Czapáry Veronika: Anya kacag (részlet)

November 23.

Ma már egész jó napom volt, valahogy kijöttem a depressziómból. Órákig azon kínlódtam, hogy hazamenjek-e Győrbe a köcsög fogorvosomhoz, aki nekem nyomja a tökeit, aztán úgy döntöttem, hogy nem, és fel- alá rohangáltam a városban esztékás fogorvost keresni, de először is bementem a közös képviselőhöz, és kivertem a balhét a közös költség miatt, mert tizennyolcezer tartozást mutatott ki. Miután felvilágosítottam, hogy ez nem lehet, kihozott háromezret. Azért nem mindegy. Megkérdeztem, hogy a maradék tizenhatezer hogyan került oda, mondta, hogy nem tudja, valószínűleg véletlenül. Szóval véletlenül csak úgy odakerül tizenhatezer közös költség tartozás, ami nem is létezik, megáll az eszem. És ez csak az utolsó napon derült ki a hétből, amikor minden nap felhívtam és nagyon izgultam.

A legidegesítőbb az volt, hogy a Mami és a Nagyapa mindezt elhitte, és elkezdtek sopánkodni, meg gyötörni magukat, hogy most mi lesz. Ez annyira jellemző rájuk, hogy sosem hisznek el semmit, és tesze-toszák minden ügyintézéssel kapcsolatban, mert annyira rettegnek a felsőbb hatalomtól, állításuk szerint a kommunizmus nyomorította meg őket, mert a Mami protestáns lelkészlány, egész életében figyelnie kellett arra a kommunizmus ideje alatt, hogy mit mondd, tehát hazudnia. A személyisége sem fejlődhetett ki rendesen, hiszen nyolc éves korában már egyházi internátusba adták. Mondjuk ez látszik rajta.

Szóval fogorvoshajkurászás után felhívtam Lénát, hogy szívesen mennék vele korcsolyázni, de sajnos haza kellene mennem fogorvoshoz Győrbe. Nem akarok hazamenni, de nincs mit tennem, hacsak nem tud egy esztékás forgorvost. Véletlenül pont tudott egyet, akit fel is hívtam, de a harmadik telefon után kinyögte, hogy nem is esztékás. Rohanás a budai sztk-ba, elintézni, hogy tömjék be a fogamat. De csak december hétre volt időpontjuk, amitől megőrültem. Felhívtam a régi fogorvosomat Győrben, aki mindig nagyon lekezelő volt velem, és folyamatosan hozzám nyomta a faszát, miközben csinálta a fogamat, a húgomat pedig úgy hívta: rohadt fogú, engem meg fogatlan bábának, mert egy fogam elöl hiányzott, és ő csinálta hozzá a kivehető fogamat, felhívtam őt, mert nem volt más lehetőségem, hogy ha most hazamegyek, tud-e fogadni. A húgommal mindig jól kiröhögtük és kibeszéltük, az nagyon jó volt. Az apánk mesélte el nekünk, hogy így hívott minket a hátunk mögött. Hogy a rohadt fogú és a fogatlan lánya, mert az apám cége fizette a fogorvost. Viszont később már nem fizette, és amikor Pestre költöztem, keresnem kellett egy fogorvost. Azt mondta a Léna, nem tud Pesten esztékás fogorvost, erre elmentem vele korcsolyázni, és utána nagyon jól lettem. Mennyire fontosak az embernek a barátai, tündér volt, teljesen elbűvölt, megbeszéltük az én hibáimat is, hogy micsoda köcsög vagyok néha, meg önző, meg túlságosan nyomulok, csokit hozott Tallinból, amit utána a Kelemennél hagytam véletlenül.
De előtte még a Zitánál voltam, ami nagyon jó volt, a Zita egy tündér! Adott kölcsön háromezer forintot, megígértem, hogy megadom neki, aztán szidtam magamat, micsoda felelőtlen és gyerekes vagyok, és elmeséltem neki a Petit, meg a papagájt a filmben, ezek után később felhívott a Peti, és áthívott magához. Mondtam, először a Kelemenhez megyek, esetleg utána átmegyek hozzá. A Zitával való beszélgetés után kimentem a Kelemenhez, ölelgettük egymást, jól beszívtam, végül rosszul is lettem, de nem akart nekem még egyet tekerni, amit a Petivel együtt elszívhattunk volna. Jobb is volt, mert akkor képtelen lettem volna utána még biciklizni. A Petivel végig a papagájomon veszekedtünk. Meghívott egy gyrosra, én meg hoztam bort, aminek a felét kifizettettem vele, rendesen baszogattam, amit már nem bírt szegény, de engem nem érdekelt, kegyetlen voltam vele, és megmondtam, hogy szerintem értelmetlen és szar filmet csinált. A nagy nevekre hajt, de amúgy szar.
A díszletek jók, de azokat nem ő csinálta, és nem nagyon értem, hogyhogy képtelen volt felügyelni minden egyes jelenetet. A film pörgős, és vannak benne jó részek, de a papagájommal sokkal jobb lenne. Valahogy hiányzik belőle az én drága kis Goffikám. Peti után még az éjjel visszamentem a Kelemenhez, és nála aludtam, mert nem volt otthon a felesége, és dúvad sms-eket kezdtem el írogatni a kedvenc barátaimnak. Egyik se írt vissza az éjszaka közepén, kivéve a Pattit, hogy most nincs bent a városban, de délután ötkor feljön hozzám, ahogy megbeszéltük.

