. Nem csak most, soha. A közvélemény nyomásgyakorlása nem ok arra, hogy megváltozzék egy történet.

Ferenczi:         De hát most is ezzel próbálkozik, rajtam.

Emma Ö:         Ugye? Kellemetlen, igaz?

Ferenczi:         Nem értem, mire akar kilyukadni.

Emma Ö:

Tetszik nekem az ön gondolatmenete a játék általi emlékezésről, de a következtetéssel nem értek egyet.

Ferenczi:

Hölgyem, talán igaza van, de még nem tartunk ott, hogy ilyen részletek elemzésébe bocsátkozzunk.

Emma Ö:         Hol tartunk?

Ferenczi:         Nem tudom. Maga írt már drámát?

Nyafogó férfihang:

Na na na. Ezt nem kéne.

Ferenczi:         Mit nem kéne? Akkor jöjjön elő és mondja meg maga.

Emma Ö:

Minden szó, ami elhangzik, dráma is egyben. Minden szó, ami felszólító jelleggel bír. Dráma a szakácskönyv és dráma az összeszerelési útmutató. Sokféle dráma van, de ez a tehetetlen beszélgetés egészen biztosan nem az.

Ferenczi:         De mi lenne, ha az lenne?

Nyafogó férfihang:

Mondtam már, hogy elég.

Emma Ö:         Mi lenne, ha ez dráma lenne?

Ferenczi:         Mi van, ha ez már magától az?

Emma Ö:         Akkor csak én nem veszem észre.

Nyafogó férfihang:

A közönség pedig én volnék?

Ferenczi:

Jelen esetben, sajnálatos módon, azt kell, hogy mondjam, hogy valamilyen szempontból - igen. De lehet ezen változtatni, ha zavarban érzi magát.

Emma Ö:         Hogyan?

Nyafogó férfihang:

Magának sehogyan.

Ferenczi:         Magának más a problémája. Maga azt hiszi, hogy ez nem dráma.

Emma Ö:

Akkor lenne dráma, ha úgy érezném, hogy ami elhangzik az ön szájából, az valamire felszólít engem, késztetést érzek, akár új gondolatokra, akár tettekre, de valami késztetést, valami újra való tettvágyat, valami bizsergető érzést kellene éreznem.

Nyafogó férfihang:

Az igen!

Ferenczi:

Ha nem jön elő, maradjon egy pillanatra csendben, kérem. Hölgyem, arra nem gondolt még esetleg, hogy akármilyen erős is, ahogy maga fogalmazott, a "felszólító jelleg", mit sem ér, ha maga nem hagyja magát felszólítani? Maga azt játssza, hogy nincs semmire lehetősége.

Emma Ö:

Miért, van lehetőségem? Megfoghatom magát? Megérinthetem? Vagy bárkit, aki itt van a teremben? Felszólalhatok? Ez igaz, már felszólaltam. Lehet, hogy igen.

Ferenczi:

Na látja, persze, hölgyem, parancsoljon idejönni, ahogy már az előbb is mondtam. Semmi gond.

Emma Ö lejön a nézőtérről

Fikusz:

Ferenczi Sándor Klinikai naplójában így ír a fontos drámai fordulatok létrehozásának speciális módszertanáról évekkel később, 1932. június 12-én:
Technika: a hibát (indulat objektivitás helyett): (1) elkövetni, (2) beismerni, (3) kijavítani.

Ferenczi:         Inkább szomorú véget akar? A legrosszabb az, ahonnan indultunk.

Emma Ö:         Én azt akarom, hogy örökké itt legyünk.

Ferenczi:         Itt?

Emma Ö:         Maga és én, a színpadon.

Ferenczi:         Ez kissé negédes, nem gondolja? Happy End.

Emma Ö:         Igaz. Talán én is erre vágyom.

Ferenczi:

És a közönség? Ők mire vágynak? Szeretnének örökre velünk maradni?

Emma Ö:

Én hívtam ide őket én, én és nem mondanak semmit, semmiről sincs szó, senki sem beszél, csak én és hisztérikusnak neveznek, joggal, talán joggal, de talán nem.

Kértem, hogy ne mondjanak semmit, csak hallgassanak, nézzenek, figyeljenek rám, azáltal megy végbe az átváltozásom, de gyűlölöm a csendes, a néma, ostoba figyelmet, utálatos ostoba bunkónak hiszem azt, aki meg sem szólal. Pedig én kértem hogy ne mondjanak semmit.

Most mondjanak inkább valamit. Mondjanak valamit.

Magamban beszélek és magukban beszélnek. Nem mondják ki, de hallom, hogy magukban beszélnek, monológot mond minden hallgatásra felszólított ember.

Hogyan találkozzunk újra? Ki a hisztérikus, én, aki kimondom, vagy az, aki magában motyog? Nem kellett volna idehívnom Őket? Önöket? Magukat? Titeket? Ezeket?

Professzor (azaz a Nyafogó Férfihang tulajdonosa) lassú, ünnepélyes léptekkel, tapsolva sétál elő:

Brávó, brávó.

Cserne Klára

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.