„Termékeny beszélgetéseket kívánok!” — ezzel zártam úgy három éve Csobánka Zsuzsa verseihez írt ajánlómat, rámutatva, hogy e szövegvilág elsősorban nem egyszeri, egyszerű olvasást kíván meg, hanem folytonos párbeszédet, kölcsönös és produktív viszonyt befogadójával. E versek, amellett, hogy már magukban is valami megejtő, olykor akár törékeny szépséget hordoznak, mégis a teljességet hívják párbajra a leírás eszközeivel, minden egyes verssornak valódi tétje van; Csobánka Zsuzsa a legfontosabb, a végső dolgokról ír csak: szerelemről, életről, halálról — arról próbál beszélni, amiről nem lehet, amiről tehát hallgatni kell. Magam sokat beszélgettem e versekkel, nemcsak a kötetszerkesztés ideje alatt, hiszen többnyire már megszületésükkor, szinte azon melegükben olvastam mindet (majd újra meg újra). Sőt azóta is rendszeresen beszélgetünk, hogy ebbe az elsőre talán különösnek tetsző szerkezetbe rendeződtek, mely számomra immár egyfajta „versregény” formáját ölti; egy háromdimenziós koordinátarendszerét, melynek origója maga (a) Bog.
(k.kabai lóránt)

Csobánka Zsuzsa: Bog
versek
Szoba Kiadó, Miskolc, 2009.
ISBN 978-963-87676-7-7
Szerkesztette és a könyvet tervezte: k.kabai lóránt
Tördelte: Tellinger András
Nyomdai munkálatok: Tipo-Top Nyomda

Részlet a könyvből:

Szalmakutyák

A szalmakutyák elől hiába osonok.
Csapatostól jönnek, falkában ellenem.
Könnyed lépteim elnehezülnek,
a könnyű járás puszta emlék,
aki valaha voltam.
Egy szikra kellene csak,
hogy lángolva hamvadjanak,
ne érjenek utol e könnyű sétán.
A fal mellett lapulva kitől várnék
bármit is? Csak az árnyak kísérnek.
A kerítés mellett összehordta az avart
a hajnali szél. Összegömbölyödve
alszom rajta, mint a macskák.

Fésűember

Pár házzal arrébb beköltöztek
az új lakásba. Megint gyáva voltam,
leskelődtem — gyenge nosztalgia,
milyen papírból parizert enni
veled, hozzá zsemlét, miközben
dobozokból fogan New York City,
mindenünk. Ha megint az ég felé tárnám,

biztosan elérném újra az eget,
két karommal az égboltot szitázván
kifésülném hajadból a szennyest,
mert abban jó vagyok.

A fésűember tapintattal nyúl a testhez,
hisz ismeri a rejtekhelyeket,
a fésűember, ha kell, kopaszra borotvál
és eltemet, csak magán éget hegeket.
A fésűembernek nincs neme.

Több nézetből fotóztam le
az üressé vált könyvespolcot,
te jó ég, ez már majdnem vetület,
pedig csak az ürességgel akartam ölre menni.

A konyhába kihordott könyveket látva
ezen a polcon nincs mit megszeretni,
és viszonylagos, a könyveket
visszatenni hogy célszerű.

A fésűember tapintattal nyúl a testhez,
hisz ismeri a rejtekhelyeket,
a fésűember, ha kell, kopaszra borotvál
és eltemet, bálnacsontból készült fésű,
a fogai igény szerint ritkák vagy sűrűek.

De a bálnacsont nem halszálka,
és nincs múlt idő, sem feltételek,
egy csavarhúzó ottmaradt a polcon.
Az a csillagos.