December 16.

Szóval tudom, bűnös vagyok, hogy nem írtam kurva sokáig ezt a kurva naplót, és nagyon hiányzott is, de annyi minden történt velem. Először is, teljesen egymásra kattantunk Arnolddal, ez egy lényegbevágó kapcsolat az életemben, mindennap találkozunk, és napi öt órát beszélgetünk.
Másrészről megvolt a szülinapi buli közösen Lénával, Kittivel és Robival, harmadrészt
egy hete beteg vagyok, tulajdonképpen nem mozdulok ki otthonról, próbálom a dolgaimat csinálni, azaz haladni az ólomüvegeimmel, mert előtte való héten teljesen elúsztam mindennel, és szinte semmit sem dolgoztam. Nyilván azért tudom ezt megcsinálni, mert a Nagyapa tart el, és nekem nem kell dolgoznom, ezért vagyok képes elúszni mindenben. Meg összejöttem az Ottó szülinapján persze egy csávóval, akinek semmi köze az irodalomhoz, de a művészethez sem, és én Arnoldra hallgatva egy ideig az ólomüvegeimet csináltam, amik persze gyönyörűek, igen, gyönyörűek, mégis össze kell szednem magam az élethez, mert azt érzem, hogy a sejtjeim és a testem az entrópia felé haladnak, a totális szétesés felé, fogalmam sincsen, mit keresek a világban. Csak azt tudom, hogy én is függő vagyok, szóval, hogy hiányzik Arnold, és ha nem találkozik velem minden nap, én ezeket a barátaimat nem tartom
semmire. Nemhogy nem tartom semmire, hanem leszarom őket. Nagyon sok barátomban csalódtam mostanában. Én írok, meg hívom őket, aki nem reagál, az le van szarva, azt nem keresem tovább, és nem idegesítem magam azon, hogy ő miért nem keres engem. Mondjuk a Kittiéket állandóan én keresem, ebből is már kurvára elegem van, mindig eldöntöm, hogy nem keresem őket tovább. Ez a Karcsi, akivel összejöttem, nagyon buta fiú, mégis van benne valami, ami vonzó. Úgy érzem, jobb, ha minél előbb kirúgom, és nem leszek vele kapcsolatban, mert semmire sem jó, csak arra, hogy az időmet végtelenítetten elbasszam vele. Persze jó az ágyban, de a barátait utálom, nem nagyon tudok vele értelmes dolgokról beszélgetni. A művészetről az a véleménye, hogy faszság, szóval nem is tudom, mit keresek én egyáltalán az ő társaságában.

Viszont holnap a pszichológusomnál arról akarok beszélni, hogy egy évig minden éjszaka az apám mellett feküdtem, és ebből semmire sem emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy bizergálta a puncimat, mert valami rémlik.

