Dalos György és Ungváry Rudolf Füst Milán-díjas

2011. december 6.
2011. december 6-án átadták az idei Füst Milán-díjakat. Az elismerést ebben az évben Dalos György és Ungváry Rudolf vehette át.

Kiosztották a Füst Milán prózai díjakat.

2011. december 6-án, hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia Illyés Gyula Archívumában ünnepélyes keretek között adta át a Füst Milán prózai díj kuratóriuma (Földényi F. László, Sándor Iván elnök) az ez évi díjakat Dalos Györgynek és Ungváry Rudolfnak.



A két díjazott munkásságát Márton László író műfordító és Salamon János filozófus, esszéíró méltatta.

A Füst Milán-díj Füst Milán özvegye, Helfer Erzsébet alapította 1975-ben azért, hogy „erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művészi szinten fejezik ki műveikben…”. A pénzdíjat eddig a Helfer Erzsébet által letétbe helyezett egymillió forint kamatai fedezték, ezt az összeget mára a Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítványa egészíti ki fejenként kétszázötvenezer forintra.