Ma nem beszélgettem Arnolddal, eléggé hiányzik, és miután rájöttem, hogy mennyire
hiányzik, elkezdtem megint ólomüvegtükröket csinálni, és teljesen belefeledkeztem a formák és színek gyönyörűségébe. Minden rendben van, kitaláltam egy fekete színűt, aminek fehér és fekete a széle, és gyöngyök vannak benne, a hártya, az ónozás tulajdonképpen fekete lett rajta, és ettől annyira fantasztikusan gyönyörű, hogy gondoltam, ezt senkinek nem adom el, hanem megtartom magamnak, tulajdonképpen olyan ez, mint egy színterápia, abszolút gyógyító hatású.
Most fent volt a Peti a Skype-on, és beszéltem is vele kb. egy órát, egészen jó volt.
Összekapart egy euró ötven centet és kétszázharminckét forintot, azt próbálja odaadni az éjjel- nappalis csávónak, hogy adjon érte cigit, talán sikerül neki. Én meg ragasztottam közben forró ónnal a tükrök hátulját, de az egyik, a fekete eléggé szar lett, talán mert nem mostam le időben róla, vagy mert nem volt teljesen tiszta, ahogy bekentem, nem fekete lett rajta a festék, hanem undorító szürke. Holnap fel kell hívnom Pétert, az ólomüvegező mesteremet, hogy miért.

Most megyek aludni, hajnali négy harmincegy van.

A nővéremmel leülünk vacsorázni, mesélek neki a ballonkabátról is, ő a fákról beszél, amelyeket tavasszal lát, és biztosan elégnek. Szerinte Apa és Anya nem létezik, csak ketten vagyunk, és jobban tesszük, ha kintről minden virágot összeszedünk, mert nem elég, hogy a látványuk siralmas, de a pára lecsapódik rajtuk, nem lehet egymástól megkülönböztetni őket, nem tudod majd, melyik a tulipán, mondja, ugye ezt nem akarod. A tulipánt meg akarom különböztetni, mondom neki, kiabálok, és nem érti. Te idióta, az ibolyákat szereted, üvölt velem a nővérem, neked nem kellenek tulipánok, felejtsd már el őket. De az előbb azt mondtad, tök mindegy, mit mondtam az előbb, szürcsöld a tejed és fogd be a lepcses kis szád, szinte állandóan járatod, mondja a nővérem, és ilyenkor úgy érzem, hogy gyűlöl.
Kiborul a nővérem, sírni kezdek, és beszélgetni kezdek az asztalterítővel, meg a képzelt lényekkel is társalkodom, ők legalább megértenek, odajön Anya, a nővérem kiabál, hogy lehet ekkora idióta a húgom, tudom, nincsen igaza, mégis olyan, mintha tűkkel szurkálnálak. Mielőtt meglátná a konyhaajtóban Anyát, azt mondja, ha el mered mondani, hogy én voltam éjszaka, agyonverlek, el is hiszem neki, az asztal alatt rugdos, de én csak sírok, belement valami a szemedbe kislányom?, kérdezi Anya, igen, mondom, és zokogok. Aztán eszembe jut az éjjel megfagyott néni, meg hogy sípolt a füle, és ettől teljesen kiborulok. Egy filmben volt, a néni egyedül baktatott karácsonykor az utcán, teljesen sípolt a füle, majd megőrült, nem lehetett leállítani, és sípolni kezd a fülem, végtelenül egyenletesen, mint neki, nagyon hosszan, kirohanok a folyosóra, aztán az erkélyre, nincsen ott senki, vissza, ott sincs, sírok, nem tudom senkinek elmondani.

December 17.

Ma voltam a pszichológusomnál, és beszélgettünk egy csomó mindenről, de még mindig beteg vagyok sajnos, alig bírtam felkelni. Amiről beszélgettünk, az apám volt, méghozzá az, hogy vissza tudok emlékezni arra, mennyit nyúlkált az apám, amikor kicsi voltam, és az egész érzésre, ami ezzel jár, sőt arra is, hogy érezhető a farka, hogy vastag volt és tömzsi, és ha ennyire érzem, vajon mitől lehet, mert biztosan történtek ilyen jellegű dolgok velem. Meg hogy az apám, amikor nagyon közel voltam hozzá fizikailag, azaz vele aludtam másfél évig, akkor utána mindig elutasított, pont ezzel érte el azt, hogy ne mondjam el senkinek, ami történt. Sajnos nem nagyon emlékszem pontos jelenetekre, csak arra, hogy valami biztosan történt, meg a vastag ujjára.

December 18.

Ma egész éjjel a Karcsival szeretkeztem, és marha jó volt. Először is egymás után háromszor, és utána még reggel is megdugott. Nagyon kellemes és elárasztós érzés volt az egész, tényleg totálisan élveztem, és kb. olyan volt vele, mint egy nagyon régi és várt dolog, minden nagyon szép volt és gyengéd, többször el is élveztem, és mindenféle pozícióban csináltuk.
Nagyon szeretem a testét, meg az energiáit, selymes, lágy és puha. Főleg a combjain a szőke szőröcskéit szeretem. Eléggé furcsa volt, hogy ennyi kihagyás után egyszercsak ennyire jót tudtunk szeretkezni, és együtt tudtunk lenni. Ma egész nap az ágyban voltam, mert eléggé szarul vagyok, és most is fekszem vissza mindjárt.

December 19.

Ma tök jó nap volt, a Karcsinál aludtam, és ott is ébredtem. Délután elindultam Lénához, és Karcsi felajánlotta, kihív nekem egy taxit, de nem hívott ki, azaz a taxi nem jött. Ott hagyott ötezer forintot, hogy abból hívjam ki a taxit, de ötször megkérdezte, és háromszor felhívott ezügyben, és én azt gondoltam, hogy azért kérdezte meg annyiszor, mert valójában nem akarta, hogy taxival menjek, és nem azért hagyta ott az ötezer forintot. Ez meglehetősen szarul esett, és egy vég nélküli vitába és veszekedésbe bonyolódtam vele, de nem nagyon értette, mi a bajom.
A Lénánál viszont jó volt, mert adott nekem ruhákat, és sütöttünk mézeskalácsot karácsonyra.

December 20.

Ma kurva szar napom volt. A Karcsinál aludtam ma is, és nem bírt kielégíteni az istennek se, pont előtte hagyta abba a kezével, meg a szájával, mielőtt elélveztem volna. Aztán bedugta, és én undorodom attól, hogy mindig bedugja, már mondtam neki egy csomószor, hogy hosszabb előjátékot akarok, de nem fogja fel az istennek se a nyomorult. Eldöntöttem délutánra, hogy otthagyom a picsába, és nem kínlódom vele, mert gyűlölöm, és így nem érdemes járni.
Képtelen voltam neki megbocsátani, hogy pont akkor hagyta abba, amikor nekem jó volt, és miután belém nyomta a farkát, ezt közöltem vele. Nem értette, meg hogy jaj, miért nem mondtam. Én tudtam, hogy azért nem mondtam, mert azt akartam, hogy tönkremenjen a kapcsolatunk. Mert ha már mondanom kell, ott ette meg a fene az egészet, azt gondolom.
Szerintem ő is rájött, hogy vége, mert nem hívott fel egész nap, és bennem egyre jobban forr a gyűlölet, hogy minek engedtem ezt a rohadt majmot magamba. Tulajdonképpen undorodom az összes férfi faszától ilyen állapotban, és azt gondolom, hogy le kéne vágni mindnek. Nem tudom, hogy ez az apám miatt van-e, de ha csak eszembe jut, hogy ezt a majmot több napon keresztül magamba engedtem, már kiver a víz és rosszul leszek.

Úgy érzem, hogy az összes rohadt történetemmel átrohanok az életemen, és semmit nem értek se magamból, se a körülvevő világból. Néha már csak azt szeretném, ha vége lenne. Még kurva harminc, ötven évet kell leélnem ehhez, mert remélem, nyolcvan évesen csak megdöglök, bár lehet, nincs olyan szerencsém. Vagy csak egyszerűen nem kellene beszélnem senkivel, ahogyan a pszichológusom mondja, senkivel sem, csak egyedül lennem és alkotnom.
Amíg nem volt ez a rohadt Karcsi, legalább csináltam az ólomüvegeimet, ez adott némi megnyugvást. Most meg, hogy belelovaltam magam, hogy ez jó, utána csak az üresség és a magány van, amit megint túl kell élnem. Megint túl kell élnem még egy rohadt napot, már régóta csak erről szól az életem.

Karcsival amúgy teljesen bedrogozva és beszívva találkoztam a Mu Színházban. Fogalmam sem volt, hogy kibe kezdek beleszeretni, de mindenesetre jó fejnek tűnt, megfogta a seggemet mások előtt, és én azt hittem, hogy laza gyerek, de kiderült, hogy azért tűnt olyan lazának, mert ő is be volt tépve. Elvitt magához taxival és megbaszott, de előtte azt mondta, hogy ő filozófus, a pécsi egyetemre jár filozófia piézsdire, hazudott, mert később kiderült,, hogy újságíró, méghozzá egy olyan lapnál, ami nem áll hozzám túl közel. Nagyot csalódtam benne másnap, amikor kiderült, hol dolgozik, de a legrosszabb az volt, hogy hazudott, és hogy teljesen máshogy közelítek hozzá, ha tudom, hogy újságíró. Azt gondolom, akkor tiszta lapokkal játszottunk volna. Kék szeme van, és én nagyon kattanok a kék szemű csávókra, volt régebben, két évvel ezelőtt egy Benjamin nevű filozófus pasim, aki nagyon csúnyán hagyott ott, borzalmas volt vele. Azt mondta a végén, hogy csak a testemet akarja, ha nem fekszem le vele, nem is akar velem találkozni, csak a szeretőm akar lenni, de az is csak néha. Én teljesen belezúgtam, totálisan, ő pedig párszor gyorsan megkúrt és annyi, de közben lelki szemetesládának használt, elmesélte az összes eddigi szextörténeteit részletesen, élvezetet okozott neki, hogy látja, mennyire fáj és mennyire féltékeny vagyok. Sőt egy barátja befizette Párizsban egy kurvára, azt kapta a születésnapjára ajándékba, azt is részletesen elmesélte, mit,hogyan és hol csináltak, meg hogy reméli, nem kapott el semmit, mert elszakadt a gumi. Jó fasza volt, azt szerettem, és annyira irigyeltem, hogy olyan nagy az önbizalma, hisz magában, mindig mondta, most ne találkozzunk, mert fordítania kell, ő legalább tudott dolgozni, és volt egy legjobb barátja, a Simon, akibe szinte szerelmes volt, éjjel-nappal együtt voltak, és aki jobban érdeklődött irántam, mint ő.

December 21.

Végülis az történt tegnap, hogy kimentem Kelemenhez, és utána elmentünk a Magyar
Narancs évi belsős bulijába az A38 hajóra, nagyon jó volt az egész. A Kelemennel mentem, és egy csomó barátommal meg ismerősömmel találkoztam, ott volt az Odett is, én végig velük voltam. Előtte beszéltem a Karcsival telefonon, végülis kibékültünk, majd később elmondom neki a személyes problémáimat. De ez nem történt meg, mert a hajó után feljöttek hozzám még páran, ő is feljött, és végül velem aludt, órákon át szeretkeztünk, és nagyon szép volt az egész.

Január 1.

Ismét tök nagy lelkifurdalásom van, hogy nem írtam a naplómat, annyi minden történt, amiről nem számoltam be. A csávómmal egészen jól ment mindaddig, amíg meg nem untam és rá nem jöttem, mennyire unom, és amíg a Trafós bulin be nem mutattam másoknak és ki nem derült róla világosan, hogy kommunikációképtelen. Hogy nem lehet elvinni sehova, mert annyira hülye. Átküldött egy általa írt cikket, ami az újságjában jelent meg, és tele volt gyűlölettel, teljesen ledöbbentem, meg olyan kijelentésekkel, amik szerintem alaptalanok és antiszemiták.

Tulajdonképpen valami halálosan idegesít ebben a pasiban, de egyedül maradni is ugyanolyan rettegés, viszont talán jobb egyedül maradni, mint benne lenni egy ilyen méltatlan kapcsolatban, hiszen nem szeretem, most azt érzem, nem vagyok belé szerelmes. Csak azt élvezem benne, hogy annyira odáig van értem, meg hogy fürdök, úszkálok a szeretetében. Olyan ez, mintha visszatalálnék a mamihoz vagy a papihoz. Azt a mérhetetlen közelséget testesíti meg, ami az elvesztés előtt volt. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy az összes barátját utálom, és hogy egyetlen lány barátja sincs, hogy hetente háromszor jár fiúkkal focizni, van ez a falu nevezetű bandája, ami csak fiúkból áll, ez borzalmas, tizennyolc tagja van, elmondta, és két bandából álltak össze, olyan, mint egy vérszerződés, még mindig tart, és állandóan összejárnak. Sok fiúnak van bandája, de harminc évesen nem arról szól az élete, hogy állandóan a bandájával találkozgat és régi gyerekkori történeteket mesélnek egymásnak, neki arról szól. Ráadásul az egész családja utál, főleg az anyja és a húga. Szerintük tönkreteszem a kisfiukat, és mindenképpen próbálnák tőlem megóvni, csak sosem sikerül nekik, én pedig próbálok tőle megszabadulni, de nem megy, mert valamelyikünk mindig keresi a másikat, amikor már szakítottunk. Pedig elveszi az időmet és az energiámat attól, hogy önmagam legyek és a saját dolgaimmal foglalkozzam, mivel több hete minden nap, minden éjjel velem akar lenni, egyáltalán nem jutott időm magamra. Inkább a magányosságomból való menekülést látom benne, menekülést az elől a tény elől, amit mindenki tud magáról, hogy egyedül van, hogy minden ember egyedül van.

Nem akarok azért lenni valakivel, mert egyedül nem bírom elviselni az életet.

Ma itt volt a Fekete, a kínaitól akartunk rendelni, ami közel, de sajnos zárva volt, így a Don Pepéből rendeltünk valami nagyon szar pizzát. Védte a Karcsit, hogy ne baszogassam azért, mert egy számomra nem tetsző lapnál újságíró, hogy ne baszogassam a munkáját. Tök örülök neki, hogy megint jó barátok lettünk, most itt alszik mellettem az ágyban, de megígértem magamnak, hogy nem nyúlok hozzá. Felhívtam éjjel egykor a Karcsit, akinek nagyon szar volt, hogy ilyenkor keresem, és azzal baszogatom, hogy menjen másik újsághoz dolgozni, de megértette a dolgot, legalábbis úgy tett.

Január 2.

Mikor megírtam a naplómban a tegnapi részt, a Fekete mellettem feküdt az ágyban, de annyira kívántam, hogy nem tudtam tőle elaludni. Levágtam egy kisebb hisztit, aminek az lett az eredménye, hogy nehezen, de megértette, át kell mennie a másik ágyra, a másik szobába, nincs mese. Bár azt mondta, a szexuális auráját a másik szobából is érezni fogom, és akkor ő se tud majd aludni, meg én se, de én azért tudtam aludni egy órát, miután hajlandó volt átmenni. Tök jó, hogy nem feküdtem le vele, úgy éreztem volna, hogy megcsalom a Karcsit, azt nem bírom elviselni. Meg az is tök jó volt, hogy mindezt megértette.
Hajnalban azért, mielőtt átment, kissé hozzábújtam, mert szerinte az jót tesz a lelkünknek, és attól el tudok aludni. De annyira kívánni kezdtem, éreztem, hogy egyre közelebb kerülök hozzá, és átcsusszanok egy olyan ponton mindjárt, ahonnan nincs megállás, és akkor jaj nekem, megint tönkremegy a törékeny barátságunk, mondtam neki, hogy átjött a térfelemre, mert odatette a kezét a fejemhez, és át akarta ölelni a vállam. Erre viccesen megjegyezte, úgy érzi magát, mintha gyerektáborban lenne ezzel a térfél dumámmal. Átjöttél, mondom, a térfelemre, most mit akarsz, kérdezte dühösen, aztán lágyan, most mit akarsz. De ezen annyira felidegesítettem magam, hogy elkezdtem neki magyarázni, hogy mit akarok. Erre ő azt válaszolta, aludni akar, holnap nehéz napja lesz, hagyjam békén, ne beszélgessünk. Képtelen voltam erről a térfél-, határ- meg feleség-témáról leszállni, ismételgettem neki. Ő megint mondta, hogy aludni akar, végül azt mondta, megérti, hogy nem tudok erről a témáról lekattanni, mert az apámtól sem tudtam elviselni, amikor azt mondta, hogy aludni akar. Én ettől dührohamot kaptam, szemét dolog volt nagyon, hogy ezzel jött. Próbáltam magam leállítani, nehezen ment, hogy ne törjek ki hisztériás rohamban előtte, és ne rakjam ki azon nyomban a lakásomból, mint a Karcsit szoktam olyankor, ha felidegesít. Borzalmas dolgokat éltem át, úgy éreztem, nyomja valami az agyamat, és nem fogom tudni elviselni, annyira nyomja, de azt ismételgettem magamnak, hogy majd reggel megbeszéljük, majd reggel megbeszéljük, és átküldtem a másik ágyra. Mert én csak úgy tudtam aludni.

Reggel aztán beszélgettünk, és még egyszer, századszorra elmagyaráztam neki, miért gond nekem a négy gyerek és egy feleség. Szerintem felfogta. Nekem egy feleség és egy gyerek elég indok arra, hogy ne akarjak szexuális kapcsolatot, válaszoltam, akkor meg ő nem hagyott ezzel békén. Mert ti nők mindent a kapcsolattal akartok megoldani, azt hiszitek, az egész életetek megoldódik, ha van egy kapcsolatotok. Nem érted, hogy én még egy normális kapcsolatot sem tudok összeszedni, nemhogy egy olyan bonyolult dolgot kezelni, mint szeretőnek lenni egy jó házasságban, nem érted? Már olyan ideges voltam, nem nagyon tudta megérteni, hogy nem akarok vele baszni többé, sértegetett, hogy csak egy fasiszta csávót tudtam összeszedni magamnak (a Karcsit, aki tényleg valamilyen módon fasiszta). Eleget cseszegetem is ezért, mondtam, és amikor összejöttem vele, nem tudtam, hol dolgozik, mert hazudott, ezért nem tudom, hogy akkor mit kellett volna tennem. De amúgy mindig meghallgatja az érveimet, mondtam, és nem küld el a kurva anyámba, ha hajnal négykor hívom. Őt legalább fel lehet hívni bármikor. Ezt tudja mire értettem, elmosolyodott, nem gondolod, hogy ha normális lenne a csávód, akkor lerakta volna a telefont, és elküldött volna a picsába. Tényleg, ezt én sem értem, mondtam neki, hogyhogy nem ezt tette. Gondolkoztam a dolgon.Tudod mit, rájöttem, miért nem ezt mondta, mert ha ezt mondaná, akkor lenne arra indokom, hogy otthagyjam, és ezt nem szeretné. Megvilágosodott nekem a megoldás.

Aztán, hála a jó égnek, elment, és azokat a zenéket hallgattam, amiket az Arnoldtól kaptam pár napja.

Január 3.

Fogalmam sincs, hogy ez hogyan történhetett meg, de most rögtön idegbajt kapok, és szétverem ezt a kurva gépet. Egy csomót írtam, legalább öt oldal elveszett abból, hogy mennyire jól éreztem magam az Odettnél, és hogy tegnap Arnolddal milyen jót beszélgettünk, hogy mennyire örülök, hogy ennyire szeretnek a barátaim. Odettnél teázgattunk, és voltam a pszichológusomnál, nagyon jót beszélgettünk arról, milyen jó lesz, ha otthagyom a Karcsit, mert csak akadályoz. Az Odett azt mondta, hogy az íráson kívül a divattervezőséget is ki akarja próbálni, és én biztosíthatnám az ólmozott üveg fülbevalókat a ruhákhoz. Csinált nekem két salátát, és hajnali egyre értem haza, nagyon vidám hangulatban telt az a nap.

Január 4.

Ma Arnold már délután írt nekem egy sms-t, hogy szeretne velem találkozni, és én nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki. Gondolkodtam, szeretnék-e vele találkozni vagy sem, mire felhívtak egy szerkesztőségből, hogy ma oda tudják adni a honoráriumomat, ha odamegyek fél hétre a West Endbe. Nehezen találtam meg őket, mert késtem fél órát megint (ettől minden barátom idegbajt kap, és én is). A bejáratnál kávézgattak, mint kiderült, csak úgy simán elmentem mellettük. Odaadták a pénzt, és beszélgettünk egy kicsit.

Utána Arnolddal beültünk inni, és ismét sikerült hat órát végigdumálnunk, fogalmam sincs, miről, mert egyszerűen csak mindig egymásra cuppanunk és beszélünk, beszélünk órákon keresztül. Nagyon furcsa álmom volt előző éjjel, összejöttem egy sráccal, aki megmutatta nekem az átjárót, ott volt a szobában, különböző kockák voltak összerakva, felrajzolva a falra, és amikor szétnyíltak, mindegyik más, láthatatlan irányba mozgott, aztán újra összeállt. Akkor egyszercsak kinyílt a tér, és a térgörbület valóra vált, a szuper tizenegy dimenzió. A kocka gömbbé vált, és én annyira örültem álmomban. hogy megvan az átjáró. Erről írtam. Mindig is tudtam, hogy létezik. Láttuk, ahogy kinyílik, végtelen sebességgel elkezd mozogni, de a szerelmem azt mondta, csak úgy tudok utazni, ha elalszom, és én elaludtam, éreztem, hogy valami kiszáll belőlem, a lelkem elhagyja a testem, ettől pánikba estem, rögtön felébredtem, és ő azt mondta, hogy nyugodjak meg, mert mindenki így van ezzel, hogy ilyenkor nagyon megijed. Nagyon érdekes volt, az átjáró ugyanis úgy nézett ki, mint egy matematikai forma esok dimenziósban.

Aztán ma az Arnold elkísért a buszmegállóig, de előtte megbeszéltük, hogy köztünk persze nincsen semmi más, mint barátság, és ez így jó. Kifejtettem neki a véleményemet erről, ha nem lenne csaja, akkor se lenne köztünk semmi, pont azért, mert túlérzékenyek vagyunk, és gyenge az idegrendszerünk. De azért nagyon szeretem Arnoldot, és nagyon jó, hogy van nekem, meg minden nagyon fontos, ami vele kapcsolatos, ezt mondtam is neki, hogy állandóságot biztosít az életemben, plusz mindenféle sárga és fehér dolgokat érzékelek nála, ami nagyon jó.

Most minden nagyon jó, és nem hiányzik szerencsére a Karcsi, mert nagyon jól elvagyok a barátaimmal. Megyek fürdeni.

Czapáry Veronika: Anya kacag
Jelenkor, 2012
Terjedelem: 352 oldal

Viktória történetei Budapest éjszakai életének jellegzetes színhelyeire kalauzolják el az olvasót. A fiatal nő szókimondó őszinteséggel számol be naplójában a női szexualitás örömteli és fájdalmas pillanatairól, újra és újra kiábrándultsággal végződő társkeresési kísérleteiről. Az egymást követő bulik forgatagában sorra megjelennek előttünk, majd már ismerősként bukkannak fel újra a művészpresszók és romkocsmák összetéveszthetetlen figurái. Az alkohol, a drog és a szexualitás mámorát azonban mindig a nappalok kijózanodása követi. A gyermekkorban elszenvedett sérelmek okozta szenvedést nem lehet mámorba fojtani. Ezek az élmények, a korán meghalt anya emléke, az apa erotikus közeledésének elfojtott emlékképei a naplóbejegyzések közé ékelt álomszerű szövegbetétekben idéződnek fel. A történet, mint minden igazi irodalom, több az elmesélt esetnél: az ember örök szeretetigényéről szól, amely mindannyiunkban él.